Blog
Eljött az idő, hogy a korábban beszerzett új fejegység beépüljön az autóba. Ilyesmihez nem értek, mindenképpen olyan emberre akartam bízni, aki csinált már hasonló dolgot. A Fanat-X-os srácok is bátortalanok voltak, nem merték az egészet bevállalni, de ajánlottak valakit, aki nagy szakértője az egyedi beépítéseknek. A Grandvoice-hoz irányítottak, ahol végül meg is történt a beszerelés. Bár az előre megbeszélt 2 nap nem volt elég a projectre (majdnem 2 hét lett belőle kisebb-nagyobb megszakításokkal), egyáltalán nincs okom panaszra, minden úgy készült, ahogy én azt szerettem volna.
Na, de a lényeg: A középkonzol mögött pont ott van egy merevítés, ahova be lett építve a fejegység. Az természetesen ki lett vágva. A klímapanel leköltözött a hamutartó helyére, ehhez egy teljesen egyedi konzol készült. A gyári rádiókeret meg lett toldva ugyan olyan műanyagból, plusz kérésemre egy kis tartó rekesz is kialakításra került. Sajnos sem szélességben, sem mélységben nem fért el nagyobb, de több mint a semmi, és jól is mutat. :-) A középkonzol összes eleme, ami korábban karbonozva volt, ismét be lett húzva karbon fóliával, teljesen egységes lett a kép. A szivargyújtó meg a hamutartóval együtt eltűnt, viszont jó, ha van elöl 12 V, így a jobb oldalon ki lett alakítva ez is. Ja, és nem utolsó sorban a tolatókamera is be lett kötve.
Az egész műveletet végig dokumentáltam fotókkal, de ide sajnos csak 12-t enged feltölteni a rendszer, így kiválasztottam azokat, amelyek talán a legjobban visszaadják a munkafolyamatot. Az biztos, hogy hatalmas munka volt, de köszönettel tartozok érte, mert tényleg minden olyan, amilyennek megálmodtam. :-)
A dologhoz még hozzá tartozik, hogy a fejegységhez nem kaptam sem díszkeretet, sem a beépítő fémkeretet, azt külön meg kellett vennem. Ráadásul a díszkeret nem is passzolt alapból, az is méretre lett vágva.
Ha valaki hasonló dolgon töri a fejét, az bátran keresse a Grandvoice csapatot! :-)












A hétvégét Egerben töltöttem, ahol kedves ismerősömmel kicseréltük a már kopott alfás pedál gumikat, emellett pedig kapott szép pedálvilágítást. Már csak a piros váltógomb hiányzik. :)


Ma "Zé." barátai kicserélték a fent említett dolgokat azokra amik még multkor érkeztek a csomagban... (hosszbordás szíj + feszítőgörgő + 2 vezetőgörgő).
Ha már ott voltak, körbenéztek még azon a területen és mindent rendben találtak.
A cicergés/csipogás már a múlté :)
Kocsi fullra pakolva Ausztriában, indulásra készen a szabadság elteltével, a következő látvány fogad: jobb első kerék lapos, Ufi a felnin... Hogy én soha nem úszom meg a szabadságot ESEMÉNY nélkül... Kerék felpumpálva, egy éjszaka kényszerpihenő. Éjjel a kerék alig ereszt le. Ok, hétfő reggel gumishoz, gumi megjavítva 10 Euroért. Mázlim volt.
Hazafelé egyedül autózva Wald-Michelbach és Siedelsbrunn között, éjjel.
Ufihoz haladva a következő kép fogadott... két lyuk a dobtakarónál, a szerviz rosszul rögzítette azt, így a gumijaim kikoptatták. Szerviz felhív: - Á, tudom, megrendelem az alkatrészt... ha nem veszem észre nem is szólnak...
Dobtakaró ingyenesen cserélve.


Kis segítség annak akinek problémája van a B&M-vel. Sokszor segít a szoftverfrissítés amit az alábbi módon hajthatsz végre: Látogasd meg az alábbi oldalt
Végy egy pendrive-ot formázd le FAT32-ben töltsd le a zip fájlt, bontsd ki a pendrive-ra! Ezek után dugd be az autó USB portjára ekkor leszedi a jelenlegi szofver verziót, figyeld a kijelzőn megjelenő infót. Az így kapott infóval "felvértezett" pendrive-val újra látogasd meg a B&M honlapot és ha van új verzió akkor azt töltsd le, bontsd ki a zip fájlt a pendrive-ra! Ezzel újra irány az autó, kis időbe telik kb. 3-4 perc (várd végig) és ha mindent jól csináltál akkor a telepítés végén az "update completed" felirat jelenik meg! Ezzel kész is a frissítés!
Óraállás: 263.000
Új Nokian téligumi garnitúra.
Ma megejtettem az esedékes szervizt plusz még pár apróságot. Továbbra is úgy gondolom, hogy jót teszek a motornak (turbónak) azzal, hogy nem a gyári ajánlás szerinti 30 ezrenként cserélem az olajat hanem sűrűbben. Az előző csere óta 17 ezer került bele és már nincs napi használatban a gép hanem igazi "túraautó" lett így egy újabb hosszú út előtt (KUL) megkapta a vérátömlesztést. Olajból Selénia Star P.E 5W40 került bele az olajszűrő most Sofima lett a gyertya NGK IKR9J8. Kimostam és visszaolajoztam a BMC betétszűrőt és terven felül kicseréltem egy megkeményedett gumigyűrűt ami a kartergáz -elvezetőnél okozott egy kis olajpára kicsapódást! Felkerültek az eBay-ről rendelt karbon felniközepek beállítottam a guminyomást ami időszerű volt mert pár tized mindegyikből hiányzott! A szervizkönyvbe és a motortéri Seléniás "szivacsra" is került egy újabb bejegyzés! Km óra állás: 57360.












Be igazolódott a megérzésem okmányiroda 3 óra dühítő! :(
1
793
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Coffee - Minden ami kávé
- 155
- Alfa történelem, híres ...
- Filmek
- Spider
- Szerelőműhely
- 156
- Milyen a jó olaj?
- Együnk-igyunk, amíg teh...
Tagok
Új tagjaink
- boxerzsolti
- JanSzaZsu99
- Beni159
- PateszBoiii
- UrbanSanyi
- Karina24
- benassy
- Roberto81
- frksferi_GT
- farkasodu