Tagok >> ÁdidiGaga (il hempescattore) >> Blog
Ma igyekeztem elterelni a figyelmem a doblemez-problémáról, ez legkönnyebben úgy ment, hogy bele sem ültem a kocsiba :-p
Az (épület)lakatost sem látogattam meg, inkább cuccokat és gondolatokat rendezgettem: elhatároztam, hogy mielőbb megnyúzom az eredetileg B1 "Rekszi"-t és elmegyek vele anyagbeszerző körútra. Persze egyből beugrott, hogy még a mostani ülésemről hiányzó csavarok dobozát sem tudom, hol van :-(
Némi OFF pakolászás után viszont megtaláltam, ez már nem lehet mentális akadály! :-p
Este azért mentünk egy kört a gyerekekkel, utána meg együtt tettük le a Kisszarost a garázsba, így nem nagyon tudtam lendíteni a dolgokon - de hát a vasárnap este nem is erre való...
Megnéztem a karosszériaelemesek honlapját , sajnos deklaráltan csak néhány konkrét - főleg ex-szoci -típushoz van alkatrész, azért megkérdezem őket az egyedi gyártásról, elég családias és rugalmas cég. Esetleg a beszerzésre is lehet tippjük. Végső esetben - mivel Józsi úgyis azt javasolta - bepróbálkozhatunk a Lada-dobbal. Úgyis náluk a legolcsóbb és még az is elképzelhető, hogy kézileg igazítani is tudnak rajta - bár a tankbetöltő miatt nem lesz 1szerű feladat :-(
0
Az ajtózárral már kialakult a koncepció: lefúrni a bontóst, kitalálni a nem-szegecses rögzítést - utána pedig a kocsiban lévő lefúrása után alkalmazni is kell a megszületett okosságot - különben zár nélkül maradok :-(
A legjobb volna olyan helyen, ahol bármi szóba jöhető (csavar, menetvágó,stb..) kéznél van, ez elvileg Keresztapám műhelye lenne, de kiköltözött 1-2 falunyira Miskolctól és csak emiatt meg nem akarok kimenni oda.
Legjobb megoldásnak a felügyelt társasházi építkezés tűnik, beszéltem is a lakatossal: fúró van és mivel nem lakom messze , maximum szétszedjük a donort és azt látva másnapra tud magával menetvágót hozni, illetve a közeli csavarboltból kötőelemek is beszerezhetőek.
~0,5
Ma délelőtt két megbeszélés között támadt egy kis űr: mivel egész éjszaka rajzoltam és otthon amúgy is pihentem volna, elmentem a bontóba. Az autó még megvolt, ellenben:
- doblemez és műszerfalernyő nem volt
-a J1 ajtó nem nyitható és burkolat van rajta, a B1-ben benne a zár, burkolat nincs - eddig OK - az a fontosabb!
Szétnéztem kicsit belül: hátsó ülés koszt leszámítva hibátlannak tűnt, plüss és osztva dönthető - esetleg majd 1x... ;-)
Kerestem a nekem hiányzó apróságokat, találtam a padlón egy láthatóan a középkonzolba illő, de még nem látott elemet. Hurrá - gondoltam -ez megy a magnó helyén tátongó lyukba!
Visszamentem megbeszélni a zárkiszedés hogyanját : látszik hogy nem egy tömegcikk, kapásból durva 3500-at mondott a srác, meg mellé olyan zöldségeket, mint pl.
"attól függ, központi záras-e?..."
(ti: a zár, ami kell nekem, csak egy "végrehajtó szerv", van rajta X nyúlvány, amiket tolva-húzva nyit és zár. Ezekre a nyúlványokra gyorskötésekkel megy rá a kulcszár, a belső kilincs, a gomb és központi zár, a külső kilincs csak hozzáér nyitáskor, tehát a zár önállóan univerzális és nem mellesleg használtan nem ér ennyit :-p
Gyorsan odahívtam az enyémhez - azon sincs borítás :-) - megmutattam, mily egyszerű a zár + közöltem, hogy pár éve (ami mondjuk már 7 :-p) 1000 HUF volt Nyéken, erre rám hagyta, mármint hogy akkor nála is ennyi lesz :-)
Mint a 33-as zárkiszerelés regionális bajnoka, 1 perc alatt végeztem vele, sajnos a műanyag ezen is repedt :-( A hátsó ajtó szintén jól hozzáférhető, gyorsan kikaptam azt is és összehasonlítottam:
-
# más a külső kilincshez menő nyúlvány és minden szegecselve van az alapra
# gyerekzáras - az mondjuk levágható könnyen
+
# az alaplemez ugyanaz , műanyag is van rajta ugyanúgy, sőt: mivel a hátsó ajtón nincs kulcszár, teljesen hibátlan!!!!
Végül döntöttem: a műanyagot is szegecs tartja, de ránézésre lefúrható, szerintem érdemes nekimenni a bulinak ennyiért.
Utána beszéltem a FIAT Miskolccal és kiderült, jól döntöttem: 14-15k körül van a zár, ez kisebb helyen is minimum 10000 lesz - bár lehet, hogy létezik utángyártott is, majd még megkérdezem.
Doblemez-ügyben úgy voltam, hogy ha van gyári belőle,nem fogok fukarkodni a pénzzel: sajnos pont a külső része nem rendelhető, csak az utastér felőli fele. Logikus, hiszen pont ott szokott NEM tönkremenni :-(
Kicsit szomorkás a hangulatom miatta, holnap megpróbálom a leömlőmet készítő alsózsolcai Török vállalkozást felhívni, ők foglalkoznak kasztnielemekkel, szerintem még egyedi gyártás is van - csak kérdés, mi alapján, mondjuk ha azon múlik, otthagyhatom a kocsit náluk 1-2 napra, a leömlő is így készült!
Már távoztamban néztem meg a belső takaróelemet: nem a magnó helyére megy, hanem a kis fiókom helyére és az Alfa Controll kijelzőjének a kerete - lehet hogy egyszer még jó lesz...
Ma a tettek mezejére léptem , igaz eleinte hátrafelé:
a bal első ajtózáramban a műanyag elem elrepedése miatt a kulcszárral mozgatott himba szeret befeszülni, nem nyílik az ajtó ilyenkor. Egy ideje rendben volt, de pár napja megint kezdte :-(
Elhatároztam, hogy mielőbb bontóba megyek és megnézem az ottani gép első zárait, ha a műanyag nem repedt azokon, elhozom őket. Sőt úgy tűnt, akár ma el is juthatok böngészni...
Ebből persze az elhúzódó megbeszélések miatt semmi nem lett, viszont menet közben a bal első belső gombot lenyomva sikerült magamra zárni az egész kocsit, majd beragadt az ajtózáram :-p
A jobb egyben ki van véve a himba, ilyenkor az marad nyitva, igaz kívülről bezárni sem lehet , csak a hátsókat lehet kézzel nyomkodni - meg persze a jobb 1-en át kiszállni :-(
Végre lement a nap : szerdánként mutter jön a gyerekekre vigyázni, asszonyka tanfolyamon - én is leléptem egy órácskára a garázsba. Előlre a nyári kerekeket már napközben fel akartam tenni, most legalább nyugodtam megkerestem a kesztyűimet és nem a ház lakóitól zaklatva láttam hozzá.
A garázsba menet belülről - ajtóborítás nincs! :-) - lekaptam a B1 könyöklőt, majd sikerült a zárat kipattintanom, behúzó vissza és döntés:
Pénteken délután TURI:
1. zárak
2. műszerfalernyő - ha nincs szarrá érve! Az enyém a letört fülek miatt nem rögzíthető a műszerfalhoz és gyárilag csak órákkal együtt van 23k-ért.
illetve +1: ha nem drága, el kellene hozni a J1 műanyag kerékdobot - talán a repedt-törött, de nem hiányos lenne a legjobb - hátha kis módosítással a tervezett hátsóhoz öntőformaként szolgálhatna.... ?!
Garázsban: lemostam a felniket és feltettem őket. Gyors orrfutó-szemle is volt közben - kilóra minden megvan, egyenlőre elvannak az elemek, ha kicsit kopogva is.
Bal első emelési pont környéke még decemberben beszakadt, még tart a szilós kinyomás, nyilván emelés csak a lengőkarnál addig. Fel is írom:
LAKATOLÁS B (kevésbé fontos részek-sorozat) 001: bal első küszöb-vég
Mocskos dísztárcsát elmosni szépen, ehhez kellékanyag: BRIGÉCIOL!
Kitaláltam még, hogy ha a lakatolás miatt hátul lesz egy darabig téli-kerék ,a peremén csorbult-sérült J2 RONAL-t megpróbálom rendbetetetni - bár ott tartanánk!
A márciusról röviden: több - itt nem részletezett okból - gyakorlatilag csak űztem a Kisszarost.
