Blog
A Mikulás hozott nekem pár matricát... :-) Egészen pontosan GT-nek köszönhetően lett pár ragasztani való. Ma hazafelé beugrottam hozzá és átvettem a kis csomagot. A téli kerekek kupakjára emblémát csinált nekem, valamint még néhány agyszüleményemet elkészítette. Mégpedig a jövőre 100 éves Alfa Romeo tiszteletére készült saját tervezésű matrica nála, illetve terveztem egy feliratot az autó oldalára, az is elkészült. Az autó most nagyon koszos, kell majd egy nagymosás neki mielőtt felragasztok mindent. A kupakokra már fel is ragasztottam, majd rakom a kerekekbe, aztán majd idővel a többi matrica is felkerül. Képek lesznek majd. :-)


Tegnap Csöri beszerelte a fényszórómosómat, amit Falcokctól és Whiteskulltól vettem. Ki lett cserélve az ablakmosó tartálya, mivel a fényszórómosós valamivel nagyobb. Be lett szerelve a csövezés és a fúvókák. Egyelőre nem működik, mert nem akartuk barkácsolni, hanem a gyári megoldást választanánk. Ki van vezetékelve gyárilag, a relé is a helyén van, mégsem működik. Folytatása később... Képek szintén később.







Zöldkártya kellett, mert lejárt. Kicsit kellett trükközni, de meg lett oldva. Ez 1 évig jó, a vizsga meg 2 évig.
Elkészült a grafit fényezés, és a téligumik is felkerültek. A felni fénye sötétszürke, nagyon jó árnyalatot találtam hozzá, azt hiszem eléggé egyedi lett így ez a gyári GT felni. A fényezés ára 7.000 forint / darab volt.
Télire Good Year Performance 2 típusú gumit vettem, a méretéhez képest nagyon jó áron, darabját 32.000 forintért.
Egyelőre csak mobilos fotók, majd művészkedem is valamikor :)


Eladási szándékkal különösen nem esett jól ez a mostani hét... Egy jó ideje elviselhetetlenül nyiszogott a hátulja MEGINT, a tavaly elvégzett qrvanagyszereltetések ellenére. A tavalyi munka dandárja ( G-szemek lent-fent ) 1 évet sem bírtak... Előzmények itt a blogban, már magam sem tudom, hányszor, hol és mennyiért volt beavatkozva már... Most megint cserélve lettek Lenkey-nél. Nincs nyifogás!!!
Vizsgáztunk is, kapott új zöldkártyát, olajat ( Selenia WRD ), szűrőket.
Elfáradtam... :(
A LEGJOBB AJÁNLATÉRT ELADÓ!!!!
Eladtam közel 40ezer kilóméter megtétele után. Szép másfél éves kapcsolat volt. Kicsit sajnálom, de jó kezekbe került (Tibooo)
Ez egy megint olyan muszälyvolt megrendelnem cucc volt..
Meglättam,es mondtam hogy nekem ilyen kell,uh. kis ebay, utaläs,es megis van.
Sztem nagyon sznob :)))
LCD kijelzön az Alfa logo villog erös fenyben. :))) Beteeeg :DD


Végre eljutottam a termosztát cseréjéig is.A motor hőfoka így már 90fok-ra áll be,nem60-ra!Azóta kezd langyosat nyomni a fűtés.Sajnos még nem meleget,úgyhogy még egy műtétet végre kell hajtanom rajta.Olajat is kéne már cserélni,ezek lesznek a következő tennivalók.
Olajból Selenia-t természetesen:-D


Kicsit OFF mert nem Alfa a tema,viszont mivel egy cartarsat erint beirom,hatha masnak is hasonlo dologra van szüksege,es bätran tudom ajanlani.
Feladtam egy hirdetest anno hogy a bringamra kene az eredeti matricäkat megcsinalni.
Firkász cartärs jelentkezett hogy megcsinalja szivesen.
Egy kep a gyäri väzrol es a matrica mereteinek megadäsa utan (a magyar postänak häla a 2. szori legyärtäs es postäzäs utän) megis kaptam a matricäkat.
Tökeletes munkät vegzett kivälo minösegben, többen gyärinak neztek a matricäzäst.
Ezuton szeretnem megköszönni Firkász cartärs segitseget,es türelmet.


0
691
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Off-os verdák, tapaszta...
- Spider
- Alfa reklám
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Alfa történelem, híres ...
- Zenebutik
- AlfaCity 2025 - július ...
- 4C
- Retrovízió - A '70-es, ...
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV