Blog
Megtörtént a biztosítás megkötése is :) Már csak az okmányiroda van hátra és megvan az átíratás.
2012-04-02.-án megtörtént az eredetiségvizsga, nem volt semmi galiba.
2012-03-31.-én rátaláltam a hirdetésre és miután elmentünk megnézni és a látottak alapján megtetszett, így hát nem maradt más mint megírni az adásvételit, kifizetni és hazahozni. Nem az első képeken látható felnivel hoztam haza mert úgy hogy nem kértem sikerült 150000-t lealkudni az árból. A hazaúton teljesen jól viselkedett a vas, egy szavam nem volt rá, meg voltam elégedve. :)








igen jó volt köszönjük a szervezőknek és sikerült megcsinálni a nagy alfás félkört is ,köszi mindenkinek :)












A 2008-as esztergomi találkozó után , ami számomra az etalon volt a helyszin hangulata miatt ,most voltam elöször alfacityben. Ez a komáromi engem nem ragadott magával, lehet a rossz idö miatt. Remélem jövöre megint lesz találkozó a bazilákánál.












Megint esett. Szerencsére nem egész nap, mint tavaly, hanem csak részletekben kaptuk az égi áldást. Ez mindenképpen pozitívum. A rendezvény végére még a nap is kisütött. :-)
A csapat jó volt, a hangulat jó volt, az autók szépek voltak, egyedül tényleg az időjárásra lehet panasz, de nyilván erről nem tehet senki. Jól éreztük magunkat! :-)
Az eredményhirdetés utáni bekiabálós-kérdésmegválaszolós-nyereményözönben sikerült jó választ adni kérdésre, így a két évvel ezelőttihez hasonlóan ismét nyertem 5 liter motorolajat, kiegészítve motortisztítóval, féktisztítóval és bogároldóval. Köszönöm! :-)










Végre megtörtént a nagy műtét, vezérmű szíj és görgők, hosszbordás szíj és barátai, vízpumpa, olajgomba, termosztát javítás, olajcsere és a szűrő, egy rahedli szimering mert dőlt az olaj innen onnan, légszűrő meg a pollenszűrők, friss meleg fagyálló, váltóolaj, kipufogó felfogató gumik és más most nem jut eszembe, jah igen a tolató lámpa gombájáról is le volt szakadva a vezeték, szóval egy gondos tulajtól sikerült autót vennem.(Bokánál fogva felkötni talpra forró viaszt csöpögtetni.) Viszont most már én is boldog vagyok(remélem a kocsi is) hogy nyugodtan nyomhatom a gázt nem kell féltenem, hogy jajj tuti most adja meg magát valamelyik szíj. Nagy megkönnyebbülés, viszont ma kizsebeltek a nagy örömömre, szóval nem vagyok maradéktalanul boldog. De erről nem a kocsi tehet. Hanem a tetves ingyenélő tolvajok.
Most sem csalódtam Csöriben, összerakta a gépet AC-re, így el tudunk menni holnap :) Már halálra stresszeltem magam. Ezúton is köszi a precíz munkát! A 4. henger is dolgozik végre, álom hajtani. Beleraktam ma kb. 160km-t gond nélkül. Teljesen más a motor- és kipuhang, van nyomaték, könnyen felpörög a motor gázadásra. Az összes szelep cserélve lett minden sallanggal + tömítések, meg 2 db hidrotőke. Mint kiderült utóbbiak voltak ludasak a szelepek elkokszolódásában. Este még belefért a belső vixolás, reggel a kakasok előtt felkelek és irány mosatni. Csomó minden elmaradt így, amit terveztem, de a lényeg, hogy ott lehetünk!
1
967
Fórum
Friss topicok
- Spider
- Alfa történelem, híres ...
- Alfa reklám
- 4C
- Giulia
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Zenebutik
- AlfaCity 2025 - július ...
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Filmek
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV