Blog
Sokan kérdeztétek,hogy hogyan lehetséges ebből az alfából 1.4 TS így most leírom szegényke rövid történetét.
Mi tavaly októberben láttuk meg használtautón a hirdetést. Úgy gondoltuk,hogy érdemes lenne legalább megnézni ha már olyan potom összegről beszélünk. Várható volt,hogy van vele bibi, na de nem annyi, mint amennyi idő közben kiderült.
Az eladó nagyon korrekt volt, folyton csörgött a telefonja az alfa miatt,de megígérte, hogy ha már mi úgyis alfákkal foglalkozunk és nem szétbontani akarjuk akkor természetesen nem adja el,míg mi meg nem nézzük.
Első ránézésre nem volt olyan nagy gondja, kinézetre egyben volt bár a fényezése iszonyatosan nézett ki. Hát mégis elhoztuk,mert miért ne.
Megjártuk vele a monostori erődöt is hazafelé jövet,bár gyorsabb előrejutás érdekében a pályát választottuk Pest felé. Nem is jutottunk sokáig, kb az első pihenőig amikor kiderült,h valami mégsem stimmel. A benzint eszi,ahogy nem szégyen és egyáltalán nem megy. Meg is álltunk mire kiderült,h befogott a bal első fék (mint utólag kiderült a pasas akitől elhoztuk ugyan cserélt fékbetétet,de nem azt rakta bele amit kellett volna).
Uccu vissza Pestre, kocsi egyenlőre marad a pihenőn. Megálmodjuk mi lesz vele,csak ugye szerszám nélkül esélytelen az út tovább és dolgozni be kell menni.
Este mentünk vissza érte a pihenőn lévő étteremnél egész nap fél szemmel figyeltek rá a kérésünkre,ha már így alakult. Az éjszakai műszakos mint kiderült régen alfázott. Hol nem találkozik az ember legalább egy ex- vagy jelenlegi alfa tulajjal. :D Pár óra bütykölés után folytatódott az út...
Hajnalban ért "haza" a drága, nem volt könnyű menet,de hazajött velünk.
A papírokat nem volt egyszerű elintézni 'A' nevén volt akitől 'B' megvette de nem írta át,majd átkerült 'C'-hez akitől mi hoztuk el. Lényeg kb egy hónap után meglett az eredeti tulaj,aki örült annak,hogy végre lekerül a nevükről a verda. Teljesen korrektül mindent meg lehetett vele beszélni! Hálás vagyok érte a mai napig.
A gondok persze nevezett 'B' tulajnál lettek ilyen óriásiak. Mikor elhozták az autót kb makulátlan volt,igaz volt benne 2 éve egy motorcsere,mert kikönyökölt a hajtókar,de azonos 1.6 TS-t kapott. Ez még 'A' tulajnál történt.
'B' tulaj adásvételivel elhozta, de persze nem íratta át. Időközben lett az autó matt fekete, a belseje lelakva. Na annak az embernek nem adnék soha többet nemhogy alfát a kezébe,de autót se!!!
Az előző motorcserét nem íratták be a forgalmiba így mi teljesen jóhiszeműen elvittük a drágát egy helyszíni szemlére,hogy az általunk vélt másik 1.6-os motor kódja kerülhessen be a forgalmiba.
Ám most jön a csavar! Az NKH-nál megállapították,hogy egy 146-os alfa romeo-ból származó 1.4 TS motor van benne. Kíváncsi lennék,hogy ki az a marha aki egy bejáratós motort erre a 'semmi'-re cserélt ki, és pláne hogy miért!!!????
Így jelenleg az eredeti először kivett motor alkatrészeiből próbáljuk felépíteni az 1.6-os motort. Kénytelenek vagyunk, még mindig eszik és alig megy,hangja bezzeg van bőven.
Komolyan sajnálom szerény kis kocsit,h miken kellett neki átesnie,de megnyugtat a tudat, hogy most jó kezekben van. Ha lassikán is,de egyben lesz, meg van is csak az a fránya motor...:(((
A lökhárító felszerelése előtt, és a nagy munkák befejezése után (1, 2) úgy döntöttem tisztára mosom a motorteret magasnyomású mosóval. A múltkori mosás után, amúgy is maradt néhány helyen olajlerakódás. Így legalább jól odafértem mindenhez.
A mosásást egybe kötöttem a téli gumiszőnyeg és a nyári szövetszőnyeg kimosásával!
A mosóba oda-, és visszafele úton volt ám fejforgatás az első lökös nélküli 59 után. :)





Használt vonóhorgot vettem a Vaterán.
Típus: Bosal 034-103
Kivitel: levehező fejű, excenteres
Ár: 35.000,-Ft
A vonóhorgot egy évig használták, és itt-ott felütötte a fejét a korrózió. Ezek felszerelés előtt javítva lesznek.
Szükségem lesz még egy elektronikára is a felszereléshez...
A blogomat frissítem!



A kiszerelt és előkészített alakatrészeket, a motortér felső részének alkatrészeihez hasonlóan bevonatoltam.
A szemcseszórt részeket Tiszakorr rozsdagátló alapozóval alapoztam szórással 1 rétegben, majd Alvikorr zománccal bevontam szórással 2 rétegben.
A horganyzott alkatrészeket, kötőelemeket 95%-os tiszta horganyt tartalmazó akril gyanta kötőanyagú Hanno horgany spray-vel fújtam 3 rétegben.
1-2. kép - lefestett felszerelt légszűrőház tartó
3. kép - felszerelt letisztított és szilikonnal leápot légszűrőház
4. kép - lejavított motortartó bölcső
5. kép - lejavított kereszttartó
6-8. kép - lejavított klímahűtő
9. kép - lefújt szélvédő mosó folyadék tartály tartó
10-12. kép - felszerelt szélvédő mosó folyadék tartály tartó












Mivel leszedtem a lökhárítót ezért a felső rozsdás és festékhiányos szénacél elemekhez hasonlóan kiszereltem/előkészítettem a szóban forgó alkatrészeket:
1. fekete alaktrész:
- motortartó bölcső (1-5. kép)
- kereszttartó
- légszűrőház tartó
- klíma hűtő (6-7. kép)
2. horganyzott alaktrész:
- szélvédőmosó tartály tartó (2 db) (8-10. kép)
- kötőelemek
A bölcsőt, a kereszttartót és a klímahűtőt csak helyileg készítettem elő. A hibákat passziváltam, drótkeféztem és sűrített levegővel tisztítottam.










Tetstkábelek korróziómentesítésével párhuzamosan a motortérben levő kábelek gyárilag bandázsolt végeit újratekertem TESA bandázsszalggal, mivel azok részben letekeredtek, illetve számomra hiányosan lettek feltekerve.




Nos, mivel szinte hűtőig lebontottam a vas elejét, gondoltam sort kertíek az időjárásnak kitett testcsatlakozások rozsdátlanítására, megelőzve ezzel a rejtélyes elektronikai hibák tömkelegének kialakulását.
A munkálatokhoz beruháztam - a már egyébként régóta vágyott - kontakt tisztító szettre.
Vettem:
1. KONTAKT 60 400ML oxideltávolító spray: 2.051,-Ft
2. KONTAKT WL 400ML lemosó spray: 1.844,-Ft
3. KONTAKT 61 400ML kenő spray: 1.982,-Ft
4. Szállítási költség: 1.900,-Ft
Összesen: 7.777,- (1. kép)
A rögzítő anyákat a korábbi blogom terjedelmében varázsoltam újjá.






Az alábbi poszt egy számomra meglepő és az elvileg profiktól származó munka banális hibájának megszüntetéséről fog szólni!
Történt ugyanis, hogy anno Hollandia útjain, a vas első gazdája, Pauli feltehetően kapott egy nagyobb kavicsot szélvédőjére. A szélvédő cseréjét szakcégre bízta. 2010.01.13-án elvitte az Európa egyik legnagyobb szélvédős vállalatához a Carglass-hoz. Ők egyébként hazánkban is tevékenykednek. Kicserélték a szélvédőt, de elkövettek egy banális hibát.
Ugyanis a szélvédő beázik! Magasnyomású mosóval történő tisztításkor vette észre utasom, hogy az "A" oszlopon a lilával jelölt területen átázik az oszlop takaró szövet (1. kép)!
A hiba elhárítása:
- Az ajtógumi kéder eltávolítása az "A" oszlopról (2. kép).
- Alapos kézmosás.
- A kárpitelem kifelé húzása felülről elkezdve. Így ki tudjuk pattintani a műanyagelem 4 db patentjét "A" oszlopon levő házából (4. kép).
- A biztosító szalagot rögzítő M6-os TX fejű csavar kitekerése (3. kép).
- A kárpit óvatos felfel-kifele húzása. Vigyázva az alján levő rezgéscsillapító szivacsra, ami nekem szépen levált (5-6. kép).
- A szivárgás pontos helyének felderítése autómosóban. Sejtésem beigazolódott. A cserét végző szaki ismeretlen okból egy papír darabot ragasztott-felejtett, az "A" oszlop és a szélvédőragasztó közé-között (7-8. kép). Itt tudott beszivárogni a víz.
- A papírdarab eltávolítása, kicsipkedése hajlított végű csipesszel (9. kép).
- Turbo Elastic Dichtmasse, szélvédő tömítő massza (10. kép) bepumpálása a kitépkedett papírgalacsin helyére, sziloplaszt kinyomóval. Vigyázni kell a tömítőanyag nem megfelelő helyekre kerülésével. Foltot hagyhat! Vigyázat, a massza nem köt meg, ragadni fog még sokáig...
- A munka minőségének ellenőrzése autómosóban.
Továbbá:
- A leszerelt kárpitelemet zuhanyzóban kárpittisztítóval és körömkefével alaposan kitisztítottam.
- A levált szivacsot Loctite 595-tel vissza ragasztottam.
- A trehányul tűzőkapoccsal rögzített biztosítószalagot újrakapcsoztam hosszabb kapoccsal.
Visszarakás:
A leszereléssel fordított sorrendben. (Kivétel: kézmosás :))
A szélvédő cseréről a garancialap a 11. képen látható.
Költségek:
- Szélvédő tömítő massza (Turbo Elastic Dichtmasse): 980,-Ft
- Magasnyomású mosás: 2 x 100,-Ft = 200,-Ft
összesen: 1.180,-Ft











Az alkatrészek kiszerelése és előkészítése után következett azok bevonatolása.
Ehhez három anyagot használtam.
A szemcseszórt részeket Tiszakorr rozsdagátló alapozóval (1. kép - első részlet) alapoztam szórással 1 rétegben, majd Alvikorr zománccal (1. kép - második részlet) bevontam szórással 2 rétegben.
A horganyzott alkatrészeket, kötőelemeket 95%-os tiszta horganyt tartalmazó akril gyanta kötőanyagú Hanno horgany spray-vel (1. kép - harmadik részlet) fújtam 3 rétegben (2-3. kép).
4. kép - csavarok összeválogatva várják beépítésüket
5. kép - biztosítékház tartó
6. kép - beszerelt ECU-, és akkumulátor tartó
7. kép - beszerelt szervó folyadék kiegyenlítő tartály
8. kép - beszerelt motortartó bak
9. kép - visszaszerelt zárhíd
10. kép - kötőelemek a helyükön
11. kép - motortér zár, és zárhíd tartó a helyén
12. kép - újjászületőben
A kötőelemek becsavarásakor megsérült bevonatokat kis ecsettel javítottam.












Miután lebontottam a problémás részeket, következett a felületek szakszerű előkészítése, a rozsda eltávolítása.
A kezelt alkatrészeket két csoportra lehetett bontani.
1. Fekete festékkel bevont alkatrészek:
- zárhíd
- ECU tartó (4. kép)
- akkumulátor tartó
- kormányszervó folyadék kiegyenlítő tartály tartó
- TX fejű csavarok (6. kép)
2. Horganyzott alkatrészek:
- motortér zár
- zárhíd tartó
- akkumulátor melletti biztosíték csoport tartó
- jobb oldali motortartó bak
- egyéb kötőelemek
A feketére festett szénacél elemeket szemcseszórtam szemcseszóró pisztollyal (1-2. kép). Kivétel ez alól a zárhíd (3. és 5. kép), aminek szórását szakcéggel végeztettem felületének viszonylagos nagysága miatt. Ennek másik oka, hogy a szóráshoz gránitot használtam és ez nem hajlandó rendesen működni. A probléma abban rejlik, hogy a gránit magába veszi a párát és képes összeállni tőle. Emiatt a nehezen szívja fel a tömlő a granulátumot.
Illetve a gránitnak elég nagy a sűrűsége, emiatt pedig a szívócsőben mindig visszaesik a gravitáció hatására.
Továbbá az általam használt gránit túl apró szemű volt, így az elég szapora, és a felületi érdesség is alacsony volt.
Ehhez a berendezéshez a megfelelő anyag a műkorrund lenne, de arra most nem tudtam szert tenni.
Szórás előtt a belső menetekbe idegen csavarokat tekertem, a külső menetekre pedig üzemanyagcsöveket húztam, hogy bevédjem azokat a szemcsék abbraziv hatásától.
A szemcseszórás után a lehető leghamarabb zsírtalanítottam majd bevontam a felületet.
Az akkumulátor tartón csak néhány apróbb helyen (éleknél) volt felületi rozsda, melyet helyileg kezeltem.
A horganyzott elemeket RO55-ös rozsdamaró fürdőben áztattam, passziváltam (7. kép). Szükség esetén drótkefével növeltem az anyag hatékonyságát. A rozsdaoldó sajnos helyenként lemarta az alkatrészekről a horgany bevonatot is (8-9. kép), így azokat is bevonatolnom kellett. A bevonatolás előtt dörzsivel fokoztam a felület érdességét.
Az alkatrészek bevonatolását a későbbiekben publikálom!









3
684
Fórum
Friss topicok
- Zenebutik
- AlfaCity 2025 - július ...
- Spider
- Alfa történelem, híres ...
- Alfa reklám
- 4C
- Giulia
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Filmek
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV