Blog

Mivel Zé nem ért már rá mindent kicserélni (illetve nemem se ártott már dolgozni menni) a vezérléscserekor, így most jött el az üzemanyag- és a levegőszűrő csere ideje.
Az üzemanyagszűrő annak ellenére, hogy macerásnak tűnik, nagyon egyszerűen és gyorsan cserélhető, csak le kell húzni a gyorscsatlakozókkal szerelt csöveket, meg azt a maradék 3 elektromos csatit, és 2 8as anyával le is jön az egész, házzal együtt. Viszont a lecsavarásnál tiszta gázolaj lett minden, az nagyon utálatos, de lehet, hogy kis gyakorlattal minimálisra csökkenthető a HTO-val való érintkezés :) A levegőszűrő csereve viszont nem leányálom. Szerintem ezt nem a legjobban találták ki, szét kell szedni a szívócsövet (az egyik roppantós bilincset nem is tudtam visszarakni, ment helyette abaw), reléket kell egyesével leszedegetni, hogy kiférjen a szűrő. Aztán még a fedélről is volt letörve fül, amire kellett valami megoldást találnom, meg az egyik tartója is el volt törve, azt is megragasztottam és megerősítettem lemezzel. Mivel kijön a légtőmegmérő is ilyenkor, azzal extra dolgom nem volt,csak kifújtam féktisztítóval meg kompresszorral, remélem jobb lesz mint volt.
Az EGR nem volt iszonyatosan kokszos (legalábbis nem az elrettentő kategória :)), de már szorult, nem zárt vissza. Ferke blogjában láttam a csodaszer: Well-done hideg zsíroldó, attól nincs jobb, a brigéciol sehol nincs hozzá képest :) Egyszóval most tiszta a rendszer, Well done :)

Ferke tanácsára nem álltam neki otthon mókolni a vezérlés cserével, elvittem tehát Zé-hez az autót, hogy nézze is át, meg cseréljen ki néhány hidrotőkét, mert hidegen csattognak. Mivel szerencsére kicsit elcsúsztak a szereléssel, így az összerakásnál én is ott voltam. A görgők meg a szíj szemre elég jó állapotban voltak, a vízpumpa viszont nagyon megérett a cserére. Egyébként Ferke kicsit túlzott, nem is olyan vészes a vezérlés, a következőt kb 4-5 év múlva magam csinálom :)
Megnéztük FES-sel is a gépet, és az EGR már nem zár rendesen, meg a légtömegmérőre is ráfér a takarítás.

>> EseménySeriff // Alfa 156 2.4 Mjet 20V // 2012-07-21

Szemerélő eső, Sopron. Nézegettük állóhelyben alulról-felülről, kívülről-belülről. Ami után nem volt visszaút, az meglepő módon a próbakör volt...

Foglalózva. 2 nap és visszagurulunk érte Sopronba. Kíváncsian várom :)

>> SzerviztheBanyai // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2012-07-21

Nekiálltunk szétkapni a 156 belsejét, mert lakatolni kell még pár helyen.

Gonosztevővel 2,5óra alatt ki is műtöttük.

A helyzet elég sz@r,de nem adom fel!!!!!

Találtunk 72centet,ezzel ki is fizettem a Sógor segítségét :)

>> Tuning és extratheBanyai // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2012-07-21

Csütörtökön kiesztergáltattam az agyat 57mmről 58,1mm-re.

Tökéletesen felmegy már a helyére,viszont döbbenten tapasztaltam,hogy 50mm-es hosszú mozgókúpos csavarok fognak kelleni. Na puff :(

Az egyik felnit az előző tulaj nekiverte a padkának,így azt is leesztergáltattam, 1,3mm-t kellett venni rajta,hogy úgy-ahogy eltűnjön.

Vár rám egy kis polír,meg le kéne festeni valami normális színre,ez a matt fekete nagyon gagyi.

>> EgyébGábor79 // Alfa 159 1,9 SW, 150LE, Automata // 2012-07-21

A jobb első sárvédőt cserélni kellett, mert sajnos egy őzike összetörte. Lábaival kicsit belerúgott a jobb első ajtóba is, így az javításra, majd fényezésre szorult.
Hétfőn este leadtam Vittorio-nak, csütörtökön délelőtt már hozhattam is el. Vállalta az ajtó lakatolását, fényezését, valamint a sárvédő cseréjét és fényezését is. Csak a fényezésért kellett fizetnem, ugyanis a sárvédőt már az előző tulaj megvette hozzá, csak neki már nem volt ideje lecseréltetni :-)
Fényezés költsége (ajtó + sárvédő) = 2 x 20.000Ft

Mivel nagyon jól sikerült a fényezés (nem értek hozzá, de szerintem szép munka :-)), ezért a motorháztetőt is le fogom fényeztetni, ugyanis megszámlálhatatlan sok kavicsfelverődés van rajta, amik - mivel sötét színű az autó - nagyon látszanak, ha le van mosva az autó (sok-sok apró fehét pötty)... de ezt majd később...

>> EseményMarklar155 // Alfa 155 2,0 TS 8V // 2012-07-21

Ügye úgy terveztem, hogy ebben az évben kap egy kasztnizást/ fényezést.
Nem így lett. "Új" motor lett. :) Az "átverés" is 1,4ről --> 1,5re változott. :)))
Viszont nagyon tetszett ahogy ment. Már sejtésem volt, hogy milyen frankó gép lehetett ez új korában. Mázlista aki ilyet tudott 1992-en venni...
Egy ekkora költség után, reméltem, hogy most pár hónapig nem lesz gondom vele...
Majdnem így is lett ;)
-felújítás után illik kb 1000km-el olajat cserélni. OK.
-ha nem ment a trafó, akkor van még ott elektronika. Ami el is romolhat. El is romlott a gyújtás modul... OK
-lett egy fekete motorház tetőm is. (a superé) az enyém úgy is javított volt. Legyen nem javított... OK :)
-ismét hangoskodni kezdett a kipuff. Lett gázgyorsító dob a katalizátor (maradéka) helyett.
-s már csak pár apró gumibizbaz maradt a negyed év végére. :)

 
>> EseményMarklar155 // Alfa 155 2,0 TS 8V // 2012-07-21

A 2006 os költekezés után reméltem, hogy végre rendben van a gép. (műszakilag).
Nahh nem így lett. ;)
-kezdődött, hogy kicsit erőtlennek érződött a gép.
Ki lett cserélve a gyújtás elektronika, így már ment mind a 8db gyertya
-közben egy O gyűrűt is kapott a vezérlés módosító mágnes szelepe alá.
-olyan apróság, hogy B.e ajtó határoló, B.e bizti öv már említést sem érdemel.
-motor generál? Nahh az igen.
Úgy volt, hogy Szentesről hazafelé sietős volt az út. (épp volt egy vevőm az autóra, akkor akartam először Fischer V6 osát megvenni) Megérezhetett valamit, mert az "elpusztíthatatlannak" titulált 8V pár kilométerrel a cél előtt elkezdett gőzt kipufogni. Utána,meg mint egy gőzmozdony. De a saját lábán elment még Janihoz. Vevő persze nuku, de az autó meg ott is maradt... :(
-Hengerfej felújítás, gyűrűzés, olaj, fagyálló (1 éven belül sokadik), főtengely köszörülés...
Szóval nem kis meló lett. Még ott Janinál közben megadta magát az egyik első gátló is és a főfékhenger...áááá. A V6 ra szánt projekt elúszott. :/
Negyed év végére lett épp kész. Így Esztergomba friss motorral mentem :)

 
>> Szervizzalan // Alfa 156 SW 1.9 JTD 16V Distinctive // 2012-07-21

2 stabrúd szilent csere
2 felső lengőkar csere
fékolaj csere
flexibilis cső csere a rendszerben

 
>> EseményMarklar155 // Alfa 155 2,0 TS 8V // 2012-07-21

21252km
10,13L/100km
Sok sok pénz.