Blog >> gtv
Sokáig gondolkofam milyen ülést tegyek az autóba. Gondolkodtam utólagos bőrözésen. állítható kagylókon, végül a legolcsóbb/legjobb variáció csöppent az ölembe egy véletlen folytán, így ezek a szép fekete/szürke GTV ülések lesznek benne. Van rajta egy szakadás, de könnyen javítható.
Köszönöm a segítséget Ollah!!
Bár a GTV fényezése egész jó állapotban van, eljött az ideje hogy még jobb legyen. Giovanniék (merő jószándékból és aranyosságból) eladás előtt kézzel átpolírozták az autót, amitől ugyan nagy általánosságban szép lett, de, sajnos, néhány helyen úgy nézett ki, mintha egy csapat kéjgázon élő mókus telefosta volna tejbegrízzel. Nem volt szép, na...
Tehát políroztassunk! Teddy ajánlotta Phon cartársat, aki az ő autóját is helyrerakta. Mivel Alfonz valóban nagyon gyönyörű lett, így Seriffel közösen felkerestük őt, kértünk időpontot, és ma sikerült is összehozni a találkozót.
Phon egész napi kemény munkával, hihetetlen türelemmel és precizitással centiről centire végigsimogatta mindkét autót, nemistudom hány réteg akármit vitt fel. A végeredmény önmagáért beszél: az autó csillog-villog és még gyönyörűbb mint eddig. De a kedvencem, hogy a karosszéria tapintása mint egy gyönyörű nő bőre - komolyan, hihetetlen sima és simogatnivaló.
Végre szép az idő, erre elvittem a kocsit a felnishez. Otthagytam mert volt helye nekem meg nem volt második szett felnim. Muszály megjavítatni a felniket mert a festés ronda volt rajta, a peremek
végig meg voltak dolgozva(köszi elöző tulaj) és a legnagyobb probléma hogy meg voltak ütve.
Most kigörgőzik, peremezik és újrafestik őket! A színe olyan lesz amit még nem láttam tojástartós felniben! Nem, nem rózsaszín:D Péntek reggel megyek érte és szombat reggel indulunk haza!
Az a rohadék levonó... a képen éppen a csíkokkal küzdök. Nem is azokkal volt igazi nehézség, bezzeg a fluoreszkáló 08-as logó, na, az aztán nem adta könnyen magát! És jó sok ragacsot otthagyott maga után. Voltam annyira rutintalan, hogy nem rögtön a matrica leszedése után álltam neki eltávolítani az ottmaradt ragasztót, hanem adtam még neki pár napot, hadd tapadjon bele a por.
Először sebbenzinnel próbáltam. Negyedórás dörgölés, és intenzív bazdmegolás után sikerült leszedni a nyolcas felső-belső kis karikáját, ráadásul rá ment egy fél üveg benzin. Hát akkor ez így nem lesz jó. Konzultáltam Matricás Csabával: ő pedig hozott magával egy adag oldószert. Az valamennyire leoldotta, viszont abból meg négyezer körül van egy flakon, és el kellett volna használni legalább a felét. Tehát ez se jó.
Szerencsére Csabának volt még egy ötlet a tarsolyában: 95-ös benzin! Hm, hát próbáljuk meg. És láss csodát, 5-5 perc alatt, mintegy 2 deci benya felhasználásával pikkpakk lejött az összes trutyi. Persze előtte-után gőzborotvával alaposan átmostam a felületet. A "tejben-vajban fürösztés" analogiájára ezentúl mondhatom, hogy benzinben fürösztöm az autót. :)
Egy dolog viszont kurvára biztos: ez volt az utolsó alkalom, hogy ekkora felületű matrica került az autómra.
Noakkor. Terveim szerint kisebb minisorozatot indítok AlfaCity-vel kapcsolatban. Rögtön egy egoista bejegyzésel kezdek. Nézzétek el nekem, de ha már összegyűjtöttem a képeket, ne vesszenek kárba... :)
A lényeg hogy Zolikáék a megszokott színvonalon szépen meggyógyítgatták, GabCsiék pedig a megszokott minőségben nyáriasították a kerekeket. Ezúttal túl sokat nem akarok mondani, majd Teddy képei beszélnek helyettem...
