Blog >> futómű

Régen nem írtam már a blogra. Nagyon sok mindent kicseréltünk az első futóműben, mivel nagyon irritált a kopogás. Felső lengőkarok (Fastorginal), stabilizátor összekötők (kutyacsont), idén pedig mind a két pár kormányösszekötő. Egyik sem hozott sikert.
A stabilizátor rudat többször ellenőrzitük, de nem lötyögött. A héten elvitte a szerelőm rázópadra, mert mi már feladtuk a harcot, majd azt mondták, hogy a jobb felső (egyébként cserélt) lengőkar a rossz. Vettem egy Monroe-t és szidtam az olcsó gagyit, de teljesen érdemtelenül, mert kiderült a szétszedéskor, hogy nem az volt a kopogó szellem lakhelye. A Fastoriginal lengőkar tökéletes állapotban van 1 év után.
Amikor az összes csatlakozási pont lekerült a stabilizátor rúdról, akkor lehetett látni, hogy lötyög. Mondanék valami csúnyát, de itt jön az, amit még épp eszű ember nem látott.... Nem lehet leszedni a stabilizátor rúd gumibakjainak hordozópántját, mert hiába tartja azt egy csavar, az Alfa mérnökei úgy döntöttek, hogy le- és össze- is hegesztik. Na itt azthiszem bátran mondhatom, hogy ez hatalmas ökörség. Természetesen cserélni csak úgy lehet, ha a komplett alsó hidat lebontjuk, de azt meg úgy célszerű, ha kivesszük a blokkot... Remek. Ehelyett inkább a szerelőm előállt egy ötlettel, hogy összébb préseli a bakot tartó lemezt. Csinált hozzá szerszámot, sikerült is. Ettől függetlenül a "manyákolás" nem lesz végleges megoldás, de most nem fért bele egyikünknek sem, hogy 3 napig mókoljunk az autón. Hozzáteszem, teljesen csendes lett a futómű, persze azt nyilván sejtem, hogy nem sokáig. De legalább egy darabig és legalább tudjuk mi zörgött.

Csak nem akart elhallgatni a futómű, amivel már idáig is sokat szívtunk, elsősorban a korábban bekerült ócska alkatrészek miatt.. Csörihez vittem az autót és ott is hagytam a hétre, hogy minden kopogó ropogó dolgot küszöböljön ki.
A diagnózis után cserére kerültek a felső lengőkarok és a bal stabilizátor pálca is. (Gyárira minden)
Végre néma csöndben van az autó eleje!
Köszi Csörgő szerviz!

>> SzervizForró // Alfa 155 2.0 ts 16v sport // 2014-08-29

Az utóbbi időben sikerült kapnom egy-két rondább kátyút és úgy éreztem nem az igazi az autó ezért elvittem futóműállításra. Megcsinálták, most megint jó. :)

>> SzervizKickass // Alfa 156 1.8TS // 2014-08-12

jobb alsó lengőkar csere után csak elvittem egy beállításra, a balos összekötő be volt állva melegíteni kellett. Összetartás kihozták szépen viszont főleg a bal oldalon elég tré a dőlés.
A melegítés miatt drágább volt a móka.

>> Szervizcsontz // Alfa 146 T-Spark // 2014-07-19

Továbbra is 191.000 km-nél, de egy héttel a rugócsere után elvittem futóműállításra a kocsit. Állítólag nem sokat kellett rajta állítani, de azért most már nyugodtabb vagyok.

>> SzervizForró // Alfa 155 2.0 ts 16v sport // 2014-06-22

Végre sikerült sort keríteni az autó hátuljának megcsinálására, már időszerű volt. Szombaton befért a szerelőhöz. Került bele:
- gátló
- lengőkarfelújító készlet
- ütköző gumibak
Szerviz után érezhetően javult az autó úttartása, végre nem dobálja a seggét, igazi kanyarvadász lett ;)

Ja egyébként bónuszként valahova eltűnt a szervóolaj. Néha volt csöpp az autó alatt, de nem rendszeresen. Múlt reggeli szokásos ellenőrzésnél észrevettem hogy a minimumszint alatt van, így vettem 1 liter Tutela GI/A-t. Pótoltam a hiányt, azóta nem fogyott belőle. Egyébként többi folyadékszint rendben van.

Km óra: 223299

>> SzervizJanika // Alfa 147 1.6 Twin Spark // 2014-06-02

Elvittem az autómat leszervizeltetni.

Kapott:
- Selenia 20K olaj,
- gyári olajszűrő és levegőszűrő,
- utángyártott pollenszűrő.

Egyéb munkafolyamat:
- fényszóró állítás
- futóműbeállítás
- klímafertőtlenítés.
km: 86.689

>> SzervizChrisVaughn // Alfa GT 2.0 JTS Distinctive // 2014-05-17

Nincs előzménye, egyszerűen csak nem volt még amióta nálam az autó. Gondoltam elviszem és beállíttatom. Olcsóbb mint egy új garnitúra gumi. :)
Átnézték a futóművet, rendben van, a szilentek kicsi öregek, de nincsenek kiszakadva. A 18-as kerekeimre nem tudták rárakni a gépet, így kölcsön kellett kérnem Peti téli garnitúráját, úgyhogy az került fel arra a kis időre. Éljen a narancs. :)

Futómű állítás: 5.000.-
Kerék le-fel: 1.000.-

A melót Kurityánba végezte a Gésa autószerviz. A tulaj megmutatta a limitált Porschéjét, amiből 12db készült összesen, és 2db van belőle Európában. Egyik az övé. Eszméletlen, bánom, hogy nem fotóztam le...

Ahogy a cím is mondja, a tegnapi napon cserére kerültek az alsó lengőkarok.
A műveletre Zé műhelyében került sor. Gyors és szép munka, köszönöm!

>> SzervizShadin // Alfa 159 1.9 JTDm SW // 2014-06-02

Elvittem a szokásos futómű ellenőrzésre a kocsit a Zengő Gumi és Futóműszervizbe. Ilyenkor jól megrázzák mielőtt felteszik az állítópadra. Vizsgálat eredménye, az alsó lengőkar hátsó nagy szilentje mindkét oldalon be van szakadva. Minden más jó szerintük és ez felelős lehet a bizonytalan egyenesfutásért.
Erhadtól vett TRW lesz velük betetetve csütörtökön.

Update 2014.05.15.

Szilent csere és beállítás kész, eleje keményebb, egyenesfutás sokkal jobb. Nem koppan mélyebb csatorna fedélen. Nem is gondoltam, hogy ettől kopoghat.

Szilentek: TRW bal:JBU651 jobb:JBU650