Blog >> futómű

>> Tuning és extraSanyiJTD // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-04-26

Kicserélődtek végre a lengőkarok, lengéscsillapítók, és a stabilizátorok.

Nem volt könnyű menet, mert össze volt rohadva kb. minden ,mindennel.
Van amit melegíteni kellett lángal, csak úgy adta meg magát.

Elöl nem lehet koppra tekerni ,mert beleér a lengéscsillapító állító anyája, a csonkállványba...

Hátul le lehet rakni koppra, de akkor meg ugye ferde az autó.
Szóval úgy túl alacsony nem lett, kompromisszumot kellett kötnöm.

Olyan 90mm-el vagyunk jelenleg alacsonyabbak, mint egy gyári 56' . /később összemérjük/

A gondok szerelés közben halmozódtak, először egy fém fékcső tört el, azért futkoztam ,hogy szerezzek, réz fékcsövet kapott. Remélem örök lesz, mint a szegénység.

Utána észrevettük,hogy a váltótartó bak ki van szakadva, megint rohangálni-telefonálgatni alkatrészért...

Összerak, újra tesztkör, most is zörög valami. A féktárcsa mögötti fém védőlemez zörgött, hiába volt meghúzva, már megkezdte az idő vasfoga. Ez is csere érett lesz, jelenleg nincs is fent, majd szereznem kell egy másikat.

Röviden tömören most már tudtam használni, pár km-t beleraktam.

Komfort = 0 , rugózás kb. 1cm, pattog,mint egy gumilabda. Nem hiszem ,hogy fogok gyorshajtás miatt csekket kapni :)

Akik el vannak kényelmesedve azoknak ez nem való.
Az emelő sem fér alá, most hurcolhatok egy vastagabb deszkát magammal... :D

Képek hamarosan :)

>> SzervizSanyiJTD // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-04-21

Megjöttek az alkatrészeim.
Holnap ha isten is úgy akarja beépítésre kerül a lengéscsillapítókkal együtt.

-Alsó lenkőkarok
-Felső lengőkarok
-Stabilizátor pálcák előre
-Stabilizátor pálca hátra
-Kormány gömbfej
-Kormánymű gumiharangok jobb-bal

>> SzervizHalesz // Alfa GT Q2 170 Le // 2013-04-09

Gyakorlatilag megújult az autóm eleje. Kormányművet kellett cserélni (szerencsére garanciában) + két felső lengőkar + jobb oldali alsó lengőkar. 68 ezer kilométert bírtak a gyáriak, 18/17-es kerekeken Budapesten talán ez nem is rossz. Bár azért hozzáteszem, hogy a szilentek már jóval korábban elkezdtek nyöszögni... A szervizbe már az új nyári kerekeken mentem, így a futóműállítást is csak egyszer kellett megcsinálni.

Mire jó a meghoszabbított garancia? Hamarosan megújul az autóm jobb oldala is: új kilincs, új ülésfűtés-kapcsoló is érkezik. Ezeken kívül úgy tűnik, hogy lassan ki kell cserélni a hűtőt (!), mert szivárog valahol a tömítésnél... Semmi külsérelmi nyom nincs rajta, úgyhogy egy újabb anyagfáradás tanúi lehetünk... Az első ilyen a vízpumpám volt, amely megmagyarázhatatlan okok miatt 43 ezer kilométernél megadta magát.

A vezetőülésem bőrhuzatának kálváriája is folytatódik, ismét megjelent rajta egy kis repedés. Ezúttal szivaccsal együtt lesz cserélve... Előzmények: második csere, első csere.

>> Szervizaranytl // Alfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2013-05-28

Az előzetes vizsgálaton megállapítást nyert, hogy az első alsó lengőkarokban a lengéscsillapító szilentje elszakadt, cserélni kell. Kuplung nem emel ki teljesen, ez az oka az autó bemozdulásának álló helyzetben, cserés. Bal hátsó hátsó lengőkar belső szilentje vsz még a futómű állításnál elszakadt, cserés. Hátsó gumi fékcsövek kissé repedezettek, cserés. Felső motortartó szilent szakadt, cserés.
Emellett persze a szokásos olaj és szűrők cseréje esedékes.

A lengőkar még a gyári volt, sőt minden futómű alkatrész eredeti, még talán a kuplung is a gyárban beszerelt cucc volt. Ez akár jót is jelenthetne, csak sajnos lassan elérkeznek az élettartamuk végére közel a 170000km-hez (lengéscsillapító pl.).

