V.Tomi.145-146 🍀 - főkép
>> SzervizAlfa 146 2.0 TD // 2018-10-08

Elindultunk a TS-be a bőr ülésekért mikor a múltkori hengerfejezés után ott maradt a blokk hátulján egy fekete rongy, és így a városozos 400km után mikor épp meszire mentünk volna, elkapta a hossz bordás szíj a rongyot és vitt mindent.
Feltekerte a vízpumpara és az nem tudodt tovább forogni, el kezdte égetni a szíjat és elszakadt. Ez kB 10mp alatt történt, éreztem is az autón mikor elkapta a rongyot hogy egy picit megfolytotta, de akkor még így hirtelen gondolni sem lehetett arra hogy az mi volt. Az ékszíj is sérült, így hát kapott ma új ékszíjat és hossz bordás szíjat. Most újra jó, már csak negatív sarut kell cserélni mert közben az el öregedett és elrepedt. Hát szerencse a szerencsétlenségbe hogy még itt helyben történt, nem több száz kilométerre.

 
>> Tuning és extraAlfa 146 1.6 Twin Spark // 2018-10-06

Nézegettem bőr ülést és azt is inkább bézs színben, a hahun volt fent egy 146os amiben épp ilyen volt, így hát egy próbát megér, rá kérdeztem. Ez másfél hete volt, először úgy volt hogy egy sima szürke ülést viszek cserébe, amik szép állapotban vannak, de az a tulajnak nem tetszett, meg közben kiderült hogy légzsákos kell, így hát kikerült a JTDből mivel abban úgy sem működik és majd a későbbiekben cserélve lesz vezető és utas oldali légzsákos verzióra.
Össze raktam egy komplett szettet és az már megfelelő volt a tulajnak is, így hát szombatra be lett tervezve a közel 400kmes út odafelére.
Reggel 4kor indultunk a kis TDvel , mert veszünk még 10 napos út díjat, aztán ahogy elhagytuk Győrt elszakadt a hossz bordás szíj.
Fater gyors haza húzott, de siettünk mivel időre voltunk.
Gyors dobunk rá addig egy használt szíjjat aknán, de látva hogy az ékszíj is sérült nem bajlódtam vele. A hiba oka hogy mikor hengerfejeztem a TD-t akkor a blokk hátulján ott maradt egy rongy, ami azért volt ott hogy ne folyjon le a motor olaj mikor le lett emelve a hengerfej. Hát az a fekete rongy észrevétlenül ott is maradt, és kB azóta 400 kmert mentem de eddig nem kapta el. Most hogy indultunk messzire pont elkapta és feltekerte a vízpumpára és vége. Még marha nagy szerencsém volt hogy itt helyben történt. Na végül gyors át pakoltam a TS-be és indultunk, persze arra is újra út díj.
A helyszínen egy 3 órát töltöttünk, én a szereléssel.
Kikaptam az első üléseket, aztán a hátsókat, 4 ajtókárpit és végül a 4 műszerfal betét. Majd a magunkkal vitt Special Edition ülések be.
A haza út már rövidebbnek tűnt, egy gyors kaja út közben és el is ment a nap :)
Az ülésekre 60.000 Ft-ot fizettem rá + úti költség

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2018-09-25

Hossz bordás szíj feszítője megadta magát, el ferdült a futópályája és le szakította a szíj szélét, később aztán le is dobta.
Új Dayco szíj + vezető és feszítő görgő

Szerelés közben kiderült hogy a jobb féltengely külső gumi harang kisebbik bilincse nem szorít igazán és nyomott ki zsírt.
Először feszíteni próbáltam a bilincsen, majd el tört úgy hogy kapott egy újjat.

Kuplung pedál nem jött fel teljesen, hiányzott a rugó és a vég.
Ez pótolva lett.

 
>> SzervizAlfa 146 2.0 TD // 2018-09-22

-Kábelek becsövezése és rendezése a két nyúlványon és a vízhütő mögött az adagoló körül
-új víz tartály
-ventilátor motor védő burkolata is felkerült (eredeti szép darab)
-találtam itthon gyári üzemanyag fűtőt, be is került de még rá kell jönni miért nem kap áramot. Lehet hiányzik valahonnan relé vagy csak a hideg érzékelő van benne. A csati már bent volt hozzá eredetileg
-kapott akkumulátor védő burkolatot, gyári csak fordítva lehet felrakni, de nem gond. A kivágások helye így passzol.