Pedig tényleg lenne mit csinálni a háza táján, leginkább a bal hátsó sárvédő és vidéke gyalázatos már, ezt kellene mielőbb rendbetenni - plusz a milliónyi apró szir-szar...
Döntésem: apró lépésekkel napról-napra elő kell készíteni a projektet.
A tavalyi év tapasztalata: túl későn és utána is csak halogatva fogtam hozzá az előkészítéshez, ez részben a legmegfelelőbb megoldás keresése is volt egyben, vizont nem értem a végére őszig...
Ez első körben sokáig nyilván csak ideák kergetése folyt, ezt fel kell adni és gyakorlatiasan kitalálni a megoldást.
A motivációt erősítendő intenzív bloggolást írtam elő magamnak, hátha a netbe vésett ígérgetések nem teljesítése feletti röstelkedés előrébb vinné a dolgokat. :-p
Első körben levettem a bal hátsó küszöbborítás-felet:
a küszöb vége teljesen OK, tehát a javítóív elég lesz.
A dob pereme szanaszét rohadva, Józsi Lada-dob befaragását javasolja - én azért meg fogom kérdezni a Fiatnál, kapható-e gyári doblemez?
Ha ez megvan, akkor elvileg tartós jó időben gyors szétbontás kell: a "hátsóülés, csomagtérburkolat, lökös le" az egyszerűbb dolog, van azonban "spesziális téma" is: eddig a futómű és a tank egyszerre kiszedésével számoltam, de ez - bármennyire is alapos hozzáállás - nem megoldható, gyakorlatilag akkor a garázsban kellene lakatolni, ahol se hozzáférési hely, se áram nincs.
Legvalószínűbb, hogy csak a tankot szedem ki, ezt feltétlenül szükséges és házilag is menni fog. Így legalább vontatni lehet - valahová, még nem tudom - emberi számítás szerint a doblemez úgyis csak a legszükségesebb mértékig lesz visszavágva, reményem szerint a rugótorony környéke ép, a korábban látott egy helyi átrozsdásodást a lakatolást követően , futóműszerelés (kiszedés) után talán már én is meg tudom csinálni - ehhez persze át kell nézni a doblemezt majd alaposan.
Ajtók brutálisan nyekeregtek, elkezdtem a WD40-ezést, egyenlőre bemutató jelleggel.
Általában akkor fogok blog-írásba, ha egy jól körülhatárolható problémakör végre megnyugtatóan megoldódik. Nahát ma tipikusan ez történt, de olyan meseszerűen, hogy ezt muszáj mindjárt ország-világ elé tárnom! :-)
Ahogy a cím is mutatja, a szálak az indexrelés esetig nyúlnak vissza, amely sztoriból kimaradt egy mozzanat, mivel:
1. akkor nem vettem észre a megtörténtét
2. az index szempontjából nem is volt jelentőssége
Maga a probléma a következő volt: az első tavaszi esők alkalmával szomorúan tapasztaltam, hogy az első ablaktörlők csak folyamatos üzemmódokban működnek, szakaszosan nem. Röpke 2-3 hónap után, mintegy 2 hete el is jutottam oda, hogy ellenőrzöm az időzítő relét - mely egyébként az indexrelé közvetlen szomszédja a biztosítéktáblán.
Mivel 90%-ig biztosra vettem, hogy a relé a ludas, gyakorlatilag a sikert előre lekönyvelve kezdtem hozzá a munkának. Annál nagyobb volt a felsülés, amikor egy számomra ismeretlen relé nézett vissza a tábláról.
Alaposan megnézve kiderült: egy bonthatatlan relé élősködött legott, ami ráadásul OFF VW / audi gyártmányú volt :-<
Rövid agyalás után már kristálytisztán emlékeztem arra, hogy ott egy olyan relé volt, mint az indexé, csak fekete....
Ezután jött a bénító felismerés: ti. minden bizonnyal sikerült az egyébként vitán felül hibátlan ablaktörlő-relét az indexrelé-próbálgatáskor rosszra kicserélni egy hülye mozdulattal , majd pedig a jót leadni a bontóba,a többi közé :-(
Első körben megnyugtattam magam, hogy szakaszos törlés nélkül is van élet, de rögtön valami
azt súgta: térjek vissza mielőbb a bontóba!
Ma éppen arra jártam és sikerült - csodával határos módon - lezárni a sztorit: egy relékkel színültig telt tejesláda legalján megtaláltam a "tékozló alkatrészt"! :-)
(valamiért biztos vagyok benne, hogy ez ugyanaz a relé és az is csak utólag esett le, hogy
már 3 hónapja várt ott rám! ;-)
Na erre mondják, hogy minden jó, ha a vége jó, még pénzbe sem került, mivel egyrészt előadtam e kis történetet a bontósnak, másrészt pedig leadtam a "vendégrelét" :-)
Előzmény: 2 éve már egyszer megesett, hogy az indexreléből kattogás helyett csak zümmögés jött és természetesen villogás sem volt. Fújkáltam szerencsétlent mindenfélével , valamelyik akár használhatott is, mivel egy hét múlva visszaállt a rend...
Ez év elején - gyakorlatilag a műszaki vizsga után rögtön :-) - megint előállt a probléma, csak ezúttal igen rövid zümmögő periódus után már rögtön nem volt irányjelzőm, csak a vészvillogó működött... :-( Jöttek megint a csodaszerek, de semmi eredmény, mindössze egyszer egy órácskára sikerült valamiért visszanyernie a régi állapotát. Miután lassan egy hónapja irányjelző nélkül közlekedtem és mivel többen is állították, hogy bizony mehet tönkre ilyen felemásan a relé, elhatároztam egy új (vagy legalábbis működöképes) villogtató beszerzését.
Boltban nem kaptam, a FIAT-nál sem volt rendelhető, és sajna az itteni cartársaknak sem volt fölösleges :-( Elmentem hát Cs. Józsihoz (előző tulaj és szerelő), hátha van neki... ... Nem volt természetesen, ellenben ajánlott egy miskolci bontót, ahol biztosan szedtek szét nuova 33-ast.
Emellett megjegyezte - ezt akkor totál baromságnak tartottam - hogy esetleg a vészvillogó kapcsoló is okozhatja a hibajelenséget.
Pár nap múlva eljutottam a bontóba, és - bár előzőleg telefonban gyors sikert ígértek -közel egy órás keresgéléssel sikerült csak nagy nehezen rálelnünk egy teljesen megegyező relére.
Próba: - és ugyanaz! :-( 'zisten az 'zanyjába : lehet hogy tényleg nem is a relé???
Egy éppen arra turkáló szerelő is ebben erősített meg: a ritkán használt vészvillogó-kapcsoló oxidációja miatt akadozhat az "indexellátás" - ami hihetően hangzott, feltéve ha az ember felhagy a józan ész diktálta "miközeavészvillogókapcsolónakazindexhez" értetlenkedéssel... :-)
Még gyorsan megvitattuk, hogy könnyen orvosolható a probléma - már ha sikerül kiszedni a kapcsolót egyben a műszarfalból - aztán rohantam is, mert ugyancsak késésben voltam.
A bontóból kihajtás után egy hirtelen ötlettől vezérelve gyors egymásutánban vagy tizenöt-húszszor ki -és bekapcsoltam a vészvillogót és láss csodát : visszanyertem az indexem!!!. (Volt ugyan még 1-2 alkalom, hogy megint eltűnt, de a fenti módszer mindig segített.) Tegnapelőtt pedig végre sikerült gyorsan és épségben kiszednem a vészvillogó-kapcsolót - ebben kapóra jött, hogy 6 éve a rádió helyén egy lyuk tátong :-D - majd egy kis kezelés után (érintkezők csiszolása + WD40 "für alle falle") már alkalmilag sem felejti el az irányjelző a kötelességét !
(a fentieken analógiájára várom is a tippeket, vajon milyen - látszólag "semmiköze" - alkatrész okozhatja az ablaktörlő-fokozataim lassú, de fokozatos pusztulását... )
...mármint hogy harmadszorra csak sikerült tökéletes gólyalábat alkotnom! :-)
Előzmény: "egy szög miatt a csata elveszett", azaz a tönkrement porvédő miatt a bejutó retek tönkretette jobb elöl előbb csak a toronycsapágyat, aztán az alsó tányért és végül a gátlót is... :-(
Kézenfekvőnek tűnt - az új Lengés Csilla barátságtalan ára miatt - beszerezni egy komplett bontott, de jó gátlóval bíró rugóstagot, rendbetenni, majd kompletten kicserélni a rosszal, így a verda is az utolsó percig használatban maradhatott. A beszerzés 2006 nyarán meg is volt, sőt sikerült tervezéssel kiegyenlítenem a "cechet", a gond ebben a felállásban - mint utólag kiderült - az volt, hogy a kocsiban lévő gólyalábat a bontott felújításakor nem tudtam tanulmányozni, a szerzett holmit pedig Józsi mester a vásárláskor pillanatok alatt szétkapta... Így valami kimaradhatott és/vagy mégsem egyezett a régivel, de a teljes cucc beszerelés után kisebb kottyanásokat hallatott (ezt én másnak tulajdonítottam még akkor) , majd ez a jelenség 2007 nyarára nagyon eldurvult, olyan apróságokról ne is beszéljünk, hogy az olcsó univerzális gumiharang hány percig volt a helyén! :-(
Így szétszedtem másodszor is, ekkor dupplán bebiztosítva magam, egyfelől előtte "hosszasan tanulmányoztam az ide vonatkozó szakirodalmat" (P.Boborján), másfelől a teljes felsőrészt (rugó,felsőtányér, (szakadt) porvédő , toronyszilent) az eredetiről származókra cseréltem.
