Blog
És eljött a nagy nap, annyira vártam ezt a találkozót! Reggelre az esti hatalmas vihar után még a napocska is kisütött! Nagyon szép utam volt. Amikor odaértem, nagyon örültem, elterveztem otthon már tavalyelőtt, hogy idén végig fogom járni ezt a csodás belvárost, annyira vágytam már!
Reggel megbeszéltük Satti feleségével, hogy találkozunk üzleti ügyben a belvárosban egy kávé mellett. Többiek is szerettek volna egy kávécskát inni, együtt mentünk. Sattiék utána velünk tartottak a városban, amit innen is nagyon köszönök nekik, hogy körbevezettek minket ebben a gyönyörű, mediterrán, napsütéses, gazdagon berendezett, ápolt parkos egyetemvárosban sétáltunk egész nap, amit már annyira szerettem volna megismerni, TV- ben annyi mindent láttam róla, szerettem volna élőben is meglátni. Sattiéknak innen is köszönöm mégegyszer az egész hétvégét és a város bemutatását!
Magoonak külön köszönet a GTV-zésért, és gratu a gépéhez, szuper motor, fékek, futómű.

Bekerült a gépbe egy kis muzsikát szolgáltató berendezés! Nem egy nagy és drága rendszerről van szó, de azért nagyon szépen szól és bőven elég az én bot füleimnek! :-))) Tehát egy mélyláda a csomitartóba [7.000,- köszi Alfaboy :-))], ami kb. 250W, egy Sony erősítő (6.000,-) a hátsó ülés alá, ami nagyjából akkora teljesítményű, mint a mélyláda! Jah, és persze a kábelszett (6.500,-), amit a vaterán vettem! Azt hittem, hogy nehéz lesz mindezt belevarázsolni az autóba, főleg a tápkábel tűzfalon való átvezetésétől féltem nagyon, de nem volt vészes! A gázbowden mellett húztam át az utastérbe, ami elég könnyű volt! Aztán igaz, hogy kérnem kellett GTVili kollega telefonos segítségét, mert nem tudtam, hogy az erősítő REMOTE kábelét a fejegység melyik kábelére kell kötni, de ezt leszámítva minden flottul ment! :-) Éljen a ducc-ducc zene! :-)))))




A mai napon Gerissimoék műhelyében megjavulásra ( cserére ) ítéltetett a bal oldali kézifék-kötél, a középső kis kötél, és lecserélték a bal hátsó féknyerget is.
Szétszedtem a vásárolt lámpákat és kicsit átalakitottam,a foncsor elött lévő diszitö foncsort feketére fujtam.

Hát ezt is megértük. Igaz nem 40, csak 38,5 ezer km van benne, de így kaptam most időpontot. A szokásos olaj, meg szűrők meg minden cserélve lett, futómű, computer stb átnézve. Srácok szerint még nagyon egybe van a futómű. Ez megnyugtat, és feldob. Legalább lehet még csapatni neki! :-)
Volt egy hővédő lemez, ami már vagy 2 hónapja zörgött, azt is megorvosolták. A kipufommal viszont csinálni kellen valamit, mert egy 10 centin beleért a hátsó lökösbe és azt szépen kiégette. A szerencse, hogy alig látszik, mert a lökös aljánál azon a részen van a lyuk, ahol a lökös visszafordul befele. Valami lökös toldat lesz ebből, csak még nem tudom mikor és milyen. De ami késik nem múlik.... :-)
Rászántam magam, hogy az első sárvédő alján található kavicsfelverődés okozta ocsmányságokat eltüntettessem. Szép lett.
hétvégén fel is kerekezték az autot,de sajnos nem voltam itthon és a hátso csapágynál a külsö porvédö kimaradt és ujra ki kell huzatni a csapágyakat de ez már csak a festés utánra marad : (
Pénteken még elviszem a lakatoshoz mert a motortarto bakok alatt maradt egy kis rozsda a nyulványon...
aztán irány a festö : )


Probléma No. 1-
Szerencsére nem a kocsival, hanem a kerkeskedéssel, ahol vettem.
A kicsikéről ugyanis kiderült, hogy megadta magát benne a vezérlésmódosító. Mindez az átvételt követő 4-5 napon.
Felhívtam Pécsett az Ábel Autóházat (itt vettem), hogy ez a problémám jelentkezett, szeretném, ha garanciában megoldanák a javítást. Erre én lettem a világ leggonoszabb vevője, hogy ilyet merek kérni.
Most megy a huza-vona, ki mit vállaljon be, kiváncsi vagyok mire jutok...
Motor kivéve ! Rendes lakatolás folyamatban! Kormánymű felújjítás folyamatban!