A klímám kiderült hogy a párologtatónál ereszt, úgy hogy lesz egy műszerfal kibontás

A hengerfejezés is jó lett az eddigiek szerint.
Az hideg indítások nem túl meggyőzőek voltak, mintha fel levegősödőtt volna az üzemanyag rendszer, ami simán elképzelhető, ennek eredményeként hidegen kopogós hangja volt és magasabb fordulaton füstölt a próba úton.
Először adagoló beállításra gondoltam mivel ilyen sokáig nem lehet levegős gondolván, de mikor lekerült az üzemanyag szűrő akkor látva hogy csak félig volt üzemanyaggal. Feltöltöttem.
A tegnapi nap jól is indult, nem is volt kopogós hangja és a tükörben semmi füstöt nem lehetett látni.
Majd a folytatás kiderül hogy csak ennyi volt a probléma, vagy csak tegnap jó napja volt :)

A váltó olaj szint rendben van, később ránézek hogy esetleg a bal féltengelynél minden rendben van szivárgás ügyileg

A Kipufogó csatlakozó : össze hegesztés helyett maradt a bilincses megoldás. Eddig jó, és nem fúj ki.

 
>> EseményAlfa 146 1.6 Twin Spark // 2018-09-16

Fél 8kor indulás ~11 körüli érkezés
Gyorsulás a többi alfással ami már hiányzott :)
Giulietta 8c Compentizione vörös szín, ami a kis JTD jövő évi fényezésében lesz szerepe, vagy nagyon hasonló árnyalatban.
Tombola kezdéséről majdnem lecsúsztunk, de még időben oda értünk és rá két percre már ki is húztak, amin nyertem egy Petronas ajándék csomagot. Ez már a második nyereményem tőlük :)
A csomag rengeteg minden jót tartalmaz 2 fő részére.
Itthon felfedeztük hogy az öv táska szintén tartalmaz ajándékokat. /utolsó kép :)
Nagyon jó nap volt és jövőre is mennünk kell! :)
Az ajándéknak nagyon örülünk és hasznát vesszük :)
Este fél6kor indulás haza, csak kajáltunk egyet még út közben :) Fél11re haza is értünk :)

KUL18'

KUL18'/2

>> SzervizAlfa 146 2.0 TD // 2018-09-12

Újra összeállt a motor. Be indítás után járt egy 20 percig és a buborékok nem jelentkeztek. Még pár dolog van amit megcsinálok és újra az utakon ;-)

 
>> SzervizAlfa 146 2.0 TD // 2018-09-10

Akkor szétszedés...
Holnap ha minden a tervek szerint alakul akkor ketyeghet.
Amik kellenek a javításhoz:
-Új tömítések, csavarok
-3 db új szelep
-8 db új szelep szár szimering
-4kg fagyálló /hogy inkább több legyen mint kevesebb

Szelepek záródása ellenőrizve / becsiszólva

 
>> SzervizAlfa 146 2.0 TD // 2018-09-04

Hát a szervó olaj is sikeresen tiszta lett. Kapott egy átmosást.
A szivattyúnál tölcsérbe töltöttem az olajat, a másik fele meg egy flakonban végződött, és így átmostam a szervó rendszerét. Volt segítségem aki tekergette a kormányt ide-oda :)

A hűtővíznél már mondhatni sima desztillált víz van csak többszöri átmosással és ugyan olyan módszerrel mint a szervó esetében, csak itt nem járt a motor. A beltérbe vezető vízcső lett megszakítva és innen onnan kapta a vízet, közben a hűtő alsó részénél le volt oldva az alsó vízcső ami egy gyűjtő edénybe végződött.

Közben már most az elmúlt időszak óta egyre jobban mutatkozik hogy hengerfejes szegény, mivel elkezdett enyhe kis pezsgőfürdő lenni a kiegyenlítő tartályban.
Úgy hogy még nincs vége a mókának :)

A váltó olaj szint ellenőrzés és a kipufogó csatlakozás össze hegesztése még így tolódik.

 
>> SzervizAlfa 146 2.0 TD // 2018-08-28

Turbó és generátor eddig cserélve. Új tömítés a turbó és a leömlő között. Indításkor jónak tűnik, a többi majd kiderül közúton ;-) még pár dolog elmaradt.... Addig is most pihen még :)