Blog

>> SzervizKristyon // Alfa 156 SW 1.9 JTDm // 2016-12-29

Reggel indítózás, kicsit fura szag az utastérben, nem kimondottan amperszag, nem tudtam hova tenni, de minden működött. Így hát indulás, kb. 15Km után jött egy halk zúgó hang, de ez sem folyamatosan, és még mindig rendben volt minden. Majd még kb 10km és felvillan a töltés jelző lámpa, már csak kb 5km kellett, otthon voltam. Rámértem és töltés tényleg nem volt. Apukám próbált rábeszélni a felújításra, így előbb le lett szerelve. Majd felújító műhely, itt megállapították, hogy a szabadonfutó is beállt, és a kilóméterekre való tekintettel totális felújítás kell 35000Ft, ill. 2 nap mire megcsinálják. Igy maradtam az új generátornál 120A Denso. A gyári Magneti Marelli, de ennek is Denso a bele. Délután 5-re érkezett meg, a visszaszerelés már sokkal könnyebben ment, mint a kiszerelés. Bár bakiztam egy orjásít, ugyanis letérdeltem a porlasztók tetején lévő túlfolyó elosztókból kettőnek a csatlakozó csövét. Már 3/4 hat volt Bárdi zárva, és a többi szerelőműhely is már zárta kapuit. Így rögtönzött megoldással kis fúrás kis ragasztás, popszegecsnek a szárával lettek pótolva a letört csövecskék.
Ez után beindítás, működik minden rendesen, és újra van töltés is :)
Másnap a Puskás autószerelő műhelyében kaptam 2db ilyen elosztót így újra a gyári formáját mutatja, azért tartalékba elraktam a javítottakat...

>> SzervizCsongi // Alfa 156 1.6 ts berlina // 2016-12-29

Jobb hátsó lengéscsillapító beszerezve, mai nappal kicserélve. Jövőre jön a másik oldal és a hátsó fékek. :)

>> SzervizPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2016-12-29

Kicseréltem a reflektor izzókat Osram Nightbreaker-re.

>> SzervizPék Sanyi // Alfa 166 2.4 jtd // 2016-12-29

Multhéten beszerelésre került két első alsó lengőkar, sokat javúlt az út tartás de még mindig bizonytalan valamiért föleg az út bordákon. Ez már csak jövőre lesz ki deritve. Viszont futómű javítás után ismét rángatni kezdett. Lassan megőrit ez a hiba. Ráadásul pár napra csak úgy magától megszünt. Aztán eszembe jutott hogy a múltkori javításnál a turbo vezérlő vákum szelepet kifujkáltam, és ugye jó is lett egy darabig, de mivel több mindent csináltam így nem tudtam mitől lett jó. Ma kicseréltem a szelepet és eddig úgy nézki jó lett. Jólmegy és nem füstöl.Nagyon jól megy... 😀

 

Kipufogó hővédő pajzs pótlása.

 
>> SzervizBigBratyó // Alfa 159 SW 1,9 JTD // 2016-12-29

Dec 22.-én megállt a Hungária közepén.
Szállítás a szervizbe (D.Z. Tuning and service), majd karácsony kocsi nélkül.
Mint kiderült:
- vezérlés ugrott
- oka a feszítő halála
- szelepszárak törtek
- akksi végét járja

Javítás:
- új vezérlés
- szelepszárak csere
- akksi csere (Exide 77 aH)

 
>> SzervizGT Ɨ|ѯ // Alfa Brera/Spider 2.2 JTS // 2016-12-29

Megjöttek a 18-as nyári papucsok, tavaszig majd rákerül a nyári aluszettre.
Remélem tudja majd a jelölt értékeket, mert az alapján egész pofás.

>> SzervizCoyote // Alfa 146 1,9 JTD // 2016-12-29

Karácsonyi családlátogatás alkalmával az M7-es autópályán kaptam egy kavicsot a szélvédő jobb felső sarkába. Akkor még nem is látszott rajta semmi. Hazafele azonban elkezdett repedni és hirtelen lett rajta egy kb 20-25cm-es repedés. Ezekben a hidegekben ennek nem nagyon örültem mivel a reggeli indulás elött szoktam melegíteni az ablakot és ahogy a reklámban is mondják "pakkk" nosza fel is hívtam a kárglásszos embereket akik azt mondták szívesen meg csinálják potom 110 Mátyásért..... Na pfffff kicsit sokaltam az árat így hát körbe néztem a piacon meg itt az Amoren is kértem tanácsot.
Végül a Pilkington volt a befutó. Nagyon kedvesek voltak és 33 Matyásért el is vállalták.
Volt nekik gyári minőségű saját márkás üvegük illetve lengyel utángyártott. Én a gyári mellett döntöttem....
Külömbség a minőségben rejlik mondát itt a szakik. Az utángyártott más összetételű és lehetséges benne apró kisebb eltérés az ívekben.
Nagyon kedves volt mindenki a srácok tették a dolgukat látszólag nagy hozzá értéssel. Mindent össze vetve csak ajánlani tudom őket mert korrektek voltak.

 

2016.12.22-én elértük a 47.000 km-t.
Utána számoltam, hogy hol is állok az Alfás km-ekkel
Összesen: 834.564 km és 9.100 Alfás nap
Mióta megvan a Spider, minden nap duplán számít :-))

146 1,6TS - GWJ 593 - 182 500 km - 1.453 nap
147 1,6 TS Distinctive - IUX 710 - 127 000 km - 952 nap
156 1,6 TS Distinctive - JNN 820 - 54 000 km - 308 nap
156 SW 1,9 M-JET Dist. - KMW 012 - 183 805 km - 1.454 nap
Spider 2,0 TS - LA 547H/LHU 600 - 48 782 m - 2.730 nap
159 2.0 mjet - LUX 640 - 190 700 km - 1.807 nap
Giulietta 2,0 JTDm2 TCT - NCZ300 - 47 777 km - 396 nap

 

Ma megérkezett az Allianz-tól a 2017-es szerződés.
23 868 Ft-lesz adóval. Az összeg át is lett utalva.
Várjuk a zöldkártyát....