Blog
Amikor hozzám került a tél következett. Így kapott gyorsan új 16" speedline felniket, melyek matt feketére fújtam. A görgőkre 215/45/16 Michelin téli gumikat, melyek ugyan picit nagyobbak a gyári méretnél de még így is kb 4kmh val többet mutat a km óra mint a valós. A cserére szoruló lengőkarokat jobb és bal oldalon is kicseréltük.
Az autóban egy viseltes Sony rádió volt CD tárral, mely már túl volt a élete javán, így az egy Pioneer fejegységre cseréltem, mely bluetoothon komonikál a telefon minden funkciójával, így kihangosító is egyben (fő a biztonságos közlekedés) és még pendrive is csatlakoztatható hozzá, így teljes a média ellátotság.
A kipufogórendszernek igen izgalmas hangja volt, de ezt sajnos a flexibilis rész szakadása és a rendszer további hibája okozta. Se baj, a Jano kipufogóval régebbről is jó tapasztalataim voltak, kértem készítsenek nekem egy 60 rendszert a leömlőtől kezdve, úgy, hogy minnél kevesebb dob kerüljön bele, de a katalizátor (aminek szerencsére nem volt baja) mindenképpen maradjon. Így a környezetvédelem és a legalitás sem szenved csorbát. A dobból két (szintén matt fekete) sima cső kandikál ki, nem kell a csilivili króm vég.


Egyik reggel indítás után csattogó hang hallatszott a motortérből. Nagyon hangos volt, mindenki engem nézet. Nem volt nehéz rájönni, hogy a főtengely szíjtárcsa adta meg magát. Cseréltük és megszűnt a csattogás. Már nem sok tartotta a régit.


Sziasztok!
Elöször is köszön a befogadást.
Alfám megvásárlása után nem sokkal sikerült egy kis sérülést szerezni.
Eggyik reggel munkába menet Kanyarodtam ki házunk mögötti parkolóból amikor a szomszéd idős bácsi fordult be a parkolóba, ő egy kicsit szűkebbre vette a fordulót
Így sajnos rá fordult az autó ball hátuljára (lökhárító sérült).
Hamar helyre akartam pofozni, ezert még aznap elkezdtem keresgélni, hogy bontottan vásárolok egy másikat azzal a reménnyel hogy talán még szin azonos is lesz.
A keresgélés nem járt sikerrel.
Ezért úgy döntöttem, megérdeklödöm egy műanyagosnál a sérült elem javítást.
Javítást elvállalta. Ezért gyorsan le szereltem a lökhárítót megmondom öszinten kicsit egyszerübbre számítottam nem gondoltam, hogy ennyire szét kell szednem hozzá a csomagtér borítást, de relatív hamar megvolt. Elvittem müanyagoshoz több kisseb sérülés is volt a lökháríton azokat is szépen kijavította, utánna hamar fényezes (szerencsére a szint is sikerült jól eltalálni), És vissza szerelés.



Ma meg volt az éves kis szerviz, a szokásos Castrol Edge meg a szűrők cseréje. Kivéve a gázolaj szűrőt, azt majd jövő ilyenkor cserélem. 335800 km.
Sikerült szereznem végre új emblémákat a kocsira. Szegénynek szemből teljesen le volt kopva a jelvénye, bár volt egy megjelenése arany színű orral is, de akkor is időszerű volt felfrissíteni az ékszereket. Nagyon megtetszettek a Giulia ihlette fekete emblémák, ezért ha már egy árban volt a simával, gondoltam kipróbálom, kicsit aggódtam, hogy majd mennyire illik a kocsihoz, de végülis nagyon bejön így.
A szerelés könnyen indult, aztán csak megfeneklett. Az elsőt kicseréltem 10perc alatt, mondom frankó. Először is egy hegyes és éles kicsi méretű késsel nagyon óvatosan elkezdtem a peremét felemelgetni a fémlemeznek, így haladtam körbe, majd egyre beljebb jutva a ragasztó egyszer csak elengedett. Ahogy azt elképzeltem. Tökéletes. Tisztán elvált a műanyag talptól a régi kiszuperált jelvény, jött egy kis tisztogatás, majd marha óvatosan az öntapadós felével felillesztettem az újat.
Jött a hátsó. Másabb a felfogatás, nem fogja körbe semmiféle krómkeret, egyszerűen csak kiemelkedik a kocsi síkjából. Reméltem, hogy az elv ugyanaz, így nekiláttam a munkának. Óvatosan alányúlkáltam, de már ez sem volt egyszerű annyira feszes és stabil volt a történet. Kezdtem aggódni, hogy más a technika alatta, esetleg valamit még csavarozni is kell hozzá a csomagtérajtó másik oldaláról. Minden esetre rámsötétedett és nem volt mit tenni visszavonultam. Egész este leírásokat vagy videókat kerestem a témában, de semmi konkrétumot nem találtam. Aludtam rá egyet és másnap újra nekiláttam. Az arzenált kiegészítettem egy sokkal laposabb késsel, amivel nagyobb felületen tudok alányúlni egyszerre, és indulhatott a feszült, precíz játék. Nagyon óvatosan és hosszú percek árán, de megadta magát. Annyi volt a különbség és a kihívást jelentő tényező, hogy most jött az emblémával együtt a műanyag talp is, amin volt két pöcök amivel kapaszkodott a csomagtérajtó felületébe. Nagyon szépen és sértetlenül kijött egyébként, de az idegek harca volt, tényleg. Kis meló még volt a fém lapkát különválasztani ettől a műanyag talptól, de a többi már adta magát. Most a végeredmény magáért beszél.


Ha a km nem is, de az eltelt idő megkövetetle, hogy kicseréljük a vezérlést. Gyári alkatrészek kerültek bele szigorúan! A vezérlés nem játék, így az utam Csörgő szervizbe vezetett. :)
A szerviz időpontja szerencsére jó napra sikeredett. Mindhárom beállóba Giuliatta állt. :) Ritka látvány volt, főleg úgy, hogy az egyik fekete is QV volt. :)
Ami cserélve lett:
- Vezérműszíj
- Szíjfeszítő
- Vezetőgörgő
- Motorolaj-ó, Selenia sport power 5W-40
- Olajszűrő
- Pollenszűrő
- Fékfolyadék
- Klímatisztítás
KM állás: 20775











Jobb-Bal első felső lengőkarok (TRW)
Bal alsó lengőkar (TRW)
Bal első kerékagycsapágy
Jobb hátsó kerékagycsapágy
Kézifékkötelek
Jobb Bal Hátsó kereszt lengő(hátsó)
Bal első kormány összekötő
Munkálatokat Erdő Ati végezte (Szentbalázs)
km óra : 233.000kM




A klíma panelen a hőfok villogott mostanában, meg egy kicsit büdöset is fújt így indokoltá vált egy klímás felkeresése. A korábbi klíma szervíz 2014.08 hóban volt Németorszaágban a matrica szerint. A rendszerben 115g volt a 460g helyett. Most a rendszer feltöltve és fertőtlenítve.
Óraállás 137.820km
0
560
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- 155
- Coffee - Minden ami kávé
- Zenebutik
- Forma-1
- Alfa történelem, híres ...
- Spider
- Filmek
- Alfa tuning
- AlfaCity 2025 - július ...
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV