Blog
Jelentem kicsi, de annál lelkesebb csapatunk megtartotta az első "Tuor de Balaton"-t.
A gond ott kezdődött, hogy Balatonalmádiban a megbeszélt helyet, a Shell kutat keresve rá kellett döbbennem, hogy olyan ott nincs. Csak Agip, de ott is megtaláltak minket White Lady-ék.
Majd Balatonfüreden csatlakozott hozzánk a szemből érkező sárga Spiderrel Csöri.
Még nagyobb meglepetésre pedig befutott egy új Spiderrel egy új Cartárs (BlueMoon), aki nemrégen vette a kocsit és már követi a topik eseményeit.
Kb. fél órás beszélgetés után elindultunk Tihanyba, ahol már csak ketten kompra szálltunk.
Kompozás után kiadós ebéd a tervezett helyen. Ott feltűnt, hogy az egyik fickó érdekesen beszél magyarul. Később odajött hozzánk és elbeszélgettünk, olasz volt és sokra értékelte az Alfa mániánkat.
Ebéd után Siófok felé vettük az irányt. Az egykori 156 tali színhelyén még egyet dumáltunk. Totti is csatlakozott hozzánk egy OFF 166-al (!) majd elváltunk!
Innentől irány haza…
A teljes kört sajnos csak egyedül tettem meg. Reggel Almádiban mentem fel a 71-esre és a kört megtéve ugyanott mentem le róla Veszprém felé.
Összesen 260 km és 198 fénykép, jó volt. Annak ellenére sikerült leégni, hogy indulás előtt napolajjal bekentük magunkat. :-)












21 km után hibaüzenet nélkül vagyunk!
Az első pár km-en kicsit rángatott, de aztán helyreállt a rend és egy jót kocsikáztunk.
READ PARAMETERS:
Kilométer számláló: 207 176,3 km
FRA önbeállítási paraméter: 12,8
TRA önbeállítási paraméter: 80
Tegnapelőtt - a végül is meg nem tartott találkozóra készülvén - meglepve tapasztaltam, hogy a motoros antennám nem megy ki. Tegnap végigmértem a vezetékeket, feszültséget és vezérlő 12V-ot kap, ahogy kell. Szétszedve látszott, hogy a mechanika van megszorulva. A fogaskereket feszültek össze, mert az a műanyag lap, amire felépítették az egészet enged és elmozdulnak a tengelyek. Érzésre túl nagy erőnél kapcsol le a motor.
Ma megkerestem az elsőnek vettet, amiben túl rövid a kitoló szál. A kettőből csináltam egyet és beraktam.
Remekül működik, érezhetően kisebb erőre áll le, talán tovább bírja.
Miután már napok óta a netet bújom FRA hibakód ügyben újra nekiláttam. Egy lengyel fórumon olvastam (köszönet a gugli fordítónak), hogy nagyon sok érzékelő adatainak az eredménye a hibaüzenet. (Többek közt a km jeladót is említették.) Továbbá a tisztán látás és az analizálás megkönnyítése érdekében egy reset-et javasoltak.
Korábban furcsa volt, hogy a hibatörlés ellenére az érték (FRA=35,6; TRA=-6) mindig ugyan annyi volt. Az első kép kiolvasása is ezt mutatta.
Majd jött a reset, amit az áramtalanító kapcsolóval könnyen ki lehetett vitelezni. A második teszten lehet látni, hogy a TRA elindul felfelé, majd a harmadik grafikonon szépen beáll egy új értékre. FRA maradt nulla.
Az második grafikon végén volt egy lambda integráló hibaüzenet, de a törlés után már nem jött elő.
Ha az időjárás engedi megyünk egy kört és utána újra megnézzük a helyzetet.



Találtam a garázsban egy hűtőventilátor előtét ellenállást. Pontosabban kettőt találtam, de az egyiknek a ponthegesztése odavan, így csak az egyik használható. Betettem a pókba. Az alsó tűnt megviseltebbnek, úgyhogy oda. (Anno a 156-ból lettek kiszedve.)
Mindkettő ledobta a zöld védő réteget, tehát vagy a ponthegesztést kell megoldani, vagy még egy kell.
Megmértem a lambda fűtőszálának ellenállását is. 4,7 ohm, a neten 3-at találtam. Lehet, hogy nem gyárira cserélte az előző tulaj és amiatt van az FRA hibaüzenetem, hogy nem folyik elég nagy áram a lambdán??
Sokszor volt már topik téma, hogy mit mutat a vízhőfok műszere. Ha már rá volt dugva a számítógép utána néztem. Tényleg 80 fok az a bizonyos vonal.


Ma megvolt a nagy műszaki mustra.
Kaszni: Bal hátulja a "C" oszlopnál és a hátsó lámpánál kapott. Ezt már a múlt héten a festégrétegvastagság mérés is jelezte. Az aknából nézve megállapítottuk, hogy volt befogva húzatópadon, ennek látszottak enyhén a nyomai. Ennél a pontnál majdnem megfagyott bennem a vér. Viszont a váznyúlvány elöl teljesen ép volt, minden elem csavarozása a rugós alátétekkel együtt mindenütt gyári, kivéve a bal hátsó elem. Az tutira javítva volt. Benéztünk a kárpit alá is mindenhol ahol csak lehetett. A bal hátsó lámpa környékén a csomagtér kárpit alatt látszott a javítás nyoma, de profin, szakszerűen volt javítva. Feltételezhetően a sérült elemet húzatták ki, ezért lehetett befogva.
Motortér: A motortér rendben, a csavarokon nem látszott nyoma szétszerelésnek. Szépen jár, szépen szól, szépen húz. A klímagenerátor egyik csövén volt 2 csepp olaj. Az olaj tiszta volt, nem jöttünk rá honnan mehetett oda. Hideg motorral néztük, nem melegítette elő az eladó.
Futómű: A futómű mindenhol rendben, ép, nem látszott nyoma különösebb utómunkálatnak, a szilentek gyáriak. Féktárcsa gyári, kb. 2mm válla van. Fékbetétek rendben voltak. A bal hátsó guminak a belső fele enyhén jobban kopott volt.
Computer: A szoftveres olvasás alapján a motorvezérlő szerint 68ezer van benne, az óra 70865-öt mutat. Teli volt viszont elektromos kontakthibát jelző hibakódokkal. Az eladó ezt nem látta. A férjem megkérdezte tőle mosta-e a motort. Azt mondta igen. Felülről. De meg is ilyedt, mert utána különféle anomáliákat tapasztalt, de aztán elmúltak. Hát igen - beáztak a csatlakozók, innen a hibakódok. Egyik hibakód sem volt már élő.
Működés: azon kívül, hogy a helyzetjelző nem világított minden más tökéletesen működött. Mivel az eladó műszakiztatja, a helyzetjelző izzóit úgyis ki kell cseréltetnie. Menet közben nem zörög, nem csörög, csak a szokásos beltéri zajok, ami minden kocsiban megvan...talán egy Bently-ben nem.
Naggyából ennyi. Remélem nem felejtettem ki semmit.




A motorfelújítás most nem kifizetődő, ráadásul túl soká tartana. Használt alkatrészekkel meg nem akartam összerakatni. Marad hát a donor motor. Marklarnak elvileg volt 2.0-es, de az a blokk teljesen üres, az 1.8-ast meg nem akartam. Pepe155 cartárs most eladja a felújított motorú 155-ét. A motort Schulek Béla csinálta és elég szépen húzott. A motort Érden kiszedtük és elkerűlt a szerelőhöz. Sajnos csak hét végén tudtam egyáltalán vele foglalkozni de megérte. Sok kis dolog volt, ami az új szívben rossz volt. A generátor egy merő zúgás, a hengerfej leömlőénél rosszak a menetek. Amúgy megkapta a motor az új vízpumpát és az új termosztátot. Kapott még új olajat szűrőstül, új hűtővizet, új váltóolajat, új kuplung kinyomócsapágyat, új kihajtótengelyt a jobb oldali féltengelyhez csapágyostúl
A holtpont-jeladó vezetékét meg kellett csinálni, mert a vezeték 20 év után elszakadt.
Visszakerűlt a szelepfedelem és a szívósorom is. Sajnos a hűtőventilátorom nem műdödik. Már leteszteltem: a hőgomba a rossz.
Egyszer bezárt a központi záram, egyszer nem.
Mindig rázárt, de azonnal vissza is nyitott. Nem tudtam becsukni az autót.
Ma járt villamossági szerelőnél, állítólag nagyon koszos volt a központi zár motorja.
Kipucolta, most működik.
Remélem így is marad. :)
(+ megcsinálta a csomagtér világításom is)
