Csöpögött a szervo olajom, egy gumicsövet kellett cseréltetnem benne. Az olaj cserélve lett benne. Meglett a váltóolaj cseréje is, Tutela olajjal.
Ma megjött az új embléma a pajzsra.
Kicsit megszenvedtem a cserével, mert az egyik csavar bele volt rohadva a menetbe, meg a ragasztó is a régin igen erős volt. Az újat már nem volt nehéz feltenni.
Kicsit melegítettem hajszárítóval.
Szép lett!

Tegnap megjött a csomag, ma feltettem, mutatós :)!
Elemes változat.
Tetszik, lehet rakok a hátsó ajtókra is.


Elöl mindkét oldalon cserélni kellett az alsó és felső lengőkarokat, gumiharangokat.
Cseréltettem kormánygömbfejet.
Ezek után beállították a futóművet.
Vettem még Tutela váltóolajat, egyik nap sor kerül a cserére.
Km állása: 192000 km
Pár hete lett meg a magyar rendszám a kocsira, kicsit lassú és körülményes a magyar ügyintézés, de hát ez nem újdonság.
Most volt komplett vezérléscsere, összes szűrő, olajcsere (csak a Selenia), jobb első rugó cseréje illetve termosztát csere.
Az alja kapott egy mosást és kezelve lett alvázvédővel.
Most egy darabig remélem rendben lesz! A km óra állása 189 ezer km.
Végre bejött a jó idő, felraktam a nyári gumikat.
A téli gumijaim elöl nagyon kopottak voltak, futómű beállítás kell majd, nem akarom, hogy a szinte új nyáriak kukába menjenek a nyár végére.
Elvittem a szervizbe átnézték, jobb és bal alsó lengőkart cseréltetnem kell, egy axiállal együtt, illetve kilyukadt a jobb első gumiharangom az is cserés lesz.
Jövő hétre megjönnek az alkatrészek, belerakják és meglesz a futóműállítás is.

Sikerült vennem, 17-es gyári TI felniket, nyári gumi garnitúrával.
A gumik mérete 215/40, profilmélység 8mm.
Bejön a tartósan jobb idő és felrakom a kocsira, biztos sokat fog dobni rajta :D.

3 hete felkerült az ablakokra a Lumar fólia, hátul a legsötétebb, elöl 2 árnyalattal világosabb. B oszlop kapott carbon fóliát.
Közben EGR szelepet tisztítani kellett, azóta jobban megy, mint előtte :D