Blog >> 146

>> Tuning és extraWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2018-01-15

Január elején be lett kötve az előfűtő szerkezet. Pár nap kísérletezéssel telt. Először 20 percre, félórára, aztán egy órára dugtam be, rendszeresen jártam ellenőrizni, hogy mi történik. Meglepően jól dolgozik. Érezhető, hogy a szerkezet teteje forró, az alsó csövénél pedig csak langyos.
Egy óra fűtés után már meleg a szívócső, és a blokkon is érezni, hogy nem hideg már. Érzetre olyan, mintha fél órája állítottam volna le az autót.

A múltheti külföldi utam előtt beprogramoztam a kapcsoló órát hozzá, minden reggel 2 óra előfűtést adott az autónak. Mondtam Kingámnak, hogy este csak dugja rá, reggel húzza ki, legalább egy nap próbálja ki, hogy milyen. Aztán ha felesleges, akkor hagyja.. Minden nap használta, szóval hasznos :-)

Most a -5 fok körüli reggelekhez még plusz félórát adtam neki. Reggel végre én is kipróbáltam. Tényleg olyan indítani az autót, mintha langyos motorral indulna. A hőfok éppen picit elhagyja a 40-es osztást, könnyen indul, nincs az a hideg motor csattogás, és azonnal letolja a párát a szélvédőről. Hamar stabilizálódik az alapjárat, az utcából kiérve pedig már a következő osztás fele lendül a hőfok mutató, és egész hamar fűt. Nagyon jó!

Napi 50-60Ft üzemelési költsége van a szerkezetnek, meggyőződésem, hogy fogyasztásban, szervizben többet fogunk spórolni vele. Városi ingázós, állandóan hideg üzemben használós autókhoz ez egy tuti megoldás!

>> Tuning és extraWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2017-12-16

Két dolog motivált, mikor belefogtam:
1. Családilag fázósak vagyunk, és ez a régi dízel nem túl gyorsan melegszik be reggelente. Valami megoldás kellene, hogy hamarabb fűtsön.
2. Ha már belekukkantottunk a motorba és kiderült, hogy mennyire újszerű a blokk, illene meg is óvni. Köztudottan a hidegindítás okozza a legnagyobb kopásokat.

Már a jtd-nél felmerült, hogy be kéne építeni egy elektromos motor előmelegítőt, mert nagyon hasznos, a fenti két problémán hatékonyan segít. Valahogy mégsem valósítottam meg. Most került elő a téma újra, végre bele is fogtam. Remélem sikerül...

Az alap felállás az volt, hogy beszéltem a Defa (és Calix) forgalmazóval és kiderült, hogy az Alfa Romeo 146 TD-hez nincs egyik gyártónak sem szettje. Univerzális szett van, aminek a bekötését magamnak kell kitalálni. A fűtő egység 63e Ft, hozzá a kábel közel 20e. Nos ezt átgondoltam kicsit.

Felhívtam Hetényi Lászlót (http://dieselelomelegito.hu/), kicsit tájékozódtam, majd rendeltem tőle egy általa gyártott vízmelegítőt. 600W-osat kértem, a TD vízkör térfogatához elvileg elegendő. Miután megérkezett, elkezdtem összeállítani egy szettet.

Kezdtem a kozollal és a melegítő egység helyének kitalálásával. A kis kék bojler az akkumulátor alá fog kerülni, a fűtőradiátor szintje alá. A fűtőradiátorból a hengerfejbe menő 16mm-es csőszakasz lesz megszakítva. Ehhez gyári csövet sem kell vágni, mert a hengerfej mellett egy fémcső jön előre, aminek a végén egy 10cm-es gumicső kanyarodik vissza a hengerfejbe. Ezt a csövet leveszem és a két felszabaduló csonk közé kerül a fűtőegység.

A konzol összerakása után elsétáltam a közeli bontóba. Kértem 16-os vízcsövet. Mutattak egy Ducato-t, aminek a hátulja dugig volt mindenféle csővel. Tessék, válassz. Turkáltam kicsit, aztán ami a kezembe akadt két megfelelő átmérőjű cső, azt elhoztam. Nem sokat gondolkoztam a formájukon, gondoltam legyen benne kanyar, aztán majd kiadja. Ahogy szokott lenni, a megfelelő alkatrészek bújtak elő, tökéletesen megoldható velük a bekötés, szépen kikerüli az előremenő cső az intercooler csöveket. És még gumi távtartó is volt rajtuk, ami szintén jól jön.

Bepróbálás után jött az elektromos csatlakozás kigondolása. Két dolgot nem akartam. Konnektor dugót a motortérbe (és minden reggel nyitogatni a géptetőt) és szétfúrkálni a lökhárítót. 1-2 órahossza elment vele, mire kitaláltam a megoldást. Terveztem egy "ördöglakatot", amit az első vonószemre lehet ráfordítani. Pont olyan méretű, hogy csak bizonyos szögben lehet bebújtatni a vonószembe, majd elfordítva masszívan rögzül. Ezt is bepróbáltam, tökéletesen működik az elgondolás :-)

Emiatt a megoldás miatt a motortérben is oldhatónak kell lenni a 230-as kábelnek, úgyhogy gyártottam egy kábel szettet. Közben szépen kialakult a színkód is. Az előfűtőhöz tartozó alkatrészek a kék színnel jelölik, hogy mihez tartoznak. Maga a fűtő kék, így a vezetéket is kék védőcsőbe húztam, kéken jelölt bilincseket kaptak a csövek, és a vízmentes Weipu csatlakozók is fekete-kék színűek. Ez csak azért, mert így elegáns :-)

Előkerült a fiókomból egy 10 éve nem használt időkapcsoló is. Kipróbáltam, működik. Így mára elkészült a szett. Úgy gondolom ér annyit, mint a Defa-féle univerzális, és harmadába se került az egész.

A konzol már pár napja állja a mechanikai próbát az autóban, a többi alkatrész pedig a beépítésre vár. Elvileg innen már nem nagy munka, csak a helyére kell illeszteni, feltölteni vízzel és lelégteleníteni. Végeredmény, tapasztalatok hamarosan!

UPDATE 2017.12.16.
Ma beépítettem a helyére úgy, hogy a vízcsövek még nincsenek bekötve. Az aknán, hűtővíz leengedés után fog menni, mert az egyik bilincshez nem lehet hozzáférni, kicsit bontani kell hozzá. Szóval egyelőre mechanika tesztelés, ha valami meg akar lazulni, most szóljon, míg nincs víz a rendszerben.

>> SzervizLaciferi // Alfa 146 Ti 2.0 16V // 2018-08-01

-Bal hátsó féknyereg csere (Delco Remy) 30000 Ft
-Jobb hátsó kerékcsapágy csere (Starline) 15000 Ft
-Olajcsere+szűrő (Motul 8100 X-power 10w60, gyári szűrő) 30000 Ft
-Fékfolyadek csere (Tutela) 4000 Ft
-Üzemanyag szűrő csere (UFI) 3000 Ft
-Központi zár vezérlő csere (Exad) 5000 Ft
-Hátsó spirálrugók is cserések (KYB) 30000 Ft
-Új univerzális katalizátor (Novak)+ flexi cső (Bosal) csere+
egyedi leömlőt kap 50000 Ft
-Jobbos lengőkar csere+stab rudak cseréje (Lemfölder+TRW) 35 000 Ft
-Jobb oldali belső+külső féltengely gumiharang csere (Starline) 10000Ft
- Futómű állitás 8000 Ft
-Váltó olaj csere (Fuchs Titan 75w80) 6000 Ft
-Olajnívó pálca gumipersely csere (Gyári FCA) 1000 Ft

 
>> SzervizLaciferi // Alfa 146 Ti 2.0 16V // 2018-01-10

2016. December 31-én vettem az autót, Cartárstól, nos azért a költségmentes állapottól messze volt, de már közelebb van hozzá... :D

Tehát a következő dolgok lettek cserélve az elmúlt közel egy évben:

-Futómű állitás 8000 Ft
-Termosztát (EPS-FACET) 25000 Ft
-Ülésszett 30000 Ft
-Téli gumik 4db(Maxtrex 195/55 R15) 40000 Ft
-Nyári gumik (Kormoran) és 4db szépséges Alessio felni 100000 Ft
-Vezető oldali zár+hátsó ablaktörlő motor karral és gumival 10000 Ft
-Komplett kipuffogó rendszer (egyedileg gyártott sor tömités, felújitott leömlő, cserélt katalizátor, tömitések, gumi tartók, egyedileg gyártott sport kipuffogó dob) 200000 Ft
-Olaj csere (Selenia Racing 10w60), szűrők+ szelepfedél, szelepfedél tömités+olajhűtő csere+fagyálló csere 60000 Ft
-Ablaktörlő lapátok+gumik+tetőkárpit csere 15000 Ft
- Komplett fékek cseréje (összes betét és tárcsa, elől Textar, hátul Optimal) 80000 Ft
-Vezérlés komplett+gyertyák+vizpumpa 120000 Ft
- Hangszórók cseréje 6db JBL 40000 Ft
-Alapjárati motor, légtömegmérő (BOSCH) , hátsó ablakemelő kapcsoló 15000 Ft

 
>> EgyébJorjie // Alfa 146 1.9 JTD // 2017-12-06

Több blogban is láttam már, úgy döntöttem, gátlástalanul lekoppintom :-)

 
>> SzervizJorjie // Alfa 146 1.9 JTD // 2017-12-01

Úgy kezdődött, hogy világított az ABS lámpa.
Mivel most már vagány gyerek vagyok, mert ki tudom olvasni, kiolvastam :-)
Azt mondja a gép: „bal hátsó jeladó megbízhatatlan”. Na, ez meg mit jelent?
Nem lehet nagy baja, mert a hiba törölhető, tehát nem állandó. Némi guglizás után találtam egy olyat, hogy csapágyhiba is lehet.
Aki nem tudná: ez az ABS már nem fogakat számol, mint régen, hanem a csapágyba van integrálva egy mágneses érzékelőgyűrű, amiről a jelet veszi.
Hát akkor cseréljük ki, mi baj lehet? Csapágyrendeléskor figyelni kell, hogy ABS-hez valót vegyünk, mert a simában nincs benne a mágnes, és akkor ott vagyunk, ahol a part sz@rik. Ja, ez az első csapágyra is igaz. A különbség annyi, hogy hátra csak komplett csapágyat tudunk venni, kerékaggyal együtt. Aminek előnye, hogy könnyebb cserélni. Akkor lássuk.

1. Felbakol, kerék le. Úgy néz ki, nem véletlen a hiba, a csapágy nyugdíjazásra szorul. Kb. centit kottyan.
2. Fékmunkahengert szabadítsuk ki. Hátul nem fontos az egész féket lebontani.
3. Vegyük le a tárcsát.
4. Vegyük ki a porvédőt. Szerezzünk 32-es fejet, és a hozzá való szárat, és vegyük le a csavart.
5. Én nem kínlódtam vele túl sokat :-)
6. A csapágy fele rajta maradt a tengelyen, ez tényleg kaka.
7. Szedjük rendbe a tengelyt. Van egy alátét, azt ne felejtsük ki.
8. Toljuk fel az új csapágyat a tengelyre. Passzos, de óvatosan kocogtatva felmegy. Ne felejtsük ki a nagy alátétet.
9. Tegyük vissza a csavart, majd a porvédőt. Forgassuk át kézzel, hogy minden rendben van-e.
10. Rakjuk össze a féket, majd tegyük vissza a kereket.

Kábé ennyi lenne, nagyjából fél óra az egész, kézügyesség függően.

És újra van ABS. :-)

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2017-11-06

Megint pont külföldön voltam, amikor Kingám felhívott, hogy nincs fék az autón. Mondom miii? Állj meg, szállj ki, hagyd ott, kérünk kölcsön egy autót valahogy. De már hazajött vele... Amúgy világít a kézifék lámpa.... ööö igazából vagy 5 napja. Na itt kész, ennyi :-D

Ok, akkor átküldtem a szerelő számát, alul földúton 10-zel átgurulni, autót otthagyni, eszerint nincs benne fékolaj. Sanyi megnézte, kiderült, hogy a fékerőelosztó enged. Egy kicsit eddig is néha cseppentett, ezért már Alexandro-tól beszereztem a tökéletesen hibátlan (szerinem tök új) alkatrészt de a beépítésre még nem jött ki a lépés. Áhh, Tőle mindig olyan cuccokat kapok, hogy megáll az ész :-D Köszi innen is!

Szóval Sanyi feltöltötte fékolajjal, légtelenített és hazaengedte az autót, mondván egy hét múlva tudja bevállalni, addig ne nagyon használjuk, de ha mégis, akkor töltögessük. A fék nem fog elmenni, ha nem várjuk meg míg a szintjelző beszól.

Hát persze hogy ne használjuk. Ebből lett az, hogy napi 1 deci fékfolyadékot töltögetve még bizony pár napot óvatosban gurult az autó, nem volt más megoldás.
Aztán párat helyben dekkolt a beállójában egy bazi nagy hullámkartonnal a hátsója alatt.
És végül, végre aknára állhatott, hogy meggyógyuljon. Pénteken tettem le, hétfőn hoztam el. Kellett még egy fékcső, és Sanyi stabil idegrendszere. Nehezen jött le a régi szabályzó, kellett ezt azt leszedegetni (pl kipufogó).
Elkészült, jó lett, jobb mint valaha. Hátra eddig keveset szabályozhatott, mert javult a fékhatás. A vizsgára ez is megoldódott, nagy összeg se volt, csak kicsit kalandos...

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2017-11-08

Világít a légzsák lámpa, így nem tudtam elvinni vizsgára
az autót. Controller Faulty. Low Battery.
Az alacsony feszültség hibát ki lehet törölni,
a másikat nem. Tápot kap, mást nagyon nem lehet megállapítani.
Ma este kap még egy aksi töltést, de nem sok reményt fűzök hozzá.

Update: a légzsák vezérlő cseréje megoldotta a problémát. Egyben az is kideült, hogy
a 60625180 számú vezérlő és a 60631206 számú teljesen kompatibilisek.

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2017-09-06

Végre valahára eddig is eljutottunk. Évek óta tudom, hogy a fék utánállító automata rossz a TD-ben, hiányzik belőle az a kis lemezke ami a fogazott kerékbe kapaszkodik és az állítást végzi. Alexandro cartárs küldött nekem ismét megfelelő alkatrészt. Két szinte teljesen új darabot. Szégyellem, hogy le sem fotóztam, szép kadmium sárga újszerű alkatrész.
Mentségemre legyen, hogy éppen nyaralni indultunk, úgy tettük le az autót a szerelőnél. Aki épp még nyaralt. Szóval kellett logisztikázni, de mire hazaértünk a TD készen állt a mai első iskola-óvoda körére.
A fék olyan lett, amilyen sose volt még. Lényegesen jobban fog, hiába állított után kézzel a szerelőm néha. Így van ez kitalálva, nem tudom mit kellett ezen ennyit halogatni :-D

A fotón a kiszerelt ronda hiányos darabok...

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2017-08-09

Ma elhoztam az öreg autót a szerelőtől. Indult szépen, úgy működik mint eddig. Szerencsére. Szép rend van a motortérben, minden visszatalált a helyére. Sőt, a szerelő külön kérés nélkül is meghegesztette a törött turbócső tartót is. Látszik, hogy normálisan, gondosan össze lett pakolva. A hűtőrendszert négyszer mosta át, mert olaj került bele. A vezérlés csere időpontja, km állása felírva a légszűrőre. Szép halkan jár a motor. Az egyik porlasztó lehet hogy kicsit sántít, mert van egy bizonyos fordulat, ahol hallom, hogy picit mellébeszél a motor.
Nem kevésbe került a mutatvány, de azt hiszem megérte. 5 éve csak használjuk az autót, nem sokat költöttünk rá. Most 21 évesen érződik, hogy eljött az ideje kicsit foglalkozni vele.
A hiba nem volt nagy, a tömítés volt rossz minőségű. Na mostmár nincs benne sehol semmilyen tömítés amivel gond lehet. Viszont van egy szinte új állapotú motor a kis TD-ben.