Blog >> tartó
Ősszeszedtem pár apróságot az autóhoz:
Egy antenna szárat, ami sajnos az én autómhoz még sem jó...
Négy darab motorháztető szigetelés patent, mert kettő hiányzott, kettőt tartaléknak.
Kettő kis kárpitrögzítő patentet, mind két balos ajtónál hiánnyzott.
Rendszámtábla tartó konzol, ezzel határozottan szebben áll rajta a rendszám.
Hétvégén megejtettem manikűrt és a pedikűrt a Bellán. Kapott egy pár új emblémát és szintúgy egy pár fasszantos rendszámtábla tartót is, merthogy "kissé" rászorult...főleg elöl....Az egészet pedig egy kárpit tisztítás és ápolás követte (már nagyon kérte) Cserére kerültek a felfogató csavarjai is a tábláknak, mert mind különböző volt, vagy pedig már az idő vas foga csócsálta meg könyékig. ~Nagyon jól mutatnak rajta!
Az emblémák kerültek sorra a szépítkezés következő fázisában. A hátsó már egy ideje a polcomat díszítette, szóval azt már nem kellett levenni, viszont az elsőt kétszer is :D És hogy én most hülye vagyok? Lehet, de nem ebben az esetben ! :D A gondos előző tulajnak köszönhetően saját kezűleg szedhettem le az olasz minipizzát a scudettóról. Annyira precízen szerette volna feltenni az emblémát, hogy időközben biztos megfeledkezett arról, hogy az előzőt le is kéne először venni (?!) Na ez a rész Many-ra maradt, így hát szerszámok elő és mehet a csere.
Sajnos árnyék híján sokkal tovább tartott a művelet, mert vagy 30kg-t leizzadtam mire befejetem, de minden izzadságcseppet megért, hogy újra pompázni láthassam a Bellám.
Régóta bántotta a szemem a szép kocsimon a nem oda való 'castrol xy-autó soltvadkert kft' színes felírat a rendszám kereten.
Végre kaptam az Elaforg-nál megfizethető Alfás keretet. Cseréltem is gyorsan :)
A turbócsövet (és még két gumicsövet) tartó lemez alkatrész egy tervezési hiba. Előbb meghajlik, így a turbócső hozzáér az akkumulátor széléhez és szépen kidörzsölődik.
Aztán végül feladja és eltörik. A hengerfejezéskor a szerelő lelkiismeretesen meghegesztette, örültem. Aztán tegnap megint törve találtam. Persze, nyilván nem a hegesztésnél, most kicsit alatta.
Fotózhatatlan helyen van, és siettem is, de valamennyire azért megörökítettem a dolgot.
Ez törjön el, ha tud!
Levezetésként megigazítottam a szervo tartályt, mert valaki, valamikor rosszul tette vissza. A csavart rátekerte, de a másik oldalon nem akasztotta be a helyére. Ezért állt olyan kis bizonytalanul.
Úgy néz ki, hogy a sebváltó oldali tartó bak feszülése miatt volt jelen bizonyos fordulaton érezhető vibráció a motor felől a karosszérián. Sokan cserélik a bakokat, pedig csak tehermentesíteni kell őket csere helyett az esetek nagy százalékában. Ez már a dízelnél is kiderült és tibinél is eredményre vezetett.
Két tartó és két támasztó bak van elöl. Ha a tartókat oldalanként a kocsi felemelt állapotában (ezáltal a motor nem "nyugalmi" állapotában) rögzítjük, akkor előfordulhat, hogy leeresztve feszülnek egymás ellen.
Tibinél is megszűnt a vibráció miután leszerelt keréknél, de üzemi magasságra eresztve oldottam a bak csavarjait, majd ahogy lazán adta magát, újra meghúztam majd fél centivel arrébb. Ez ugye úgy lehetséges, hogy a konzolon jóval nagyobb furatok vannak mint amilyen a rögzítő csavar átmérője. Lássunk csodát teljesen megszűnt a bódéra átadott rezgés.
Még a jtd-hez gyártottam a telefonomhoz egy tartót. Hosszabb utakon használtam is sokat, főleg navigáláshoz.
A TD-vel is kirándulgatunk néha, hamarosan megint megyünk egy kisebb túrára, ahol a telefonom lesz a navi... és egy csomó zene is preloadolva van rajta :-)
Szóval gondoltam felhasználom a régi tartót, de módosítok rajta. Mágnes helyett valami egyszerűbb, fixebb rögzítést kerestem. Végül adta magát, a szellőzőrostélyba pont becsúszik a 8-as PVC lemez. Az pedig van itthon mindig :-)
Úgyhogy átalakítottam a tartót, hogy be lehessen tűzni a szellőzőrostélyba. Jobb lett, mint a mágneses megoldás. Még jobban kézre esik a telefon, könnyen forgatható sofőr, vagy utas irányba.
Plusz bónusz, a telefon árnyékba került, nem tűz rá annyira a nap. Persze kitudja meddig lesz még meg ez a BlackBerry, elég öreg már. Ha más nem, navinak, utazáshoz zenélni meghagyom..
A pótkeréknél lévő üreg áttervezésével, kikerült a csomagtér tálca, ami alatt tartottam hátsó ablakokra való árnyékolókat. Helyet kellett találnom nekik. Méregettem, és kiderült, hogy a hátsó üléssor 2/3-n pont elférnek, így építettem oda egy tartót. Sima furnér lemez, vékony lécből távtartóval, majd bevonva fekete filc-szerű anyaggal. Pont kitölti a helyet, szinte nem is látszik, nem vesz el helyet a csomagtartóból és védi az árnyékolókat. Ráadásul könnyen mozgatható.
A leömlőnél lévő kipufogó tartót kellett cserélni, meg a hővédő elemet is. Vagy mit. Ezeentúl nem fog semmilyen körülmények között rezonálni elől semmi.
Igor, az őrkutyánk lerendezte az első rendszámtábla keretem. Valamiért ellenállhatatlan késztetést érzett a letörésére. Pedig csípi az Alfákat. :)
A hátsónak az egyik fülét pedig én törtem le, napokkal ezelőtt, rendszámvilágítás csere közben, így ma cseréltem mindkettőt.
Hátra króm hatású keretet vettem, szebben mutat. Elől maradt a hagyományos fekete.
Első 499.-
Hátsó 1490.-