Az elmúlt hetekben gyakran felkerestem. Körbejártam, ellenőriztem hogy nem érintették-e illetlen kezek - szerencsére hagyták csendesen porosodni. Néha be is indítottam, a hat henger mindannyiszor elégedett morgással kelt életre. Azonban a kényszerpihenő nem tett jót neki. A kuplungpedál teljesen elengedte magát, a végére már sebességbe se lehetett rakni. És egy kisebb olajfolt is megjelent a motor alatt...
Ideje volt hát, hogy eljutassam valahogy a szervízbe. Felkészültem a vontatásra; de hát az sose jó móka - még műkődő motorral sem.
Letöröltem az ablakokat, beültem, indítottam, hagytam kicsit melegedeni. Tettem egy próbát a váltóval is, és... egy kisebb reccsenéssel bevette a kettest! Hát akkor nem vontatunk; nem nagy a távolság, a forgalom se nagy, kettesben vígan elmegyek odáig. El is indultunk. Ahogy melegedett a motor és a váltó, visszajöttek a fokozatok, szépen sorban lett hármasom, négyesem... A kuplungpedál majd' nyolc centis holtjátéka persze nem csökkent, de a szerkezet tökéletesen, reccsenésmentesen tett a dolgát. Számomra ez elég érthetetlen, de... végülis, mindegy.
Az egész autón lehetett érezni az állás hatását: a karosszéria helyezkedett: a lengéscsillapítók tiltakoztak, mint amikor reggel, ébredés után recsegnek az ember ízületei. De ahogy haladtunk a szervíz felé, a zajok csökkentek, és a kocsi kezdte visszanyerni régi formáját.
Az utolsó két kilométeren már újra önmaga volt. A motor járása is egyre simább lett, és... esküszöm, nagyon nagyon óvatosan kezeltem a pedált, hiszen ki tudja hogy a szíjjak, olaj, turbó hogy érzik magukat a hirtelen indulás hatására, de... de az autó éreztette, hogy ő már kész, szaladna újra, nyomjam csak le a gázpedált... kibírtam, nem engedtem a kísértésnek. Lesz még elég alkalom.
Összeírtam a listát, miket kell átnézni vagy javítani rajta. Hááát.. hát. Nem rövid. Remélem hogy ha ezen is túl leszünk, a költségek és az esetleges problémák nem fogják beárnyékolni az iránta újraéledő szeretemet.
Pont fél éve van nálam.
Hátbasszus, a tegnapi este...
Ott kezdődött a dolog, hogy találkozóm volt a Ráday utcában. Mire visszaértem az autóhoz, nyitva találtam, és a vezető oldali ajtózárammal se csukni, se nyitni nem lehett a kocsit. Belenéztem, zene megvan, minden megvan. Namondom, lehet csak a zár adta meg magát (harmadszorra is), de még az se vészes, mert a kp.zár működik, kocsi zárható a jobb oldalról. Hazamentem, felcaplattam a lakásba. Hűbazmeg, papírok voltak az autóban! Leszaladok, kesztyűtartót kinyitom... papírok, minden a helyén. Kivéve kedvenc ledes zseblámpámat. Elvitték a szemetek... pedig rohadt jó lámpa volt.
Úgy döntöttem, hogy bár a papírokat nem vitték el, de hátha megnézték, és imigyen nem annyira jó ötlet tovább parkolni a ház előtt, hátha visszatérnek és próbálkoznak tovább. Felhívtam jóbarátomat (akivel korábban megbeszéltük, hogy elteszem nála az autót télire), és mondtam neki, hirtelen aktuális lett a dolog és hogy most kéne a garázsnyitó. Persze, semmi gond, menjek érte.
Elindultam. Üllői úton hatalmas baleset, három autó egymásba gabalyodva, keresztül se tudok menni. Visszafordulok, máshol keresztezem akkor... ott meg egy merci tekeredettt fel egy oszlopra... na mondom, hülyék napja van ma is, jó lesz vigyázni.