Előre kapott trw lengőkarokat, hátulra valami madaras márka, Erhardt szerint jó lesz.
Valeo kuplungszerkezet és Lpr kinyomócsapágy lett beszerelve. AP kuplung volt benne Fiat logóval és már megette a kenyere javát. A kinyomócsapágy berágta magát a szerkezet fémlapkáiba. Maga a csapágy sem volt jó, leszakadt róla a porvédő gumi és a hangja sem volt bíztató.

Ha már lent volt a váltó, szétszedettem. Kipucolták kívül-belül és eltömítették a házat, így végre nem szórja az olajat. Amúgy rendben van a váltó, még sokáig jó lesz. Egyébként a kuplungcsere nem egyszerű művelet. Le kellet szedni a bölcsőt, a kipufogót, a váltókart tartó lemezt és a kézifék kart is. Durva volt látni így szétszedve a kocsit.

Mivel lent volt a bölcső, kicseréltettem a stabilizátor szilenteket is. Ezek már a megvételkor is recsegtek a nagy melegben, de mivel bonyolult kicserélni, halogattam. Birth márkájút vettem (B340) a Bárdinál, de gyári szilent van benne. A rudat épp hogy megcsípte a régi szilent a szélén, szóval még jó.

A futómű sokkal csendesebb lett, tompábbak az utastérbe szűrődő zajok. Futómű állítás után végre középen áll a kormány :D
A kuplung bent fog és nagyon jól adagolható, még szokni kell.
A lengéscsillapító cseréjét egyelőre elhalasztottam, bár néha mintha kopogna a jobb első. Nem húzza már sokáig :(

166230km van az autóban. Valamikor nyáron megejtjük az olajcserét és esetleg a hosszbordás szíj feszítőjét és görgőjét is kicseréljük mert az is egyidős az autóval.
Rossz hír, hogy kevés olajat találtam a szelepfedél pereménél. 150ekm-nél volt cserélve a tömítés (utángyártott), egy gyárit bepróbálunk az olajcsere alkalmával és majd meglátjuk meddig bírja.

>> Egyébystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2013-03-20

Ma GabCsiék műhelyében jártam, felkerültek a nyári kerekek. Az ősszel náluk lett beállítva a futóművem is, és azt vettem észre miután akkor eljöttem tőlük, hogy a kormány picit jobbra áll. Az autó nem húz el, de a kormány csálé. Ezt akkor jeleztem is Nekik. Ma ez orvosolva lett, most már ha egyenesen megyek, akkor a kormány is megfelelően áll.
A téli felnikről levették a gumikat, a 4-ből 3-at görgőzni kell. Ha kész lesz, akkor vagy fényezve lesznek a felnik, vagy színterezve, aztán még be kell szereznem 4 téli gumit a következő szezonra, mert a mostaniak teljesen elhasználódtak.

>> SzervizLiquid // Alfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2013-01-14

Miután futottam pár kört különböző emberekkel akik bontanak 159-et, vagy foglalkoznak bontott alkatrészeivel, és leginkább válaszra se méltattak illetve nem vették fel a telefont, úgy döntöttem biztosra megyek és elküldtem a listát Csörinek. Legközelebb egyből hozzá fordulok.

A cuccok:
- az első ajtó kilincseknél, a csavart takaró fekete műanyag "kupak" (XA06 - FASTENER, BUTTON, CAP - 156063147 - PLUG , 156063150 - PLUG )
- a bal hátsó ajtó-határolónak "tömítése"
- 2db csomag rögzítő fül a csomagtartóban (50500337 - PLATE)
- csomagtér ajtón lévő embléma (50516864 - ORNAMENT)
- Q4 embléma (60697405 - TYPE PLATE)
- a bal első ajtóban lévő ablakemelő/tükörállító kapcsolócsoport

Egy csomó mailváltás után szólt hogy megvan minden mehetek érte (a tükörállító kapcsoló kivételével újak).
A látogatást összekötöttem egy futómű ellenőrzéssel, szerencsére minden rendben, nem kellett állítani rajta.

Autóztam egy jót :)

A hátsó emblémát szétszedtem és majd megpróbálok csak plakettet cserélni rajta ha sikerül ésszerű áron beszereznem.

Ha már ott jártam elhoztam sógi (Mozes147) kocsijához való csavartakarót is, meg természetesen beszélgettünk egyet. Úgyis ritkán járok arra...

A hétvégén a Q4 embléma kivételével helyre is raktam a dolgokat. Ismét léptem egyet az autó megfelelő állapotra hozásához vezető úton :)

A kocsi fara most kapott új szilenteket. A régieket poliuretán PowerFlex-ekre cseréltük.
Mindent beszereztem amit gyártanak hozzá, + a csonkállványban található úgyn. unibal-okat is cseréltük (állítólag ez felel a passzív hátsókerék kormányzásért). A fara stabil lett, de a kerékdőlés nem állt helyre. Hátul az előírt kerékdőlés -1,05° (+-0,33°), jelenleg pedig -1,78° és -1,62°. Valószínűleg a felső lengőkart is cserélni (szilentezni) fog kelleni?! Valakinek ötlet? (az utolsó képet nem én készítettem, de így néz ki az enyém is)

>> SzervizZolika155 // Alfa 155 2.0 TS 8V // 2012-12-08

Következett a már régóta esedékes futómű és fék felújítás ismét Zé.nél.

- új toronycsapágyak,
- új toronyszilentek,
- új kerékagy csapágyak,
- új lcs. porvédők,
- új féktárcsák,
- új fékpofák.

A múltkor szereztem ugyan olyan téli gumit a hiányzó helyére mint a többi(pluszba kaptam 1 defekt után javítottat is jó lesz tarcsiba hátra ha úgy alakul)
Ezeken felül az elpadkázott lemezfelnit is sikerült kikalapálni, remélem nem lesz gond a gumi felrakással rá.

A lengéscsillapító egyenlőre még nem lett lecserélve, mert értelmes áron értelmes márka nincs, szart meg nem rakunk bele..

De most este eset le, hogy van nekem 2 bontottam, azt sztem fel újítjuk! :)) De ez egy későbbi történet lesz..

>> EseményKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2012-11-12

..megszületett a következő bejegyzés is. (1112) Közeleg a következő évfordulónk is, ideje egy kicsit rendezni a sorokat.

Az idei év elég eseménydús volt számunkra, így sajnos az autóra jutott a legkevesebb idő (és pénz) és ez meg is látszik.. Nézzük sorban, miket vettem észre és miket kell orvosolni rajta a közeljövőben.
Ma kiégett (vagy csak ma vettem észre?) a jobb első tompított izzóm. Fél óra szenvedés után sikerült cserélni egy meglévő, 1000Ft-os izzókészletbeli H7-esre. Még nem volt alkalmam este, útközben kipróbálni, de a garázsban (sötétben) ugyanazt a színt és fényerőt produkálja mint a bal oldaliban lévő Osram Night Breaker, ami a többszörösébe került.. Egy ideig biztosan ez marad benne. Majd cserélem ha nem elég..
Több mint egy hónapja kiégett a helyzetjelző is, ugyancsak a jobb oldalon, elől. Kivettük, megnéztük, nincs elszakadva a szál, de nem világít.. Biztos ami biztos alapon rendeltem egy pár LED-es helyzetjelzőt (eBay), mert benzinkúton, ahol néztem, nem volt kapható a H6W típus. Azóta anélkül járok. Remélem CAN BUS Errorokhoz nem lesz szerencsém a LED-esekkel. Igazából pontosan nem is tudom mi az. Talán az én autómban nincs is CAN BUS rendszer még. De egy olyan "félelmem" is van, hogy nehogy hibát jelezzen a LED kis ellenállása miatt a műszerfalon, mert akkor tényleg csak akkor fogom tudni, ha valami tényleg kiégett, ha körbeszaladom az autót. Emiatt nem vettem észre a tompított kiégését sem.
Az ablaktörlő lapátok eléggé csereérettek már. Kiszolgálták az idejüket a fent lévő Valeo-k. Már tavaly is le volt ragasztva a sárgával világító jelzés, hogy cserélni kellene. Most már tényleg eljött az ideje, mert hangos és ugrál. Lapátok megrendelve.
A műszerfal világításom egy része is feladta a harcot még a nyáron (0723). Na, ezzel még nem foglalkoztam részletesebben. De azt tudom, hogy vmi rizsszem izzó a bűnös, ami miatt nem látom a km óra állást, a napi km-t ,hőmérsékletet, stb. Talán egyszer ezt is kicserélem. Remélem nem kell lebontani hozzá a teljes műszerfalat, mint azt majdnem kellett a középkonzol világításokkal kapcsolatban anno..
A napokban észrevettem, hogy az ablakmodul nem akarja felhúzni az ablakokat, amikor bezárom az autót. Erre jó lesz odafigyelni és nem otthagyni valahol lehúzott ablakkal most már az autót. Bár vajmi kevés esély van rá ebben az időben..
A hátsó ablakok motorja - gondolom mert sosincs használva - beállt. Alig akarja mozgatni az ablakokat. Amikor mégis leengedi, akkor elég rémisztő hangot ad és úgy kell imádkozni, hogy fel is húzza őket sokadik nekifutásra.
A csomagtér világításnál vmi kontakt hibát vélek felfedezni, mert néha oda kell csapni, hogy felébredjen. :)
A hidegre való tekintettel minden indulásnál figyelmeztet a kinyomócsapágy a sípolásával, hogy ő is fázik, melyet már nyár végén észleltünk Zé.-vel, hogy cserélni kellene. A fele alkatrész kb azóta ott pihen a pincében és várja, hogy beköltözzön a régi, elhasznált helyére.. meg a másik felére, hogy ez tényleg megtörténjen..
A futómű azon hangja, ami miatt annyiszor Zolinál volt a vas, elhallgatott. Igaz, csak nagy melegben, vagy már nagyon felforrósodott motornál csinálta (a klíma használata ezt még jobban siettette), viszont helyette továbbra is hallom, ahogy kopognak az első stab.pálcák, szilentjeik miatt..
Ez mind mind cserélhető, már csak idő kérdése, de a legszomorúbb, hogy a küszöbön észrevettem pár rozsdafoltot. Amit utána több helyen ismételten láttam. Ilyen pl. az a lemez, ami diffúzorként ugyan nem funkcionál, de a hátsó lökhárító része. Ill. a rozsdamentesnek vett szárny csavarok, amivel az állíthatóságát rögzítem alulról.
A hátsó lökhárítóm megjelentek pókhálószerű repedések. Ill. az összeillesztésnél (toldat + eredeti lökös) apró lepattogzás a fényezésen. Nem késleltette ezt a folyamatot egy óvatos padkázásom a tavasszal parkolásnál.. - Ne ültessétek a napi használatban lévő autótokat.. :)
Az új Árkád II? kijáratánál, amikor még a csatornafedők jócskán kiálltak az aljzatból a parkolóból kivezető úton, akkor történt, hogy az egyikről lecsúszott a kerék, és ez pont elég volt ahhoz, hogy kb gyök2-vel haladva a jobb oldali visszapillantó tükrömön egy 4-5cm hosszú alig 1cm széles sávban lehámozza a fényezést a dryvit vakolat.. Örültem neki.
És akkor idén még a Cadamuro-GTA első lökös sem került fel a tél után.. Az építkezés, költözés és az ezzel járó mindenféle miatt úgy gondoltam inkább jobb azt megvédeni. kalizsoli tett rá egy elgondolkodtató ajánlatot, de nem adtam. Pedig senkinek sem ellensége a pénz, viszont jövőre szeretném használni..
Elég sokféle autó volt idén az alfa. Volt betonszállító, melósautó, költöztető, stb. Egyébként nagyon büszke vagyok rá, mert kis csomagtartója és beltere ellenére (hátsó ülések egyáltalán nem lehajthatók) szinte mindent ezzel szállítottam - éljenek az összeszerelhető bútorok - kivéve a nagyobb gépeket és a nagyobb, nem lapraszerelhető bútorokat. :)
Viszont bő egy hónap kihagyás után ismét garázsban állhatott (1001) (km óra állás: 191.484km), ami talán kicsit konzerválja ezt az állapotot,mert az eső és a hideg sem tenne jót neki nap mint nap. Főleg hogy pár nap után már látszott a rozsda a féktárcsákon, ha nem használtam az autót. A jobb első hangszórónál még mindig produkál beázást nagyobb esőnél. Illetve az indexek is párásodnak, amiből a bal oldalinak a rögzítőjét még az év elején eltörtem.. Az LCD kijelző körüli burkolatot is elengedte a ragasztó.. Sok apróság, de pl. a hátsó lámpák közül a két szélső helyére is visszakerült (0618) még a nyáron a gyári (talán akkor erről blog is készült) mert a belsejében egy elemet elengedett a ragasztó (0318), így nem épp pirosan világított, hanem rózsaszínes-fehéren, ami nem volt épp megnyerő :) Ahogy a belső tere sem volt minden pillanatban, még mindig nem teljesen az. Régen egy porszem nem lehetett benne, most kettőnél is több van:):S HoZeeval terveztünk egy nagy fullkitakaríttatást, az utolsó kis résig, ami idén elmaradt persze. De jövőre újra felhúzzuk a kesztyűt és remélem csak pozitív blogok kerülnek bejegyzésre.

Viszont, ami pozitív, hogy az utcán még mindig megnézik, hallom hogy beszélnek róla, utánafordulnak, dicsérik, kérdeznek, stb. Ez továbbra is arra sarkall, hogy minden kisebb-nagyobb hibája ellenére ne adjuk fel a harcot az idő vas fogával szemben, és igenis karban kell tartani továbbra is, hogy győztesen kerüljünk ki ebből a csatából.

km óra állás: 192.140km

[Költségeim: LED helyzetjelzők H6W 2db 397, ablaktörlő lapát 689+1003, ...]

További képek később..