Blog

Összegezve az évet vegyes érzéseim vannak a kocsival kapcsolatban. Év elején teljesen megbízható volt, tudtam rá számítani. Nem volt kérdéses, hogy ha indulok valahova, akkor hazaérek vagy sem. Szerettem volna mindig egy erősebb 5 hengerest, így kezdetét vette a motor izmosítása. Már a folyamat közben voltak kisebb-nagyobb akadályok, mégis sikerült összerakni, ahogy én szerettem volna. A második fél év csalódás. Folyamatos cserben hagyás, állandó problémák és nehézségek felállítása velem szemben. Nem szeret a kis Alfám? :) talán nem. Jelenleg úgy állunk, hogy Decemberben nem igazán használtam az autót, a féltengelye darabokban, az ABS ügyre meg még mindig nincs magyarázat, hogy miért kezdett hülyülni. Mivel 2015 km-ben szegény (bár lett volna rá szükségem), viszont kiadásban gazdag (ezzel nincs sok problémám, a fele az én hülyeségem) év volt, az elkövetkezendő pár hét és hónap megmutatja, hogy maradok-e a márkánál. Ha nem jönne össze sajnálnám, sok időt és energiát öltem ebbe az autóba. BÚÉK cartársak! :)

 
>> Szervizpeto147 // Alfa 147 1.6 TS Distinctive // 2015-12-31

Eltelt a vásárlás óta 10 ezer ezért megérett a kicsike egy olaj cserére természetesen seleniat kapott légszűrővel olajszűrővel pollenszűrőt most nem cseréltem mert azt nyáron megtettem nincs fél éves.

Következő csere:203500km-nél

>> AutóápolásNémeth Lajos // Alfa 145 1,6i.e. L Junior // 2015-12-31

Kipróbáltam a tesóméktól karácsonyra kapott, AutoGlym lakktisztító waxos polírt és a szilikonos vízlehúzót.
Mosás után a szilikonos vízlehúzóval szinte szárazra "töröltem" a kocsit. Víz csak az íves helyeken maradt egy kevés, amit mikroszálas törlővel tűntettem el.

Az AutoGlym lakktisztító waxos polírt egy benedvesített, kb. mosogatószivacs nagyságú szivaccsal vittem fel a kocsira. Egyszerre csak kis területen, kb. 2 tenyérnyi részen dolgoztam. A waxos polír felvitele után a munkaterületet egy tiszta, mikroszálas törlővel töröltem át. Miután az egész kocsival végeztem, újra áttóröltem a mikroszálas törlővel. A végeredmény nagyon szép lett, a képek önmagukért beszélnek.

 

Meglátogattam a Spidert a téli szállásán, hogy még a hideg beállta előtt kihelyezzem a szokásos egérfogókat.
Jó volt látni...
Az új szállás is tető alatt van már. Jövőre már itt alhat.

 

Valamelyik topikban téma volt, hogy hol készülnek az Alfa felnik. Kimentem, megnéztem. Török.

>> EseményLexlutor // Alfa 159 1.9 Jtdm Sportwagon // 2015-12-30

Kedves gumisok géppel húzták meg a kerékőrt. De annyira ráhúzták hogy a sima csavarokat is csak csővel lehetett lelazítani. A jobb első lejött utána elnyírodott. Rendeltem kódszám alapján pótfejet. Két hét míg megjött és csak a bal elsőt tudták vele leszedni. Mivel német minőség és forgófejes, egyik leszedő célszerszámmal se jött le. Annyira edzett a gyűrűje hogy elnyírta a összes célszerszámot.
Ez tényleg lophatatlan!!!
Hátsókat a hátsó agyak lebontásával tudták leszedni valahogy, de sokat szoptak vele.
Fúrtak faragtak valahogy keservesen lejött...

 
>> EseményLexlutor // Alfa 159 1.9 Jtdm Sportwagon // 2015-12-30

Sikerült idén megint fennakadnom (kép 1-3.) . Megint meghegesztettem (kép 4-6).
Kis javító festéket kentem rá, hogy ne látszódjon annyira. Tavaly ugyanitt javítottam.
Évi egy alkalom úgy néz ki kötelező..

 
>> EgyébLexlutor // Alfa 159 1.9 Jtdm Sportwagon // 2015-12-30

Tépőzárral rögzítettem, mert mindig eldőlt. A bal hátsó kárpitott félig kibontottam. Utána tapéta vágó késsel csináltam két bemetszést. Átfűztem a tépőzárat és kész.

 
>> Tuning és extraLexlutor // Alfa 159 1.9 Jtdm Sportwagon // 2015-12-30

Bekerül két 80mm-es karika is. Ez a belső világítással van összekötve. A tető lámpából lehozott kábelre kötöttem, amihez a lábtér világítás is van kötve. Ha megnyomom a távirányiton az ajtónyitást bekapcsol. Ha bezárom elhalványodva elalszik. Ez a projektor köré került. Ragasztással rögzítve.

 
>> Tuning és extraLexlutor // Alfa 159 1.9 Jtdm Sportwagon // 2015-12-30

Nem volt egyszerű de elkészült. Ha valaki rászánja magát legyen sok türelme. Megrendeltem Kínából a karikákat ami 3-4 hét volt. Méretek 85-90-95 mm átmérőjű (3.kép). A középső karikát (90mm) máshonnan rendeltem, sajnos picit sárgás , de nem szembetűnő. Erről hiányzott a műanyag gyűrű, így rendelnem kellett Kínából. Megint 3 hét. Itthon sehol nem volt külön. Rendeletem butil gumit is az újratömítéshez még a első kanyarban (9.kép). Szereztem két sérült lámpát kölcsön, amit összetákoltam hogy ideiglenesen betegyem. Miután megvolt kicseréltem a lámpákat a kölcsönlámpára.
Búra leszedés:Leszedés segédlet
Eddig mindig körbe melegítéssel szedtem le a burát a lámpákról. Gondoltam kipróbálom a sütős módszert a gumi ragasztás puhításához. Nem jött be. Elolvadt a lámpa alja, így szereznem kellett egy másikat. Ebbe szilikonnal volt ragasztva nem butil gumival mint a régebbi típusokon. 8 perc-180 fok elintézte. Kisebb hőmérsékleten kellett volna, de most már mindegy.
Utána körbemelegítéssel és feszegetéssel szedtem le a burát. Lejött de egyik búra széle megrepedt a feszítéskor. Na gondoltam ez megint nem akarja. Szerencsére szélén volt így nem látszik felszerelve. Pákával összeolvasztottam (6.kép).
Szerelés:Gyürük rögzítése
Miután szétszedtem alapos takarítás következett. A ragasztás maradványait lekapartam a buráról és a lámpa keretéről. Utána kitakarítottam a projektort mert láthatóan poros volt kívülről belülről. A burán kivéve látszott igazán hogy meg van mattulva egy kicsit. A takart részeken sokkal szebb volt a plexi. A bal oldali helyére az egyik kölcsön lámpa került. Két felső füle le volt törve azt átraktam az olvadt lámpámról. Mindegy, lecsukott tetőnél nem látszik, majd kicserélem a házat ha lesz másik. Viszont ez szétszedésnél nem volt bematulva és a belseje sem volt poros.
Láthatóan jobban világított sötétben. Ezután levágtam 5mm-t a középső lámpa foncsorából, mert amit rendeltem karika rá az vastagabb volt mint a másik kettő (7.kép). A két szélső becuppant a helyére. Hozzácsavaroztam a foncsor belsejét a plexihez, ami rögzítette a gyürüket. Ez után az elektronikákat kellett bepasszirozni a lámpa belsejébe négy darabot. Előtte leteszteltem hogy mennyire melegszik. Szerencsére nem melegedtek így a lámpa belsejébe kerültek. Kettő lámpa sarkába került. Meleg ragasztó pisztollyal rögzítettem hogy ne zörögjön. Egy a reflektor mögé gyorskötözővel. Egy a plexi tetejébe gyorskötözővel (kép.4.)
Összerakás:Készre szerlve
Ezután belenyomtam a butilgumit a perembe körbe a lámpán. Ősszedugtam a kábeleket és még egyszer teszteltem hogy minden működik-e. Majd hegesztő géppel felmelegítettem a butilgumit a lámpa peremben és összenyomtam erősen. A négy sarkán négy fül bepattant a helyére. Végül visszakerült a külsejére a 3 króm takaró és a fekete keret.

Cob Led került bele, összehasonlítás CCFL-Cob Led-Smd Led
Cob Led vs. CCFL
Cob Led 159
Vezérlő elektronikával

Élőben sokkal jobban néz ki minta a képeken...
Bmw-sek nagy szemekkel néznek, meg mindenki más is...