A Határ úton egy opel bénázott előttem folyamatosan, 30 és 40 közötti sebességgel: ahogy felgyorsult 40 köré, satufék vissza 30ra. Sebaj, ráfordultunk a Soroksárira, kényelmesen otthagyom, semmi durvulás vagy ilyesmi, csak elmentem mellette. Abban a pillanatban padlógáz, jön utánam, nem enged sávot váltani, tol le. Na most ha van valami amit utálok, az az, hogy ha a centikre követnek csúszós úton. De mondom nem érdekel. Mit tesz isten, jött végig mögöttem, amíg megérkeztem, és nahát, ugyanott parkol. Szépen letettem a kocsit ahogy megérkeztem (kb. tök üres a parkoló), opeles idősebb nő beáll elém, letekeri az ablakot és közli, hogy a helyén állok, álljak odébb leszekszíves. A következő tizenöt másodpercben egy bonyolut körmondatot fogalmaztam meg, amiben a legbarátságosabb szókapcsolat a "sz*revő g*c*láda" volt. Nő ijedt fejjel bekussol, de persze a lényeget nem értette (ti. tanuljon meg vezetni, de inkább ne is üljön kocsiba). Elkezd manőverezni, centikre a gtvtől (ismétlem, tök üres parkoló). Mondtam neki hogy hagyja abba, mert komoly baja lesz. Felcsörögtem barátomhoz, kulcsért fel, majd vissza. Még mindig manőverezik. Beszállok, persze nem tudok tőle kiállni. Na, észrevette magát, odébtakarodott. Hihetetlen, milyen emberek vannak...
Megyek tankolni, amúgy is üres a tank. Beállok kúthoz, de naná hogy nem működik a kútfej. Odébbállok, az végre jó. Jön ki csávó, tud-e segíteni. Mondom levegő kéne a gumikba. Hát azt nem tud adni. Akkot húzzál vissza melegedni, özzeg. Bent a csaj az előttem vásárló pasasnak öt perces előadást rittyentett a hamis húszezresekről. Tök érdekes, tényleg, de nem lehetne máskor?
Szerencsére innentől már normalizálódtak a körülmények. Beugrottam a híres-nevezetes pinás mosóba, ahogy szokták, szépen lepucolták a kocsit kívül-belül. Ja, nem. Mégse normalizálódtak a körülmények, ugyanis amikor törölték le az autót, furán mozgott a csomagtartón a jelvény... odamentem, megfogtam, kezembe maradt. Jelvényestül-tokostul, zárbetét meg landolt a csomagtartóban. Szóval ezt is piszkálták. Remek. Szerencsére csukni továbbra is lehet, tehát bedobtam a jelvényt, mosmá'tökmindegy felkiáltással.
Visszagurultam a garázshoz. Szépen leparkoltam, mindent bezártam, kiszedtem belőle. Az autó most ott pihen, és ott is marad, amig nem jön a jobb idő. Remélem, a minket kísértő átok is elmúlik addig.
A zseblámpa pedig hozzon világosságot új tulajdonosának sötét elméjébe.
Gétévét vezettem, V6TB-t
.
.
.
Leírni nem igen tudom. Érzelgős ömlengésemre úgy hiszem senki sem kiváncsi itt, és ez így is van rendben:)
Két észrevétellel szeretnék csupán élni:
1. aki nem próbálta, tegye meg, ha teheti- recepre... "instant get"
2. a 145ötben ülve soha nem értettem a "fűnyírózást"- miért kell leszólni, nem megy rosszul az 1.6TS, (sőt amilyen sztorikat az utca áldozatai topicban egyesek leírnak... :D), szóval a lényeg, hogy most már értem a fűnyírózás kifejezés eszenciáját, nem mondom, hogy örülök neki, de értem:)
Valamit mégis: ahogy a V6 üvölt, hihetetlen... Szerencsétlen félresikerült mesterséges szókészletünk nem képes hűen átadni az érzést, amit átéltem... Pedig tél volt, csúszós utak, puhácska téligumi, apróbb hibák a csodás gépen, de mind elhomályosult... Autó, tárgy... tárgy?
Post scriptum: remélem makaróni-mérgezésben elhalálozott az a lángelme, aki egy csomagtartóban elhelyezett 2 literes zacskót nevez ablakmosótartálynak.
És a lényeg, hogy ez sem számít semmit sem.
.
.
.
Kéne.
Köszönöm Miki (jövök egyel)!
Heinrich az ebédszünetben úgy döntött, kicsit kiszellőzteti a fejét. A cég kertjében sétálgatott, közben gonderhelten motyogott maga elé. "Tervezz nekünk valami szépet!", mondták. "oldd meg a feladatot", tették hozzá. "Még jó hogy megoldom", gondolta, "ez a szakmám. Profi vagyok benne. De ezzel az olasz rémálommal... hát, nem tudom, mit tehetnék". Pedig ő is olasz volt. Legalábbis származása szerint. Nagyszülei közép-Olaszországból vándoroltak ki, először Svájcban, majd végül Németországban telepedtek le. Ő már itt született. Olasz gyökereiből csak annyi maradt meg, hogy szülei néha tréfásan Enriconak hívták. Felniket és és egyéb kiegészítőket tervezett, szerette ezt csinálni. Kollégái mindig az mondták neki, hogy kiütközik az olasz vér, és ezért annyira tehetséges. Ezen csak nevetett, igazi németnek tartotta magát. De most... itt van ez a GTV.
"Ilyen elb*szott egy formát", fortyogott tovább "Oldalról nézve egy buta ékalak. Elölről meg... meg mint egy jólakott óvodás, azokkal az ostoba kis lámpákkal... mit lehet egy ilyennel kezdeni?" És neki egy felnit kellene hozzá tervezni. Ami lehetőleg majd más autókon is jól mutat, persze. A sokküllőset már próbálta, naná, ez alap. De ennek a kocsinak ez sem állt jól. Az olaszok már elhasználták a körök-a-körben ötletet, az tetszett is neki, de ő mást akart. Hiába akarta azonban, nem jutott eszébe semmi.
Este meglátogatta édasanyját. Beszélgettek, és elmesélte neki, hogy micsoda gondban van. Választ nem várt, de azért jól esett kiönteni a szívét. "Az egy olasz autó, ugye fiam?", "Igen anya", "Akkor gondolkodj úgy, mint egy olasz", "Igen anya", "Hiszen te is olasz vagy, Enrico", "Jaj anya, ne kezd már ezt megint", "Jójó... Emlékszel - bár még nagyon kicsi voltál - amikor Olaszországba kirándultunk, ahol dédanyád is született, Siénában, és megnéztük azt a lóversenyt? Dédi Leocorno kerületben élt, és szívügyének tekintette a versenyt. Emlékszem, amikor..." Heinrich csak hallgatta a családi mesét, és közben elszenderült. Lovakról álmodott, lobogó zászlókról, porszagról, őrjöngő tömegről... Hirtelen riadt fel. Anyja már lefeküdt aludni, de előtt még gondosan betakargatta. Ahogy az alvástól kábán körbenézett, megpillantott a könyvespolcon egy olaszországi bédekkert. Levette, belelapozott.
Siena. A Palio. Több mint 400 éves lóverseny, amit minden évben megtartanak a Piazza del Campón, a Torre del Mangia árnyékában. Tíz ló és lovas. Három kör. Alig két perc. És utána egy év dicsőség a nyertesnek. A brutális versenyen nem ritka a lovak és a zsokék sérülése. Hiába szórják fel homokkal a Piazzát, az ősöreg köveken gyakran elcsúszik a lovak patája, és ilyenkor... "Hmmm. Paták..." - most már teljesen éber volt.
Gyorsan ceruzát és papírt keresett. "Először a kör. Nézzük a patákat, ezek lesznek a lyukak... mindegyik köré rajzolok egy finom bemélyedést, ezek lesznek a patkók... Tíz darab kell, ez nem kérdés, minden lónak egy-egy. A küllők izmoszerűen domborodni fognak, ez kiemeli a formákat..." Nézegette amit lerajzolt. Alakul. "Egy kicsit talán túl lágy. Valahogy brutálisabbnak kéne lennie... Csavarok! Csavarok kellenek rá. Minden patához kettő: egy jelképezi a lovast, egy a kerületet". Tudta hogy végre sikerült: ez a felni jól fog mutatni azon az átkozott GTV-n is. "Holnap vennem kell egy virágot anyának, hogy megköszönjem! És biztos vagyok benne," mosolygott magában "hogy Herr Zender örülni fog."
