Blog

>> Tuning és extraakobor // Alfa 156 SW Distinctive 1.9 JTD 16V // 2013-08-11

A netről a létező összes információt begyűjtve, elearn-ből a színkódokat és a lábkiosztást kijegyzetelve, nekiláttam, hogy visszakössem a gyári BOSE erősítőt, meg a mélynyomót, ami valami furcsa okból kifolyólag egy csokival meg volt kerülve eddig. Rendeltem ebay-ről direkt az ISO csatiba való sarukat is, befészkeltem magam a csomagtartóba, hogy aztán másfél órányi görcsberándító törökülés után hangosan anyázhassak: NEM SZÓL!4!!!4!
Miután észrevettem, hogy a +12-es kontrollkábelt nem kötöttem rá a gyújtásra, egy kicsit fellélegeztem, hogy "na majd most NAGYON jó lesz", de nem lett utána sem. Hallottam ahogy bekapcsol az erősítő, de hiába tekergettem a hangerőt bármeddig, semmi nem jött ki belőle, amit hangnak neveznék. Aztán egyszer csak mégis, meg is lepődtem, sőt, teljesen korrektül szólt.
Mondom OK, akkor most leveszem a gyújtást, rádugom az antennakábelt is a fejegységre, és készen vagyunk (bár elég gyanús volt ez a hirtelen megjavulás). Na, azóta nem hallottam újra hangot, úgyhogy a BOSE erősítő a gardróbban pihen a mélynyomóval együtt, a csomagterem pedig 30 literrel nagyobb lett.
(Külföldi fórumokon sajnos számoltak már be többen is erről a jelenségről, állítólag ismert hibáról van szó, valami tranzisztor adja meg magát ezekben az erősítőkben, és ez produkálja ezeket a jeleket.)

 
>> Szervizakobor // Alfa 156 SW Distinctive 1.9 JTD 16V // 2013-08-11

208.500 km
Bal első csonkállvány csere, valamiért görbe volt az előző, ezzel most hibátlan a futóműve. Jobb hátsó kerékcsapágy szintén cserés volt, azzal se lesz gond többet. Kapott még új váltóolajat, biztos, ami biztos, de leeresztésnél derült ki, hogy ami benne volt, az is kb. új volt a színe alapján. Ezek azért mindig szívmelengető pillanatok, valószínűleg előttem is rendes gazdája volt :)
A következő művelet a teljes kuplungszett (kettőstömegű nem, annak valószínűleg kutya baja), és a flexicső cseréje (lyuk ott figyel rajta).

 

Az éjjel hatalmas vihar volt, de reggelre elvonult. Tehát elindultunk. A gond csak az volt, hogy egy idő után be kellett csukni a tetőt, mert utolértük a vihart. Veszprém előtt kiadós nyári záport kaptunk...
Aztán a Balcsi északi végét megkerülve, már vízmentes időben érkeztünk Siófokra, a szokásos közlekedési káoszba. Jó fél óráig araszoltunk az utolsó pár lámpán keresztül a helyszínre. Már évek óta ez van, nem értem miért nem tesznek semmit??? A kirándulókban - öten, pakkokkal a kocsiban - vajon milyen emléket hagy??
Szóval háromnegyed órás késéssel érkeztünk, már csak kint jutott hely.
A tali a szokásos volt, hamar elment az idő. Sok Cartárssal tudtam beszélgetni, több kocsit sikerült megnézni.
Az ellátás király volt. A szenyó, a Civas Regal, a pezsgő, az üdítők, a jégkrémek, a jeges sütik, a kávé, a pizza, a zene....
Szóval igazi mediterrán sziesztás hangulat.
Minderre jöttek az vetélkedők, és a tombola.
Aki nem érezte jól magát magára vessen...
Meg az is, aki nem jött el!

Hazafelé a Balcsit délről kerültük meg, jobb időt a fedetlen autózáshoz kívánni sem lehetett. Valahol a déli parton túlléptük a 163.000 km-t is.

 
>> Eseményystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2013-08-10

Siófokon nagyon jó hangulatban telt a találkozó. Finom volt a pizza, jó volt a társaság, a fagyik is ízlettek. Az Unicorse Team tesztjén nyertem egy pólót, ami bár kicsi rám, azért örülök neki. :-)
A találkozó után az M7-esen egy német rendszámú Audi mellém gurult és a kocsiban ülő összes utas a hüvelykujja felfelé fordításával jelezték, hogy tetszik nekik az autóm. Nem is előztek meg, csak elém jöttek, megcsodálták az autót, majd hagytak menni, és jöttek utánam. Jól esett a dolog! :-)

>> SzervizSurcy // Alfa 156 2.0 16v TS // 2013-08-10

Eljött az idő!Vagy is már tavaly el jött de nem volt adott minden feltétel a teljes vezérlés cserére:-{Már nem akartam rizikózni most meg kellett tennem nyaralás előtt!
Szóval:-2db első kutyacsont csere
-váltó olaj csere
-VEZÉRLÉS csere!
Km:286000-

