Blog

>> Szervizingegnere // Alfa Alfetta GT / GTV / GTV6 GTV6 // 2007-08-28

Ezen a télen sok minden történt.

A sok törés után elhatároztam, hogy felújítom, ami hajtáslánc, ezért:

Első körben szereztem egy TS váltót. A GTV6 egyes és kettes fokozatai annyira rövidek, hogy gyorsuláshoz ugyan marha jók, de hétköznapi forgalomban elég nehezen használható, azaz az egyes irtó hamar leforog. Ugyanakkor nagyot is ejt, így jobban kopnak a szinkronok. Tehát a terv az volt, hogy a TS egyesét és kettesét átteszem a GTV váltójába. Így lesz egy 4.10 végáttételű TS váltóm, de a GTV spirálos kihajtásával. Logikus, nem? :-) Ez emlékeim szerint 40 forintba került nekem.

Második körben sikerült szereznem egy eredeti GTV6 dupla tárcsás kuplunszerkezetet. Mondanom sem kell, hogy nekem már egytárcsás volt alatta, ezt anno mindenki cserélte,mert az új cucc 300e körül mozog. Ezt elvittem egy tuningműhelybe, ahol felszabályoztattam és kibalanszíroztattam a lendkereket, plusz csináltattam hozzá kuplungtárcsákat. Ez a mutatvány összesen 50 ezer forintomba került.

A kardántengelyt szétszedtem és kompleten újrahardyztam. A hátsó már új volt, így csak az elsőt a középsőt, a csapágyat és a csapágyházat kellett cserélni. Természetesen ha a csapágboltban voltam vettem a lendkerék tengelyhez is finom új csapágyakat. Ezekre összesen 60 ezer körül hagytam pént különféle boltokban.

2005 januárjában született a Transaxle Syncro topic, mert ekkortájt jártam körbe a szinkrongyűrű gyártás/felújítás témakörét. Sikerült is megoldást találnom, fastcarnak összeraktam egy 5 új szinkronos könnyített váltót, magamnak csak 2-re volt szükség. Plusz az összes bontott cuccomból a legjobbat raktam be. Szinkron, olajok, paszta, szimeringek 30e.

Új Cisam középdob; 35e

Emlékeim szerint ezen a télen léptem át a 100.000 km-t így a szükséges olajcseréket is elvégeztem. 30e.

Lejjebb csüccsentettem a hátulját is.,-)

 
>> Szervizingegnere // Alfa Alfetta GT / GTV / GTV6 GTV6 // 2007-08-28

Mint kiderült a lendkerékházam törött el.
Szerzetem másikat, de az is eltörött.
A következő előbb elrepedt, továbbrepedt, s csak aztán törött el.

Aztán jöt a tél, és ennek utána kellett nézni!

 

A gyorsulási verseny után kb egy héttel a Clubbal ellátogattunk a szomszédos Greinbachba, hogy megnézük a kinti sportautóklub versenyét.

Minden gyönyörű volt, de hazafelé az M7-esen egy 180-as gázelvételnél valami igyonyat csattanás jött a váltó felől és rázott, mint az isennyila!

 

Az autó a törés után itt debütált újra, és rögtön meg is nyerte a:

Gyorsulás 2500 ccm-es kategóriát, valamint
A '80-as évek Alfáinak szépségversenyét.

Előbinek kupa és AGIP kártya, utóbbinak egy Sonax csomag volt a jutalma.

És ennek örültem vala.;-)

 
>> Tuning és extraingegnere // Alfa Alfetta GT / GTV / GTV6 GTV6 // 2007-08-28

Tekintve, hogy a balesetben megsérültek a felniket ki kellett görgőztetnem.

Érden találtam megfelelő műhelyt, ahol elfogadható áron dolgoztak és ha már ott volt, fel is políroztattam a peremeket, meg felrakattam az Unirolyalokat.

Az eredmény annyira jó let, hogy Gergő barátom és Lobot is oda vitte políroztatni a felniket (ők ráadásul telipolírra!), és azóta az mber nem vállal polírt.:-)

Vettem szép króm szelepsapikat, króm csavarokat, és kerékőrt is.

 
>> Tuning és extraingegnere // Alfa Alfetta GT / GTV / GTV6 GTV6 // 2007-08-28

Bár a töréshez nem sok köze van, de úgy esett, hogy az ebay.com-on rábukkantam egy klímaboxra Californiában, és olyan bohóc áron kínálták, hogy nem lehettett otthagyni, így azzal is gazdagodtam.:-D

 
>> Szervizingegnere // Alfa Alfetta GT / GTV / GTV6 GTV6 // 2007-08-28

A téli pihenő alatt az alábbi dolgokat javítottam cseréltem:

A vált kapott egy sperrdifit (!)
Váltótartóbakok
Hátsó hardy
Olaj
Eősített hátsó rugó (fastcar ajándéka)
ANSA hátsódob
Plusz egyéb vackok amire nem emlékszem.

Felkerült a szögegyenes lökhárító is, így tavaszra az autó úgy nézett ki, mint a képeken látható. Az erősített rugó miatt a feneke igen magasra került!

Egy dolog nem érkezett még meg, a 4 új gumim.

 
>> Tuning és extraingegnere // Alfa Alfetta GT / GTV / GTV6 GTV6 // 2007-08-28

Sikerült, megvan!

Tavaszra fent is lesz.

 
>> Szervizingegnere // Alfa Alfetta GT / GTV / GTV6 GTV6 // 2007-08-28

Az téli konzerválás előtt elvittem az autót lakatoshoz.
Az első sárvédő tetején előbukkant két pörsenés, és lyukas volt az akksitálca.

Az Üllői út végén lévő Honda szervíz egy Alfás kollégánk volt munkahelye. Tekintve, hogy annak idején a piros TS GTV-t itt lakatolták, az én hátsó sárvédőíveim is itt készültek (lakat+fény), most is ide vittem.

Az elemek lakatolása 3x10.000, a két fény 2x25.000 ft volt.

Álomszép lett, külön kép nincs erről a mozzanatról.

 

Az Alfa Romeo Club hagyományos gyorsulási versenyét a fóti Coránál rendeztük meg.

Szerencsémre a 2500 ccm-es kategória nem vonultatott fel az én GTV-mnél erősebb autót így nyertem, yeee!

A kupa mellé remek kis AGIP üzemanyagkártya is járt.;-)

Ez talán az üzemanyagon kívül pénzbe nem került, viszont hozozz a konyhára emlkeim szerint 25.000 forintot.

Sajnos gumikra egyelőre nincs pénz, és különben is jön a tél, amikor letámasztom az autót. A lefékezés okozta profilmélységet sok aszfltonpörgéssel korrigáltam (értsd utánkoptattam a gumit.) :-D