Blog >> v6
"Ricambi Originali" - áll a zacskón, benne pedig "2.5 V6 24V". Megérkezett Angliából a felirat. Tisztogatás és zsírtalanítás után egy vonalzó hathatós segítségével fel is ragasztottam. Csecse.
A posta két Guns N' Roses kazettát is hozott. Kipróbáltam a múltkor beszerzett magnót: az is működik.
Egy apróság maradt az autóban, ami még nagyon szúrta a szemem: egy Pioneer Csillámf@szláma Edition rádió. Sosem hallgattam (már csak azért sem, mert a V6 gondoskodik a tökéletes autózós zenéről), ellenben marha ronda volt.
A facebookos alfás csoportban lőttem egy gyári Alpine rádiót, amiről két dolgot lehetett biztosan tudni: elveszett a kódja és képes világítani. Ezek tudatában elővettem a pofátlanabbik énemet és ajánlottam érte 2000 jó magyar forintot. Megkaptam. :)
Azt ugyan továbbra sem tervezem, hogy rádiót hallgatok, kazettám meg sok éve nincs egy szál se, csak nem hagyott nyugodni, hogy működésképtelen a szerzeményem. A netről túrtam egy szakit, aki ki tudta kódolni. Kiderült az is, hogy rádióként hibátlanul funkcionál. A magnó részét kazetta híján nem tudtuk kipróbálni. A műtét 4000 forintomba került. Bónuszként kiszedte a Pioneert is a műszerfalból. Boldogan kapcsoltam ki az új rádiómat - talán örökre. :)
Még februárban jártam Pakson, bár akkor nem írtam róla, mert nem tettem fel rögtön az autóra Mark22 Sportwagonjának a kerekeit.
Eredetileg egy garnitúra új gumit szerettem volna venni, de régóta fájt a fogam egy második felnigarniturára is. Végül kompromisszumos megoldás lett belőle: használt Uniroyal Rainexpert gumikkal szerelt Teledial felniket vettem.
A nyárigumira váltás ideje pedig most vasárnap jött el. A látvány nem változott, mert ugyanilyen felniken van a téli garnitúra is. Egyelőre vezethetőségben se láttam nagy különbséget. Zajban sajnos igen, ezek az Uniroyalok elég hangosak. Ezt a nyarat azért kihúzom velük, jövő tavasszal pedig új gumikat veszek.
Kilométeróra állása: 133 053
Az előző szerviz alkalmával az Alfárium gárdája kiszúrt egy - akkor még enyhe - zörgést, amit lokalizálni is sikerült: a váltóból jött. Nekem nem nagyon van fülem hozzá, nem is hallottam semmit, amíg Alex nem mutatta, hogy mire kell figyelni. Pár nappal később már nem volt ilyen visszafogott a dolog. Motorféknél vagy hátramenetben olyan csörgést rendezett a váltó, hogy a szomszéd utca is hallotta. Nem volt mese, le kellett bontani.
Az tisztán látszott, hogy nem apróságról van szó. Valami elszabadult a váltóban, és kitartóan rombolt, amíg használtam az autót. Nem mentem sokat, de az a néhányszáz kilométer sem tett jót neki.
Hétfőn hagytam az autót az Alfariumban, és még aznap két lehetőséget kaptam. Az egyik egy 90 ezret futott váltó sok pénzért, a másik a saját váltóm felújítása még sokkal több pénzért. Végül az anyagiak miatt a bontott váltó mellett döntöttem. Elméletben a felújítás többet ért volna, csakhogy alapból másfélszeres szorzóval indult az ára, amiben nem volt benne minden kicserélendő alkatrész.
A kuplungom sem volt mai csirke. Működni működött, de nagyon fent fogott már és nehezen is járt. Gondoltam, úgyis le kell venni a váltót, itt az ideje a kuplungcserének is. A rugócserekor hívták fel a figyelmemet egy csereérett lengőkarra és egy kutyacsontra: ha már szerviz, ezek helyett is kértem újat.
Péntekre készült el minden. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Sokkal jobb a váltó, mint eddig bármi, amit Alfa V6-ban próbáltam, tökéletesen adagolható és vajpuha a kuplung, csendes és atomstabil a futómű. Mintha az egész autót kicserélték volna. :)
Kilométeróra állása: 132 632
Csináltam egy kis tuningot. A TS szívászajcsökkentő dobozát többen lecserélik a V6-osok szimpla csövére. A doboz helyett lett berakva egy 100-as cső (a doboz szűkít is és össze-vissza kanyarog benne a levegő...). Nem mertem közvetlenül a légbeömlőre ráhúzni, csak felé fordítottam.
Jön a tesztüzem... :)
Sikerült beszereznem az utolsó még hiányzó extrát a DSP-t.
A beépítéshez még egy kábelkorbácsra lesz szűkségem.
Zalaegerszeg - Budapest - Tiszaújváros
megtett út: 435,5Km
Átlagsebesség: 111,4 km/h
Átlagfogyasztás: 9,7 l/100km (klímával)
hibamentes
km óra állá: 224062 KM
Felkerült az új Hankook nyári. Eszméletlen jó, mintha másik autóm lenne. A Nokian után sokkal halkabb, puhább. Mintha másik futóművem lenne.
http://www.gumiabroncs.hu/index.php?page=shop.product_details&product_id=6761&category_id=2&option=com_virtuemart
Hankook Ventus Prime² (K115) műszaki jellemzői:
1. Optimalilzált talajnyomás-eloszlás a nedves úton való nagyfokú tapadás érdekében
- A Multi-Tread Radius Technology (több sugaras profil technológia) a lehető legjobb kapcsolatot biztosítja az útfelülettel a kiváló kezelhetőség és nagy fékezőerő érdekében, különösen vizes útfelületen, éles kanyarokban és nagyon nagy sebesség mellett.
2. Ideális kezelhetőség és hosszabb élettartam
- A Hankook által szabadalmaztatott SCCT (Stiffness Control Contour Theory - szabályozott merevségű kontúr elmélet) segít a nagyon egyenletes talajnyomás-eloszlás elérésében a kisebb mértékű kopás érdekében.
3. Bionikus tervezés és asszimmetrikus profil kialakítás
- Az asszimmetrikus profil kialakítás lehetővé teszi a kiváló akvaplaning értékek, elsőrendű kezelhetőség és pontos kormányzási visszajelzés kombinációját.
- Egy ragadozó nagymacska foga adta az inspirációt a futófelület külső mintázati elemeine tervezéséhez, amelyek fecskefarkkötéssel tapadnak az útfelületre, folyamatosan optimális vonóerőátvitelt biztosítva, ami így jelentősen javítja a kanyarstabilitást nedves és száraz úton egyaránt.
4. Javított teljesítőképesség és környezetkímélő jellemzők
- A Ventus Prime2 gyártási eljárásában alkalmazott hibrid szilika futófelületi keverék új hibrid polimerláncai és nano-részecskéi maximálisra növelik a tapadást nedves úton, illetve jelentősen növelik afutófelület tartósságát és az üzemanyag hatékony felhasználását.
Az előző látogatáskor derült fény arra, hogy az összes fékbetéteim erősen csereérett és a hátsó kipufogódob is folytonossági hiányokat mutat. Az indexem se volt a helyzet magaslatán: eleinte nagy hidegben nem akart rendesen működni, a végére meg már csoda volt, ha egyet is villant, amikor használni akartam. Megint az Alfariumban jártam, ahol megint összenyálaztam néhány különleges autót hibátlan munkát végeztek - ezúttal extra szívás nélkül. A fékekről eszembe jutott a fékfolyadék is, amiből szintén kértem egy adag frisset.
Az állagjavítás kisebb változásokat is hozott. Az új indexrelé egészen más hangon kattog (és kattog!), mint a régi, a kipufogóvég kisebb, mint a régi (ezt is felfoghatjuk tuningmentesítésnek :)), és a Jurid betétek meg hajlamosak nyikorogni. Ez utóbbi talán megszűnik, ha összekopnak egy kicsit.
Kilométeróra állása: 132 225
0
496