Blog
Màr évek óta hagyomány hogy a saját kertemből vágom ki a fenyőfát. Idén a 159 kapta a megtisztelő feladatot,hogy Sámsonkertből Debrecenbe,majd Budapestre szállítsa a két fát. 😃




Vettem az első helyzetjelzőbe 6 ledes fényforrást.( mint utólag kiderült baromi drágán: $ )
Nagyon tetszik a színe. A hagyományos izzóhoz képest ég és föld.Remélem tartós lesz.
Ja ,és méretbeli próblémák voltak,az egyik foncsorba bele szorult a Led.Nagyobb az átmérője ,mint az üveg izzónak .Muszáj voltam a fémet kicsit tűreszelővel megcsiszolni.
Km állás: 147650
Itt találtam olcsón a LED-et



Nem vagyok megelégedve a kis drágám tompítottjával.
Occó pénzé sikerült szereznem egy ilyent. Illetve a vőm intézte, én még nem is láttam.
Majd hétfőn. Beszereljük és remélem ezzel már jobban fogok látni a setétben.
Ha jól emlékszem, akkor 4300K-es a cucc. Nem a legerősebb, de a jelenleginél tuti jobb.

Tegnep indultunk volna Szolnokra moziba a feleségemmel - előtte a gyerkőcöket terveztük leadni anyósomékhoz. A szokásos évi 1 mozielőadásra siettünk: A Hobbit 3 részét néztük.
Kocsiba bepakoltam, indítanék...semmi, csak kattog, meg villognak az irányjelzők.
Egyből tudtam, hogy akksi gond lesz.
Számítottam is rá, ti. 3 éve vettem a kocsit. Akkor a nepper egy állítólag új akksit tett bele, de tudtam, hogy nem, no meg valami gagyi power akármi volt és csak 60-valahány Ah-s.
Jó, hogy eddig is bírta, ráadásul szerencse, hogy itthon, a garázsban adta meg magát. (tavaly ugyanígy jártunk a 147 akksijával, az is itthon a garázsban adta be a kulcsot).
Szóval a moziba elmentünk a 147-tel, az Arkangyal pedig ma megkapta az új akkuját: EXIDE EXCELL ilyen, de nem itt vettem, hanem a szerelőm hozta.
Hm. A kormánymű megadta magát.
Csere lett belőle.
Már régóta foglalkoztatott egy kis világítás upgrade, mert siralmas a tompitott.
Előtte-utána képek....




Pár nap 'nem használás' és a fagy következménye, megállt a kézifék bovden.
Ezidáig sem fogott valami fényesen, hamarosan közeledő műszakira cserés lett volna...
Szenvedés után ki tudtam kalapálni a féket.
Kapott két oldalra új TRW kötelet.
Az új év első napja sem telhetett meglepi nélkül... A vén akksi beadta a kulcsot! Vidékről hazafelé indulva bikázni kellett, mert konkrétan 0 Voltra merült szegényke. Mindegy, ez a kisebb gond! Debrecenbe érve parkolás közben a ház előtt szépen bement a fékpedál a padlóig... Fogott valamennyit úgy is, és pumpálásra felkeményedik de közben hangosan "szuszog"! Még szerencse, hogy itthon a ház előtt nem valahol félúton a semmi közepén! Ez van, most pihentetem aztán meglátjuk, hogy bontó vagy küzdés tovább!
0
843
Fórum
Friss topicok
- Spider
- Coffee - Minden ami kávé
- Giulia
- Alfa történelem, híres ...
- Stelvio
- AlfaCity26 - július 16-...
- Alfa reklám
- 155
- 159
- V6 Fanatics
Tagok
Új tagjaink
- FBPeter
- boxerzsolti
- JanSzaZsu99
- Beni159
- PateszBoiii
- UrbanSanyi
- Karina24
- benassy
- Roberto81
- frksferi_GT


