Blog
Ciao Mito!
Ez egy gyors és rövid kapcsolat volt. Minden percét imádtam. A 155LE-s motor karakterisztikája nagyon passzol ehhez a kis kocsihoz. Viszont ez a kicsi-kocsi most új gazdira talált, remélem megfertőztem az alfa vírussal az új tulajt :-)
Az biztos, hogy egyszer még lesz egy ilyen kis gokartom.






Eddig konkrétan nem mertem a fényezéshez érni:) A magasnyomásúval nagyjából letüsszentettem, esetleg az ablakokat, a belsőt kitakarítottam.
De most eljött az idő, egy kis sampon, salg, és szépen előkerült a kefe.
Bevallom ebben segített az Alfa marketing filmje is, ahol a tervező mérnök fejtette ki hogy a UX része a kézimosás:) Hát ezt ki kellett próbálnom:)
Bevallom nem csalódtam, már máskor is éreztem, hogy szinte erotikus élmény végig törölgetni az autót, de ezek az olaszok nagyon tudnak:D
Pofátlanul szép formák, és mostanra úgy látom a fényezés minősége is tartós, egy pár hajszálkarcon kívül mást nem látok rajta, így lehet finoman dörgölni:)
Egyépként is tervben van valami kis autokozmetikai csomag beszerzése, eddig az tartott vissza hogy a csapvíz nagyon vízkövesen száradt, de megfelelő vegyszerekkel és törléssel ez elkerülhető:)
Legalább egy képet csinálhattam volna de gyorsan be kellett dugni a garázsba a gépet mert jött a eső, szóval marad a rizsa:)
ui:
Azóta napfényben megláttam az első hajszálkarcokat, a fényezésen.. marad a magasnyomású:D Azért egyszer jó volt:)
Hosszabb út előtt áll az autó, így teljes átvizsgálásra vittem el. Két olyan dolog van, ami a későbbiekben cserés lesz. Az egyik a hátsó lengéscsillapítók, amelyek elkezdtek rozsdásodni, illetve a váltótartó bak. Ezeket leszámítva az autó kifogástalan állapotban van, az úton nem lesz gond.
Miután a Móvári fényező amit lehetett összeb...ott az auton (lakkköd, alvazvedő pöttyök) muszáj voltam tenni valamit.
Ismét Petinél kötöttem ki a Farkas autókozmetikában Győrben.
Az eredmény rengeteg munka eredménye.
Bátran ajánlom mindenkinek.






Végre elkészült a bódé.Március 3.-án vittem a lakatoshoz.Nehéz szülés volt,de amennyire meg tudom itélni rendesen megcsinálta.Ha már hazakerült felraktam a nyári papucsokat is.

Igen így, csupa nagybetűvel: BAJ VAN!
Tavaly decemberben PHuBi új hűtőt kapott, mert az eredeti kissé viseltes volt.
Nissens-re esett a választás mert korábban a Pók is ilyet kapott és sok jót hallottam róla.
Öröm és boldogság volt keddig...
Hazafelé jövet Giuseppének elfolyt a hűtővize.
A rendszert feltöltve egyértelmű a hely, a hűtő tetejénél jött a víz. A zárhidat levéve hihetetlen látvány fogad minket.
A hűtő tetején lévő U alakú kereszttartó leszakadva a lamellák tetejéről és a felső cső egy darabja is a lamellákkal együtt hiányzik. Ott a lyuk, vastagon folyik a víz. (1.kép) A felső U alakú tartó szabadon lötyög. (2. kép) A hűtőventilátor is ehhez van rögzítve.
A hűtő nemrégen került bele...
A hűtőt megnézve ugyan olyan Nissens hűtő van benne mint a PHuBi-ban.
Ma levettem a zárhidat és megnéztem az enyémet. Nem szívesen írnám le azokat a mondatokat amelyek elhagyták a számat a látványtól...
A felső lemez jobb oldala már vagy fél centit mozog előre-hátra, a bal még alig érezhetően, de mozog. Jó pár lamella már meggörbülve... (3-6.kép)
Az ok egyértelmű. A felső lemezt egyszerűen rágörbítették az alu lamellákra, ami nem bírja a ventilátor rázkódását és elengedi a tartót. A szerpentinezésen ráadásul komolyabb terhelést kap mint általában. Hegynek felfelé általában megy a ventilátor - akár a nagyobb fokozaton is - és a kanyarban a giroszkóp hatás miatt elég komoly erők léphetnek fel. (Megnéztem a Pókba is ilyen hűtő lett betéve és gond nélkül megy. Ott két ventilátor van, valószínűleg a kettő nem rázkódik annyira vagy valamennyire kiegyenlítik egymást.)
A 7. képen jól látni hogy a tartó nem éri el a hűtő szélét. A gyári (8.kép) rá van peremezve és így egy stabil keretet ad.
Nem lenne jó ha az egy hónap múlva esedékes 3500 km-es túrán elhagyná magát.
Rendeltem egy Hella hűtőt ami a képek alapján a gyárihoz hasonló kialakítású.
Akinek Nissens hűtője és egy ventilátora van nézzen rá a felső tartóra mielőtt meglepetés éri!








Érdekes módon az első gumik (nyári) adták fel előbb a szolgálatot, így vettem 2 újat ( Yokohama BluEarth Gt-re esett a választás)
8.880 km-t mentem idén télivel, összesen 27.973 km van bennük.
km:65.000 :)
- 2 Spider
- 4 nap
- 3 szállás
- A túra hossza: 1.517 km
- fényképek részemről: 1.522 db
- dascam videó: sok
Gyalog: 1 felvonó végpont:
- 2950m Funivia del Sass Pordoi - Végpont Felvonó Gyalog -FÁ
2 db Spiderrel 23 hágó (összesen 41.222 méter):
- 2240m Sellajoch - Hágó -Bm
- 2239m Pordoijoch - Hágó -Bm
- 2236m Passo di Giau - Hágó -Bm
- 2192m Valparolapass - Hágó -Bm
- 2137m Passo gardena - Hágó -Bm
- 2105m Passo di Falzarego - Hágó -BmFÁ
- 2057m Passo Fedaia - Hágó -BmFÁ
- 2055m Col Gallina (Strada Passo Falzarego) - Hágó -Bm
- 2047m Passo di Manghen - Hágó -Bm
- 2032m Passo di Valles - Hágó -Bm
- 2000m Rifugio Fedare - Hágó -Bm
- 1984m Rolle-Pass - Hágó -Bm
- 1875m Passo Campolongo - Hágó -Bm
- 1809m Passo Tre Croci - Hágó -
- 1808m Passo di Lavazè - Hágó -Bm
- 1752m Karerpass - Hágó -Bm
- 1630m Passo di Monte Agaro - Hágó -FÁ
- 1615m Passo Brocon - Hágó -
- 1298m Passo della Mauria - Hágó -Bm
- 1286m Cime Sappada - Hágó -
- 1051m Piani di Luzza - Hágó -
- 910m Passo Forcella - Hágó -Bm
- 864m Sella Corso - Hágó -Bm
..és végül, de nem utolsó sorban sikerült átmennünk "Az olasz meló" című filmből ismert Feidia gáton. Kár hogy szakadt az eső. (12.kép)












Az időjárás miatt péntekről szombatra toltuk az indulást. Reggel 9-re futott össze a két öreg kupé a balatoni hágón. A fehér Fiat 1600 Sport Coupé és a zöld 1750GTV. Addigra már mentem pár kört a keleti csúszós oldalon, hogy előjöjjenek a kanyarvételi emlékek. Szokatlan a nagyobb dőlés, de ott még frankón fogja.
Úgy számoltam, hogy a korai kezdéssel és az itiner írással meg lehet csinálni a korábban megálmodott teljes útvonalat, ami legutóbb nem jött össze. Így most a Rozsnyó-Szomolnok-Nyilas-Veszverés és a Szirk-Nyustya oda-vissza is belefért már.
Sedlo Grajnár pihenőnél míg uzsonnáztunk, befutott pár Lambó, aztán jött fel a hegyre rengeteg Ferrari, 911-ek, Maseratik, Mercik vagy 30-an.
A semminél kicsit nagyobb volt a nyüzsgés az útvonalon a mi irányunkban, de a jó szakaszokon egyszer sem volt ebből hátrány. Embert és gépet próbáló túra volt. Óriási élmény nekem, akinek a vezetés azt jelenti, hogy ilyen utakon megkergesse az öreg sportos autóját.
Kormánybakapaszkodás, fék-gázfröccs-duplakuplung, motorhörgés, kipufogó durrogás, gumikoptatás. Pazar. Figyeltem arra, hogy szépen simán (ne szögletesen) menjen a gép, indokolatlan túlterhelés ne legyen se a hajtásláncon, se a féken.
Nagyon nagyot ment a kis autó, őrület.
Kmét-Abony-Heves-Eger-Balaton-Ózd-Bánréve-Tornalja-Kövi-Szirk-Turcsok-Jolsva-Veszverés-Nyilas-Szepespatak-Szomolnok-Stósz-Szomolnok-Rozsnyó-Szomolnok-Nyilas-Veszverés-Jolsva-Szirk-Nyustya-Rákos-Kövi-Tornalja-Bánréve-Balaton-Heves-Abony-Kmét
880km
35287km
Kép1-2 Sedlo Grajnár
Kép3-6 Dénes felett







1
486
Fórum
Friss topicok
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- 164-166
- Filmek
- Építkezés
- Giulia
- Alfás cuccok, kiegészít...
- Zenebutik
- Stelvio
- Alfa történelem, híres ...
- 4C
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV