Blog
Hátsó ablaktörlőm megadta magát (1.kép). Mindig közép tájt egy ponton megállt. Kézzel rásegítve elindult. Leszedtem a fedelet de nem lehetett teljesen szétszedni. Egyik napról a másikra jött elő a hiba. Vettem a Tatai bontóból egyet (2.kép). Először rosszat küldtek így lett egy kör posta pluszba (3.kép). Kicserélés egyszerű volt. Kivettem a 10 csavart ami fogta bombabiztosan a műanyag borítást. Patentekkel nem volt gond már korábban letörtek. Kar lecsavaroz , belül három csavar kiteker és kész. Visszafele ugyanez.



Csörinél jártunk komplett vezérlés olaj és szűrőcserén esett át a gép. Váltó olajat is cseréltünk. Egy darabig nyugodtság van. Klíma még mindig nem jó... Csövet kell cserélni, elengedi a gázt. km.: 166500
Amennyire szerettem volna elmenni alfa city-re annyira nem sikerült. Péntek reggel munkába menet az autó úgy gondolta, hogy lengéscsillapító tányérnak le kell rohadnia. Mankókerék mellett szerencsére elfértek a dolgok úgyhogy sikeresen átszáguldottam 20-al a városon hazáig, ahol szombaton sikerült is befejezni a cserét. Az új pár már pénteken megérkezett, de az alfa mérnökeinek hála és a 14 év rohadásának az autó csak másnap készült el. Remélem azért akik ott voltak élvezték az eseményt.




Bekerült a helyére a volánmű, gyerekjáték volt. Most is úgy néz ki a helyén, mint egy gyerek játék.... szép kék. Miután beszereltem, a féltengelyeket is összeraktam, kaptak új zsírt meg pár új bilincset, remélem ezek tovább bírják, mint az eddigiek. Holnap elkezdem kitakarítani a garázst és megkezdődik a motor/váltó visszarakása.

Igen sok helyen lepattant a kavicsfelverődésektől a lakk a géptetőn, télen szépen aláfagyott a víz, így tavasszal jó nagy foltokban hámlott le a lakk. Végre eljutottam a fényezőhöz, ahol igen szép munkát végeztek. :) Bátran merem ajánlani Tatabányán a Szőlősi Bélát és embereit, nem csak jó munkát végeznek, hanem bármikor megy oda az ember, mindig fergeteges a hangulat is :)

Persze hogy voltunk. Későn értünk le, beléptetési káosz, körülnézés, grillplaccon tömeg, kempingben ebéd, balcsi, vissza AC, lődörgés, spencer-hill mb, haza. Jóó volt.


Eljött az idő az olajcserére 184500 km-nél. Megkapta a szükséges Selenia olajat + a Sofima olajszűrőt. Valamint megvettem még a pollenszűrőt, gázolajszűrőt és levegőszűrőt is. Pollenszűrő lecserélve. Napokban lesz időm a gázolaj és levegőszűrő is le lesz cserélve.