 
>> Szervizpettinke // Alfa 166 2.0 V6 TB Super // 2013-08-09

kanárik költöztek be jobb elöl, és valami lötyögés is hallatszott, nem is kellett nagyon hepehupás úton menni.
a lötyögés a kanyarstab tartószilentjeinek cseréjétől szűnt meg (ha már ott jártunk, a gömbfejes kutyacsontok is megújultak), de a csicsergés sajnos maradt. közben észrevettük, hogy az alsó lengőkar mindkét szilentje odavan. oké, akkor alsó lengőkar csere.
nagyon jó feszes lett a futómű, de még mindig nem csöndes :-( vizsgálgattuk tovább, és arra jutottunk, a felső toronybak lesz (onnan jött a hang). csere közben a felső rugótányéron furcsa dolgot vettünk észre: a kis fészek, ami a gátló gumiütkőzőjét tartja, félig le volt szakadva a rugótányérról, és szét is nyíródott. nosza, bontóból másik rugótányér a megviselt helyett. tovább nézegetve a régit, a kis fészekbe még be is volt szorulva egy régi gátló fém fedele!
ez ugye 2 dolgot jelent: az egyik, hogy egyszer valami okos "mester" a felütköző gumibak nélkül rakta össze, aztán mikor valami miatt nagyon beütött az első kerék (pl. rugótörés), akkor nem piszkálták ki a gátló bepréselődött, deformálódott sapkáját, hanem beleütötték a gumi ütközőt, és összerakták a futót ...
nyilván a ferde gumi meg a leszakadt kis tányér csicsergett a lengéscsillapító szárán.
a felső gumibaknak nagy baja nem is volt, de ha már arra jártunk, csere.
csönd van :-)

 
>> EseményMr.Szaki // Alfa 159 1.9 JTDm SW // 2013-06-24

Elindultunk vissza Kirchbergbe. 700 km. Rögtön Bécs előtt telenyomtam a verdát anyaggal, ne kelljen emiatt megállni, plusz vettem matricát is. Pályán 160-as tempót mentem, nagyon jól bírta a gép. Meg én is, hála a tempomatnak. Odaértünk, minden ok.
Üzemanyag: 80 Euro
Matrica: 8 euro
Fogyasztás: 6,4 l

 
>> EseményMr.Szaki // Alfa 159 1.9 JTDm SW // 2013-06-23

Keszthelyen a katonaságnál álltunk, épp készültünk vissza Ausztriába melózni, az utolsó dolgainkat intéztük a párommal. Előttem egy kisbusznak felvillant a tolatólámpája és elkezdett közeledni felém. Leizzadtam, de még volt annyi bennem, hogy én is rükpercbe tegyem magam és ráhasaljak a dudára. Késő volt, nekem jött. Jobbra bementünk az utcába és ott álltunk félre. Folyt rólam a víz és az idegeim is kikészültek. A nénike kiszállt és teljes nyugalommal kérdezte, hogy nekem jött e. Párommal kicsit helyre tettük, hogy piros lámpánál nem tolatunk. Főleg nem egy Alfára! :D Érdekes volt mert az autónak nem lett baja, pedig vonóhoroggal követték el a tettet. Talán épp annyit sikerült tolatnom... Huhhhhhh,megúsztuk...meg a néni is. :D

 
>> EgyébMr.Szaki // Alfa 159 1.9 JTDm SW // 2013-06-22

Hallgattam a gumiszerelőmre, így megrendeltem a két elsőre az abroncsokat. 215/55 R16-ban Hankookja volt holnapra 28.000.-/ darab. Okés jöhet. Másnap már fent is volt a két első.
Hankook Ventus S1evo 215/55 R16 93V: 28.000.- /db
Szerelés: 3.000.-

 
>> SzervizMr.Szaki // Alfa 159 1.9 JTDm SW // 2013-06-21

Meggondoltam,mert igen idegesített a zaj és úgy döntöttem nem kockáztatok, inkább klappoljon minden, nehogy nagyobb baj legyen. Mondjuk furcsálltam, hogy mindkettőt cserélni kell, de beletörődtem. Megrendeltem az alkatrészt, hagytam 20.000.- ft előleget 2 nap múlva megjön a cucc. Előtte muszáj volt elmennem még Pestre, meg Pécsre is. Szörnyű hangja volt és csak a csodában bízhattam, hogy bírja ki. Kibírta. Beszerelték 2 óra alatt. Felajánlották még, hogy vehetek náluk gumit is, de harmadannyiért tudtam ugyanazt mint amit adni akartak, így inkább megköszöntem.
2 db csapágykészlet: 122.224.-
2 óra munkadíj: 13.970.-
Fizetés után megint kedveskedtek velem. Mivel megnézték a futóművemet, felfedezték, hogy a bal első lóg és, hogy meg kellene csinálni, de akkor már egy kalap alatt csináljuk meg a jobbost is. 130.000.- kemény magyar forintot számoltak ki és kedvesen megjegyezték, hogy 1 munkaórát a cég elenged mert jó kuncsaft vagyok. Mivel az előző munkát kb féláron tudtam volna máshol elvégeztetni, kedvesen megköszöntem nekik. Utánanéztem. Ez a munka kb 80.000.- forint kiskeszthelyen. Megnyugtattak, hogy még pár ezer km-t kibír, de mindenképpen csináltassam meg. Meglesz, de majd csak a téli szabi alatt novemberben. Kaptam a szakszervízben még egy ingyenes takarítást, mosást is, de idő hiányában ezt a kuponomat szintén télre tartogatom. Tanulság: ha az ember siet, nyúljon a zsebébe.