Blog
Sok ajánlás után nekiálltam lefalazni az egr-t. 15 perc alatt meg is volt, nem nagy dolog :) De csak ideiglenes, ECU-ból majd kiíratom. Mellette még a kézifék bowdeneim voltak elég ramaty állapotba, meg is rendeltem őket, és hamar neki is álltam a szerelésnek, hálisten zökkenőmentesen ment minden :) Meg kicseréltem a bal első műanyag dobbetétet, mert pestről hazafele sikerült elhagynom :D Kicsit hűvös volt délután, szóval egy kis meleg tea a hideg garázsnál nem ártott :)


Mikor megvettem az autót, láttam (hát elég feltűnő volt :D) hogy sport légszűrő van benne.. A lehető legrosszabb helyen.. De akkor úgy voltam vele, hogy hamar beszerzem az alkatrészeket, hogy a gyárit vissza tudjam kötni.. Na most az a hamar, az 3 hónapomba telt, addig így kellett vele közlekednem. Az utolsó csövet hajkurásztam a legtöbbet, és így is csak egy repedtet sikerült szereznem, de nem érdekelt, ideiglenes hő- és vízálló ragasztóval körbetekertem, farsot nem szív, úgyhogy egy darabig jó lesz :)





Ennyit bírt a motorvédő. Ugyanúgy lóg, mint a régi, ugyanolyan ortó hangja van minden fekvőrendőrön, ugyanúgy kukában a helye.
Most leírhatnám százszor, hogy többet nem kísérletezek utángyártott hulladékokkal, de egyrészt hülyén nézne ki, másrészt úgyis copy-paste kombóval csinálnám, úgy meg nincs sportértéke. Gyász.
A januári olajcsere óta a következőket kellett eszközölni:
Áprilisban kapott új komplett vezérlést + hosszbordásszíjat + vizpumpa, Dayco-Skf páros ,eltelt 90ekm az utólsó csere óta és idöm is volt letenni 2 napra az autót. Két első rúgó Monroe, a hátsókat már cseréltem 2éve most az elsőkön volt a sor.
Futómű állitás és minden ok.
Szeptember: Kötelező olajcsere 10ekm, minden szürő, termosztát csere plussz hütővíz, jobb első kerékcsapágy ( snr ) mert morgott.
Km. állás : 250ekm
Olajcsere óta drasztikusan elkezdett fogyni az olaj, kezdtem félni hogy a karter megrepedhetett, de az olajszűrőn volt egy repedés és kinyomta a olajat. Mivel elég sokat öntözgettem utána , így muszáj volt egy újabb csere új szűrő leeresztő csavar, tömítésnél is csepegett , illetve olaj csere. Km óra állás: 140050
A művelet most a CAR MECHANIC nál történt.
Új ablaktörlő lapátok vétele.
Az utaknak hála, 110 000 km-nél felső lengőkarokat cseréltünk az autón. Egy füst alatt a régi termosztátot is menesztettük,kapott egy gyári újat, mivel nagy melegben gyanuskodott, hogy nem mindig nyit rendesen.A kézifékkötelek is lecserélődtek és a hátsó fékmunkahengerek felújításra kerültek. A nyári klíma gondom okulásképpen: Forró időben fűtött, hideg időben hűtött az autó.Klímakompresszort akart cserélni három klímás is. Én azért előbb rátetettem egy műszert és igazam lett. A klíma terelőmotorok beírtak 4 hibát. Törlésük után érdekes, de a hűtés -fűtés úgy működik , ahogy az elő van írva. Kicsit csak rá kellett a gázra tölteni és minden ok. Na meg még mindig nem akar menni benzin nélkül, pedig jó néven venném.
Csak volt valami mocorgás még, ami nem a kalaptartó. Kicseréltettem a toronycsapágyat plusz még két kipufogótartó gumibigyót. Az eredetiről a szalagot mentsétek meg, mert az utángyártottakhoz nem jár!
Most megint totál csend van, csak a bőr mocorgását hallani a beltérben :)


A jó időt felhasználva vadászatra indultunk a Spiderrel.
Első utunk Veszprémbe vezetett az Autó Forrás Kft-hez. Majd egy órás beszélgetés után egy ajánlattal távoztunk egy 2.0 JTDm 150 LE/kézi váltó kombóra. Egyedül a matrica rendszámra nem tudtak ígéretet tenni.
Némi lobogó hajú kocsikázás után Győrbe értünk az Autófórum Riegler-hez. Szerencsére ott találtuk Farkas Dánielt, akinél már több autót is vettem. Megbeszéltük a helyzetet és egy a veszprémihez hasonló autó listájával és egy QV előzetes ajánlattal tértünk haza. Az összeállított autó jobbnak tűnt, mint a másik, mert csomagokkal is kalkulált Dániel, így ugyan anyiért több mindent lehetett kapni.
A nap hátra lévő része további lobogó hajú kocsikázással tellt.
A két beszélgetés után már értem az árlista logikáját. Lehet bújni az árlistát és a prospektust...
Most, hogy megjöttek a hideg éjszakák, igen problémás lett a reggeli indítás. Elképzelhető, hogy a sűrítő is bibis, de elsőnek az izzítógyertyákat vizsgáltam meg és bizony a négyből kettő kuka... Egy teljes szett beszerezve (Albaautó) és be is szerelve (sk). Szépen indul, de a valódi próba egy éjszakás állás után, reggel lesz...
Másnap reggel is indult szépen. :)
213.800 km

