Blog >> olajszűrő
Márciusban ejtettük meg az előző olajcserét, amolyan szezonindítóként. Így augusztus végére bele is szaladt a 10 ezer km a gépbe. Hát na, ha tehetem, hajtom. Páratlan élmény. De tényleg!
Egy hét múlva indulunk a Dolomitokba, túl lesznek stimulálva az érzékszerveim... Biztos, hogy sokat fog tiltásba forogni a Ferrari derivatíva motor, úgyhogy mindenképp friss olajat akartam a gépszívben tudni, mielőtt útra kelünk.
Az éves revízió többi részét már megejtettük júliusban.

A kézikönyv szerint 15e km az olajcsere periódus, de mivel elég jól meg szoktam kergetni a gépet, úgy vagyok vele, hogy legyen inkább 10e km. A tavaly júliusi olajcsere óta sikerült közel 9e km-t beletenni, ami nem rossz, ha azt vesszük, hogy kb. 3 hónap alatt jött össze. Mivel látom előre, hogy idén júliusig még bőven túlfutom a meghatározott intervallumot, ezért úgy döntöttem, hogy inkább már most, szezon elején legyen egy olajcsere.
Várpalotára vitem az autót Csörihez. Visszakerestem a blogomban, 2019-ben voltam nála utoljára. Én azt hittem, hogy kb. 3 éve találkoztunk utoljára, most kiderült, hogy van az 6 is. Csak úgy repül az idő, ha jól mulat az ember :) A rutinszerviz mellé még egy jót beszélgettünk is az elmúlt időszakról meg ezekről a gépekről.
A szervizelés során a következő beavatkozások történtek:
- Olajcsere
- Olajszűrő csere
- Olaj leeresztő csavar csere

A tervszerű karvbantartásra most később került sor a sűrű második félév miatt. Azért sem siettem el, mert júniustól már csak a másik autót használtuk: 17 hónap és 14e km telt el az előző óta.
- Motorolaj (MOTUL 8100 X-cess 5400 5W-40)
- Olajszűrő (SOFIMA S5024PE)
- Levegőszűrő (Sofima S7606A)
- Pollenszűrő (MaxGeaer 26-1172 aktívszén)
- Klímatisztító (AM-706480-AML biocid)
A szervízben kiderült, hogy az egyik motortartó bakom (50501956) eltört, hiányzott belőle egy jókora darab fém. Mivel ez hiánycikk, a szervízben szerkesztettek bele egy pótalkatrészt.
Km óraállás: 173 863





Megtörtént az olaj és a szűrők cseréje (olajszűrő, légszűrő, pollenszűrő).
Az olaj Castrol Magnatec 10w-40 lett.
Első kisszervíz: az olaj és szűrők cseréje, komputer kiolvasás, az autó átnézése.
Gyári minőségű olajcsere szett (7176520gy) az Alba Autó Alkatrésztől (http://www.albaalkatresz.hu):
- Motorolaj: Selenia 20K for AR 5l - 11 900 Ft
- Levegőszűrő: AP 024/2 *IC - 2 900 Ft
- Olajszűrő: 0 451 103 300 *IC - 1 800 Ft
- Starline utastérszűrő aktívszénnel: SF 2KF9459 *L - 2 900 Ft
- Szállítás - 1 800
- Munkadíj: 10 e Ft
A vezérlés-szett cseréjére a következő olajcserével kerül sor 10e km múlva.





Teológiai viták tárgya, hogy szükség van-e a nem előírt, bejáratás utáni köztes olajcserére és, hogy az hány km-nél történjen. Én úgy döntöttem, hogy 5 ezer km után elviszem az autót. Egész pontosan 5329 km lett belőle. Csak az olajat és az olajszűrőt dobtuk le Budaörsön. A következő alkalom jövő nyáron vagy 10 ezer km múlva következik.

Most sem lehetek büszke: a tervszerű karbantartásra 16 hónap és közel 15e km megtétele után került sor:
- Motorolaj (Motul 8100 X-cess 5W-40)
- Olajszűrő (MANN HU6007X*AN)
- Levegőszűrő (Sofima S7606A)
- Pollenszűrő (VALEO 715533 aktívszén)
Kilóméteróra állás: 150880
+ Probléma:
Mivel szivárog a motorból felül az olajbetöltő nyílás kupakján át az olaj, ezért kapott egy olajbetöltő nyílás kupakot (használt, olaszból).

Szokásos vásárlás utáni átnézés, és olaj, olajszűrő, légszűrő, pollenszűrő csere. Itt kijött, hogy az előző gazdája nem volt túlságosan gondos, az olajszűrő konkrétan bele volt rohadva, úgy kellett kiműteni. Képeken is látszik talán, hogy nem épp 10-15 ezer km-t futott olajszűrő került ki az autóból. Valamint csapódott ki némi olajsár is különböző helyekre. Abban maradtunk, megnézzük hogy viselkedik és tisztul a friss olajjal, és majd lehet kapni fog egy olajtisztító adalékot, és átmossuk a rendszert, olajteknőt, stb. Remélhetőleg más problémát nem fog előhozni. Egyébként más fronton úgy néz ki rendben van az autó, ez jó hír volt azért. :)


KM: 165774
Ma elgurultunk Csörihez, egy olajcserére. Mivel még mindig nem romlott el semmi, ezért javításra most (sem) volt szükség. :) Olaj, olajszűrő, átnézés.
Hazaérve mindig nullázom a szerviz számlálót, ott valahogy nincs kedvem pepecselni vele és Csörit sem akarom ilyennel baszkurálni. :) Nullázni pedig érdemes, mert különben tuti, hogy bőven elfelejteném a csereperiódust.



2
616
Fórum
Friss topicok
- Spider
- Adok-veszek
- Alfa reklám
- Giulia
- Retrovízió - A '70-es, ...
- 4C
- MiTo
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Oldtimer, youngtimer
- Alfa történelem, híres ...
Tagok
Új tagjaink
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10