Blog >> 155

>> EgyébVe155 // Alfa 155 1.8 TS Sport MY'95 // 2019-11-27

Km állás:
131.080 km (2019.11.25)

Idén nem volt poszt, mivel nem nagyon kellett hozzányúlni az autóhoz. Igazából 2db benzincsövet cseréltem ki a motortérben eddig rajta. Idén érkezett egy másik 155 is, így a kis piros már kevesebbet volt használva. Találkozókon jártam vele, illetve néhányszor kirándulásra volt használva. Új garázs is elkészült és végre otthon tudom tartani a többi vackommal együtt.
Jövőre elkészül az aknás garázs is, akkor viszont kap egy futómű-fék felújítást majd, illetve egy telifény is tervben van.

>> SzervizVe155 // Alfa 155 1.8 TS Sport MY'95 // 2018-10-02

Km állás: 123.041
Idén is megyek San Marino-ba ősszel a Rally Legendre. Ez már a baráti társasággal hagyománnyá vált, de ez lesz az első alkalom, hogy az Alfát viszem ki.
Mivel nagyjából 2500km-es túra vár rá elég sok hegyi úttal is, így kicsit több törődést kapott az indulás előtt.

Az olajcsere amúgy is esedékes volt, mert 11 ezer km volt már az olajban, tervezetten 8 ezernél szerettem volna cserélni. Előzőleg és most is Xado 10w40 került bele UFI szűrőkkel.

Már év elején megvettem hozzá az üzemanyagszűrőt, de a cseréhez kellett volna akna, ahol eddig egy másik autóm állt, ami nem volt mozdítható. Nagy meglepetésemre még a gyári 23 éves benzinszűrő volt benne. Csere után még előkerült pár szunnyadó lóerő, nagyon sokat fogott rajta a szűrő.

Sikerült szerezni lepattogásmentes pajzsot is, ami számomra nagy kincs, hiszen 1 éve keresek és most sikerült csak találni ilyet.

A következő teendő az ajtókkal volt, amik vagy nehezen nyíltak, vagy nehezen csukódtak, illetve a kilincs a gumi közbetét leesése miatt majdnem töréshatárra került.
Első körben a zsanérok zsírozása után a zárak beállításával folytatódott, illetve a kéderek is kaptak egy kezelést. Ezzel már szépen csukódott az összes ajtó. Viszont maradt még a kilincs probléma, illetve az ajtókárpit zörgése is. Szerencsére patent kiszedővel sikerült szépen levenni a kárpitokat, amit előttem utoljára a gyárban piszkáltak, szerencsére 23 évig érintetlen volt. Természetesen kaptak egy üregvédelmet is az ajtók, illetve a zárakat is megzsíroztam. Utána pedig a leesett gumit pótoltam ki több másikkal, amivel nagyon kicsit kell a kilincsen emelni, hogy gyönyörűen nyíljon az ajtó. Végül bandázsszalaggal húztam végig az összes felületet, ahol a kárpit érintkezik, vagy bármi egymáshoz dörzsölődhet.
Az eredmény tökéletes lett, egyelőre elégedett vagyok vele.

Nem akartam én igazán nagyféket, nem akartam semmi tuningot, nem akartam költeni rá... Stb.
Hogy aztán végül így is lett, az viszont Csörinek köszönhető :)

Na de in medias res helyett...

Azt hiszem májusban tett fel Buksi egy hirdetést, miszerint ő eladná a 155-ről megmaradt 305-ös Brembo nyergeit, mert lecserélte őket. Konzollal, tárcsával, betéttel együtt mondott rá 50 ezer JMF-ot. Úgy voltam vele, hogy na jó, hát egyszer élünk, megvásárolom. Megbeszéltük, hogy mivel nekem a dolog eléggé ráér, majd Alfacityre elhozza őket, én közben gyorsan elküldtem az árát (mert Buksiéknak kellett a zsé), aztán megdumáltuk a dolgot, pipa.

Felhívtam még aznap Csörit, aki viszont nem volt elájulva az ötlettől. Álláspontja szerint annyival nem lesz jobb a 305-ös fék a 284-esnél, mint amennyi nyűg van vele, ő inkább a 330-asra cserét javasolja. Na de ahhoz meg minimum a 17-es felni... Én meg egyelőre hanyagolnám azt az utak miatt...

(Eközben egy párhuzamos univerzumban) Amikor elvittem június elején Attilához az autót, azt mondtam neki, hogy amit tud nézzen át, hogy megbízható legyen és ne nagyon legyen vele gond egy darabig. Ő egy nap elteltével hívott. Idézem a beszélgetést: "Te Viktor, akárhogy is nézem, eléggé ki vannak a betéteid elöl is, a tárcsáról nem beszélve. Lecserélhetem?" Mire én: "Persze, ha már nálad van, csináld meg!" Megcsinálta. Nekem eközben valószínűleg az evésen járt az eszem, mert rohadtul nem maradt meg ez a nagyfék projekt. Az autó elkészült, vadonatúj féktárcsa-fékbetét ugye bent figyel.

