Blog >> gyertya

Tisztogatás közben, levéve a gyertyafedelet, nem szép látvány fogadott. A nem egészen egy éve cserélt kábelszett gyakorlatilag minden kábele meg van barnulva ott, ahol valamilyen módon hozzáér a szelep- vagy a gyertyafedélhez. Úgy tűnik áthúznak a kábelek.
Megnéztem a gyertyákat (Bosch Super 4), gyakorlatilag mindnél a négy pólusból 2 galambszürke, a másik kettő meg feketés-barnás.
Inkább a gyertyára tippelnék, bár ugyanilyen típussal elmentem már több, mint 90e km-t ilyen jellegű gond nélkül.
Ha valakinek egyébként van ilyen tapasztalata, szívesen fogadom a tanácsot. :)

Update: emellett a fogyasztás is megnőtt, az átlag 8,5-ről 9,5-re, ami esélyes, hogy ennek a problémának a számlájára írható.

Ma nekiálltam a számlák valóságtartalmának utána járni.

Első lépésként megnéztem a gyertyákat és örömmel tapasztaltam, hogy a "jobbik" van benne, nem véletlenül fizettek értük >300 ójrót. A nagyobbikra NGK BKR6EKPA van írva, a kisebbikre pedig NGK PMR7A. Ezzel nem lesz gond egy darabig:-))

A bal szélső gyertya viszont vízben állt, tehát mégiscsak mosták a motorteret. Mondjuk jól is néz ki. A jobb szélső kettő viszont olajban állt, nem sok de ott volt. Ahogy nézegetem a szelepfedél tömítés mellett folyhat le. Egyenlőre kitörölgettem, holnap bekenem a csodaszeremmel egy folyékony szilikongumival és akkor többet nem szivárog, a váltónál is segített.

Véget ért a nyaralás és megejtetem az olajcserét, mivel jövő hétvégén lakodalom(lom-lom-lom)ba megyünk, ne legyen ezzel sem gondom.
Ezúttal Selénia Racing került bele. Egyúttal ránéztünk a gyertyákra is, picit megpucolgattuk őket, majd kicseréltük a hátsó lambdát egy bontottra, ami lám, üzemel is...
Egyenlőre eltünt a "motor controll failure" ikonocska a műszerfalról, de szerintem a gázüzem miatt hamarosan ismét befogja dobni. De azért biztató volt, hogy hibatörlés után nem dobta ismét be, valamint szép grafikont is produkált.
Fotókat sajnos nem készitettem, mert a mesternél derült ki, hogy levan merülve a fényképező :-/
Mester szerint most 12-15ezer km-ig ne cseréljem az olajat, mert a racinget jobban fogja szeretni a motor, meghálálja. Hát nem tudom, ha nem eszi meg, akkor megfogadom a tanácsát.
km állás: 156.400

>> Szervizsüsnye // Alfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2012-08-24

Kapott 6 új NGK-t. Zé szerint a régi gyertyák szépek voltak, nem látszott nyoma égési, keverékképzési problémának.

>> SzervizTtK // Alfa 164 3.0 V6 12V // 2012-06-11

Olajcsere 211500-nál. Gyertyák is kicserélődtek, mert kicsit raplis volt az alapjárat. Most már nem az :)

>> SzervizKristyon // Alfa 156 SW 1.9 JTDm // 2012-04-20

Épphogy kicseréltem a rossz izzító gyertyát, erre két napra rá már megint villogott a visszajelzés. Ma volt rá egy kis időm és rámértem, hát elszállt egy másik gyertya is, úgy látszik egyszerre cserélhették őket. és sorba döglenek meg. Már csak egyet nem cseréltem ki. Ismét NGK-t vettem.

>> SzervizKristyon // Alfa 156 SW 1.9 JTDm // 2012-04-13

Rendeltem izzítógyertyát FEBI-t, boltba kibontottam és már ott széthullott, ilyet még nem is láttam, a közepe egyszerűen kicsúszott a házából.
Cserének csak NGK-juk volt, nem akartam várni még holnapig, így elhoztam azt.

>> SzervizFöckös // Alfa 166 2.4 jtd // 2012-02-17

5db új izzító befigyelt, mert azok a használtak annyira hát azok már nem annyira, és különben is, mert megérdemli ezt így negyedmillió kilóméter környékén.
Köszönet érte Zé mesternek és az ajándékért is.
(Honnan tudta, hogy nem töröl olyan jól az ablaktörlőm, azt nem tudom, de az újak nagyon jól jöttek:-))

Advent 4. vasárnapjához közeledve, a gyertyák is cserélve lettek. :)
Bosch Super 4 volt benne, amivel 95e km-t elmentem. Nem volt velük semmi gond, de, ahogy utánaolvastam: akár 100e km fölött is elmegy. No, ezt azért nem akartam megvárni, így került bele új szett super4.

>> SzervizPityukoma // Alfa 159 1.9 JTDm 16V SW // 2011-09-27

2011.09.27 / 107587km. Ma cserélve lett mind a 4 izzítógyertya. A hibajelzés megszűnt. Tárolt hiba törölve. A 4 közül egy teljesen KO volt, egy még langyított, de már nem sok volt neki hátra. Ezért úgy döntöttem hogy mind a négy cserére érett. Gyári izzító gyertyák kerültek bele.