Blog >> gt
Láttam AlfaCity-t belülről. Csak nem úgy, mint Ti. Annyira belülről láttam, mint Neo a Mátrixot. Tudtam, hogy működik, hogy minden alaktrésze passzol egymáshoz :)
Viszont nem láttam, hogy milyen is igazán. Éreztem, hogy működik, hogy hatalmas, hogy ez valami jó, de a részleteket nem tudtam élvezni, mert én voltam az egyik, aki az alkatrészeket működtette épp.
A sok-sok negatív előítélet, a sok vádaskodás kihozta belőlünk a maximumot. Valami nagyot akartunk alkotni, amiről utána azt mondják: megérte, jó volt ott lenni, jövőre is el kell menni.
Jónéhányan előítéleteket fogalmaztak meg, azt terjesztették, hogy biztosan sár lesz vagy azt mondták, hogy ha nem sár lesz, akkor por lesz. Hiába mondtuk, hogy égszakadás esetén sem lesz sár, tornádó esetén sem lesz por. Nem hittek nekünk.
Végül napsütés lett, meleg lett, szélcsend lett. És 800+ Alfa lett :) A legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy a résztvevők több mint 20 százaléka külföldről érkezett!
Rossz, hogy nem láttam, milyen tuti Alfák érkeztek, mert épp szétestem, folyamatosan csörgött a telefonom és ide-oda rohangáltam, próbáltam átlátni a káoszt. Utólag, a képeken fedeztem fel, hogy milyen autókat nem láthattam közelről...
Szokás szerint mindössze néhány emberrel tudtam normálisabban beszélgetni. De utólag jó látni, olvasni, hogy tetszett Nektek, hogy jól éreztétek magatokat.
Úgyhogy legszívesebben már most el is kezdeném szervezni a 2010-es AlfaCity-t. És, ha úgy vesszük, már el is kezdtük szervezni, hiszen már most arról beszélünk, mik azok a dolgok, amiket jövőre meg akarunk valósítani :) Szóval remélem, Ti is ugyannyira várjátok, mint én.
És mégvalami. Ez volt az utolsó alfás találkozó a GT-mmel. Azt hiszem szép búcsúajándék volt ez neki :)




Ismét felkerültek a nyárigumik, újra durván látványos az autóm :)
A felniket a Larivánál rakattam rendbe, mind a négy keréken peremjavítás volt. (lecsiszolták, feltöltötték, fényezték) Kettőt egy kicsit görgőztetni is kellett.
A téligumik most a megszokottnál kicsit később kerültek le, ezen a télen 6.175 km-t futottak. Vicces, gyakorlatilag pont annyit, mint tavaly, mindössze 98 kilométerrel többet :)
Ismét Csörinél jártam, kicserélte az első fékbetéteket és féktárcsákat.
Megirigyeltem a szomszédot és én is feltetettem a nyári gurulókat.
Centirozás, csavarozás, szokásos szitkozódás a hurculászás közben.
A gumicserén még gondolkozom, mivel a tavalyi nyúzás ellenére a kopásjelzők még vígan látszanak.
Pirkó kapott finom új felső lengőkart bal oldalra és egy pompás gömbcsuklót a jobboldalára.
Furcsa érzés volt felrakni a Használtautóra az autómat. Az már olyan hivatalos.... először itt az amorén tettem fel a hirdetést, az még olyan vidám volt... mert az Nektek szólt, olyanoknak, akik értik, milyen érzés ez.
Pár hétig csak az adatlapomon volt kiírva, hogy eladó, elvihető... páran érdeklődtek is, van is, aki egész komoly érdeklődőnek tűnik. Remélem nem fog megharagudni, hogy most már mindenhol hirdetem, de hátha ezzel őt is ösztönzom kicsit :)
És hogy mi lesz az utódja? Többen már tudják, nem titok (már Takács Ákos is tudja, ki mondta el neki??? :)
Szóval sokat osztottam-szoroztam, milyen Alfám legyen. Szemeztem a Brerával és a 159-essel is. Utóbbihoz fiatalnak érzem magam, a Brerából pedig csak a faceliftes tetszik (ülések, stb.), abból pedig egy olyan felszereltségű, amivel kiegyeznék, bővel túl van a 10 millió forinton. Nem tagadom, elgondolkoztam egy Z4-es BMW-n is, de mindennapi használatra alkalmatlan lenne egy kétüléses roadster. Két autót pedig nem tudok megengedni magamnak.
Így hát, úgy tűnik, hogy az új autóm is egy GT lesz, csak egy picit fiatalabb, és a csúcsmodell. 3,2 V6. Talán megértitek :) ... frissítés: de lehet, hogy ez mégsem jön össze, így más Alfa után kell nézzek. Az se lesz rossz :)

Megvolt a kerékcsere tortúrája. Nagyon béna lett az autó, inkább le se fotózom.
A gumi Pirelli Sottozero, ha már olasz. Várom a fél méteres havat!
És aki kitalálta, hogy könnyűfémkerék, az hordja fel őket a másodikra zsírral a tökén, acsargó pitbullok között..

Ma beszereztem a téli felnit, használtan, karcmentes 16" Selespeed típusú. Nemtom hogy fog állni, de jó áron volt :)

Fagyálló, olaj, levegőszűrő, olajszűrő, pollenszűrő, fényszóró izzó, üzemanyagszűrő, olajleeresztő csavar tömítés, 40K km átvizsgálás meg a munkadíjak.
Asszem most már jóvátettem a két poszttal előbbi akciót a kocsi felé.
Azt hiszem flexibilis csőnek hívják azt az alkarészt ami ki volt égve és ezért 1200nál mindig zörrent egyet az autó.
Egyébiránt rájöttem, hogy érdemes szagszervizt cserélni pár évenként, mert ilyenkor be akarják bizonyítani, hogy ők jobbak a másiknál. És egy ideig tényleg jobban figyelnek.
Erre a szerelésre az Autóház Budaörsnek 4,5 pontot adnék.
(Fél pont levonás az elfelejtett telefon miatt)