Miután eszembe jutott a probléma, és Buksi elé tártam, úgy alakult, hogy meg is hirdettem Facebookon a nálam még soha nem járt Brembo fékszettet, ami aznap el is kelt. Egy Toyotában fog jó szolgálatot teljesíteni :) Buksi odaadta a vásárlónak, visszaküldte az árát nekem, én meg el kell, hogy fékezzem ezt a szett betét-tárcsa kombót, utána meg ki tudja mi jön :)))


Így alakult, hogy volt is Brembo fékem az SW-n, meg nem is :)

>> EseménySüni155 // Alfa 155 2.0 16V Turbo Q4 // 2018-02-18

Haza fele megkentem a felniket egy nagy kátyúval. Rendőrség kijött felvették a jegyző könyvet, lefotózták jobb első abroncsot felírták mit kár. Elkezdtem a felni cserét addigra elmentek, szóval a futómű elment, gumi kuka, és van egy szétvert felnim.

 
>> SzervizSüni155 // Alfa 155 2.0 16V Turbo Q4 // 2018-01-24

Fagydugó kicserélve.
Az új hűtőn, a Turbo hűtésére szolgáló cső furata elég karcsú volt. Felfurtuk a gyárival megegyező méretre.
A klíma hűtő felfogatásait 0.5cm el arréb kellet csúsztatni.
A Hűtő felső ága ledugózva.
Hűtők a helyükre kerültek, belettek kötve, fagyállóval feltöltve persze megint szivárgott. Most épp a hőgombánál, utána húzva amennyire lehetett, de nem szünt meg. Fagyálló leenged , réz tömités helyett most alumínium került. Meg is szünt a szivárgás. Legalábbis a gombánal az alsó vízcsőnél folytatta, fagyálló megint le. Vízcső lehúz, alul felűl az öntésnek szép nagy körme volt amit lecsiszoltunk. Össze raktuk feltöltöttük és por száraz minden. Össze szereltük.
Fényszoró burkolata ki furva A Xenon miatt.

 
>> SzervizSüni155 // Alfa 155 2.0 16V Turbo Q4 // 2018-01-21

Egyszerre szerettem volna cserélni a Hűtőt, termosztátot, fagydugót. Ám a hűtő vagy az egyik cső eldurrant. És a fagyálló nagyrésze megszökött olyan sunyi módon hogy nem vettem észre... Nagyon remélem hogy nem főztem meg... Elkezdtük szétborítani a gépet. Hűtők kiszerelve, fagydugónál is szivárgott a fagyálló, így azt is kiszedtük. Az új hűtőbe a gomba és a tartó bilincsek be tekerve, a bolhák viszont bele sültek a régi hűtőbe amit nem tudtunk kiszedni így holnap a fagydugóval együtt mehet a kosárba. Marklartól vettem egy Ts hűtő terelőt. (az enyémet anno a badkán hagytam) holnap elvileg minden kiderül.

 
>> SzervizSüni155 // Alfa 155 2.0 16V Turbo Q4 // 2018-01-17

Ma át vettem az új hűtőt(1.kép), egy hét alatt ide is ért.
Találtam termosztátot is(2.kép)... Pont olyat amilyen nekem kell,
De Magyarországra nem szállítják, hiába írtam szerelmes levelet a Cbricambinak, nem hatotta meg őket.
OlaszFb csoportba ajánlották a Lancia Delta Hf Integrale termoját(3.kép) persze ez sem stimmel.
Úgyhogy a meglévő lesz átalakítva.

 
>> SzervizSüni155 // Alfa 155 2.0 16V Turbo Q4 // 2018-01-09

Elkezdett szivárogni a fagyálló-----> Hűtő csere. A Ts-è szerencsére nem jó (pedig az még van is tartalék).
Találtam:
Bardi: Valeo 51830Ft
Unix: Nissens 113546Ft
Kauffer: Valeo 56014Ft
AutoAlkatreszOnline: Van Wezel 37578Ft (Anno innen akartam kipufogó dobot rendelni)
Végül Ebay-en rendeltem 37076Ft
Mivel tegnap szép idő volt ezért le is mostam
És megkaptam páromtól az utó névnapi ajándékom (az egyik nyári képemről mintázva).

 
>> Eseménymesa // Alfa GT 1.9 JTDm 16v // 2018-01-07

15 év után, immár a negyedik Alfámmal ugyanazon a helyszínen jártam 2018 első napján, Alsóörsön! Hogy telik az idő és mennyi minden változik... Egy örök: az Alfa Romeo szeretete! :)

>> SzervizSüni155 // Alfa 155 2.0 16V Turbo Q4 // 2018-01-01

Szereléssel kezdődött az új év.
Vezető oldali ajtót becsuktam és úgy is maradt. Nem rég cserélt zárban megadta valami magát, se kívülről sem belülről nem nyilott. Nyomtam, tóltam,húztam,emeltem,rángattam, de semmi. A zármotor csavarjait kitekertem, karpitott kirángattam. Csodával határatos módon nem tört nem szakadt szét, ellemben a hangszigetelő szét szakadt, és az ablak fűtés terelő el tört. Ezek felkerültek a bevásárló listára. Gondoltam amennyire csak lehet el feszítem az ajtót és a két csavart kitekertem amibe be akad a zár nyelve. Nem jött össze. B verzió lett... Zármotor szétverése, Ajtó nyitva.
Régi zármotor berakva. Össze rakva.