Blog
Light....
Hát ez annyira light-ra sikerült, hogy tuti nem ez lesz az a tali amire sokági emlékezni fogok. :) Nem lett volna semmi gond, ha nem esik az eső és nincs hideg. Kevés emberrel is tudtam beszélni, mert mindenki menekült be a kocsijába vagy valami fedett helyre. Fényképezni sem igazán tudtam, pedig most úgy készültem, hogy tele lövöm a memóriakártyát. Az erődön belül talán 10 képet csináltam, a maradék 30 a konvojozás előtt/közben/után készült.
Kati azért jóóó volt. :)
Köszi a szervezést, jövőre ragyogó napsütésben megint találkozunk. :)




Reggel szikrázó napsütésben indultunk Budapestről. Az autópályán már esett, és hűlt a levegő. Mikor a hőmérő csak 15 fokot mutatott, kezdtem aggódni, de úgy voltam vele, hogy tavaly is az M1-esen kapott el minket a zuhi, és utána meg milyen jó időnk volt... Tévedtem!
Egész nap hűvös volt, néha csak csöpögött, néha szakadt az eső, és mivel meleg volt, mikor elindultunk, rajtam csak nyári cucc volt. Ezt annyira nem élveztem, de ez az én hülyeségem. Később kaptam egy pulcsit, onnantól jobban éreztem magam. :-)
Sajnos a rossz idő rányomta a bélyegét az egész napra, a gyermek miatt főleg nehéz volt így. Az autóban sokat üldögéltünk, egyrészt fáztam, másrészt a lányokat sem akartam egyedül hagyni. Sajnálatos, hogy így alakult, erről senki nem tehet. Nem tudtam annyi képet sem csinálni, mint szoktam...
De Wolf Kati koncertjét azért élvezték a csajok. :-)
Remélem, hogy jövőre jobb lesz az idő!












Felújításra kerültek a Sárkány lengéscsillapítói és rugói.Végre!
Sajnos anyagi okok miatt el kellett döntenem,hogy vagy az Alfacityre vagy a WTCC-re
megyek Michelisz Norbinak szurkolni.
Készülődés az AlfaCity-re: belső takarítás, mosás, waxolás, és beraktam a tavaly vett új szőnyegeket is.
Szép lett.
km.: 193.770



Felkerült az Alfacity-t reklámozó matrica és egyből meg is járattuk a 6-os úton.
Mivel pont útba esett,meglátogattuk csocsi barátunkat :)))





Esztergomban volt ma találkozó,amire sajnos meló miatt nem tudtam menni, viszont az azt követő bulira igen :))












0
1018
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Zenebutik
- Spider
- Alkatrészek, kedvezmény...
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Alfa történelem, híres ...
- Forma-1
- Junior
- Coffee - Minden ami kávé
- 164-166
Tagok
Új tagjaink
- FBPeter
- boxerzsolti
- JanSzaZsu99
- Beni159
- PateszBoiii
- UrbanSanyi
- Karina24
- benassy
- Roberto81
- frksferi_GT