A "hangok" elhallgattak ugyan, de az enyhén repedt toronyszilentről sejthető volt, hogy hamarosan cserélni kell és a szakadt porvédő beépítését végleges megoldásként sem gondolhatta senki komolyan...
(Ráadásul a "mindent cseréljünk" elv miatt mai napig nem tudom, mi volt a gond az első állapotban, csak tippek vannak:
- a kiszerelt 1 éves szilenten voltak ütésnyomok, de nem lehetett tudni, ez ok vagy okozat
- a régi rugótányérom gumi közdarabja pár mm-rel vastagabb a bontotténál
Summa summarum: nemrég - főképpen a t.szilent állapota miatt - eljött az idő egy végre nem csak jól működő, hanem ezt a jó tulajdonságát várhatóan hosszú távon biztosítani képes gólyaláb "megalkotására" , így beszereztem egy új toronyszilentet, gyári (!) porvédő gumit, ütközésgátlót. A közelgő egri wellness-hétvége remek apropó volt az "akcióra", így pár nappal előtte hozzá is láttam.
A nem túl hosszú, de nagy átlagban jó szar úton teljesített túra megnyugtató eredményt hozott, nem találkoztam ( álló helyzetben, közvetlen a karosszéria nyomkodása árán sem ) a korábbi rendellenes hangokkal! :-)
(..és bár a szálloda előtt álló gépcsodák között erre senki más nem figyelt és nem is figyelhetett fel, engem nagyon jó érzéssel töltött el autómra pillantva ennek a viszonylag kis technikai részletnek a hibátlan és főleg sajátkezű kivitelezése! :-D )
Rögtön el is határoztam, hogy hamarosan sort kerítek a baloldali párjára is, meg úgy általában sok minden esedékes dologra, tekintve hogy az utóbbi időben leginkább "üttem-vágtam" ezt a "szegény párát" :-(
Úgyhogy érdemes lesz a nyájas olvasóimnak nyomon követni a fejleményeket, magam is kíváncsi vagyok, mi valósul meg a Nagy Tervekből... :-)
A költségekbe csak a harmadik felvonás kiadásait ( toronyszilent 9000 ; gyári porvédő gumi 900 ; gumi felütköző 1900 HUF ) számoltam bele.
ezidáig a szimplának tűnő defektjeim rendre húzós gumivásárlásokba torkollottak, miután közölték,hogy:
-1. elérett, elrepedt a gumi, attól eresztett le és nem kiszúrta valami
-2. nem kapható már az adott gumi, legyek szíves egy pár vadiújba beruházni :-(
ma viszont - a 15"-os kerékkel először - az történt, hogy felmérésből (Szirmabesenyő) hazaindulva erős balrahúzás jelentkezett, amit akárhogy okfejtettem, nem származhatott a futóműből. Miskolcra beérve szemmel is látszott a bibi, a kútnál 1 bar-t mértem a bal1-en.Felfújtam ugyan és reménykedtem, hogy csak leeresztették, de nemsokkal később sikerült kihallgatnom a távozó levegőt, majd gyors keréklevétel után a szögmaradványt is megtaláltam. Lecseréltem a téli "mankóra" (13" 175/65 :-) majd elgurultam a Lévay utca végén lévő gumishoz, ahol percek alatt rendbehozták szinte fillérekért...
Azért is örülök,hogy így alakult,mert a gumik egyébként jó állapotúak és a november végi "leállás"-ig már nagyon nem hiányzott volna egy gumivásárlás költsége.