Blog
Kikerültek a jobb oldali ajtókból a hangszórók:
1. - 2 . Focallal
3. Újra az eredeti állapotban.
4. A bitumenozott ajtó.




Nekiálltam a HiFi kiszerelésének:
1. Előtte
2. Utána
3. - 4. Kikerült a Blau rádió illesztője a multikormányhoz
5. A rádió csatlakozójában a PIROSat és a ZÖLDet kellet visszacserélni, hogy működjön a gyári rádió
6. Kikötésre kerültek a végfok csatlakozói
7. Majd kikerült a végfok is az alaplappal együtt
8. Az RCA és hangszóró kábel is kikerült.
Kiszedtem még a kondit is - erről nincs kép
Az ajtókban kell még visszacserélni a hangszórókat a gyáriakra.








Egy tank Xado-val kezelt nyál elfogyasztása után a következő észrevételeket teszem.
1. Az alapjáraton előtte mért +-2 fölötti korrekciós értékről (1-es kép) +-0,9 körülire változott (2-es kép) kb. azonos feltételek és paraméterek mellett.
2. Egyenletesebben és halkabban jár alapjáraton még kiírt EGR-rel is mint valaha.
3. Más nincs, de tettem bele ebből is és majd meglátjuk.


Belenéztem a kesztyűtartómba, és találtam egy borítékot, amit GT cartárs küldött nekem, megtaláltam benne a kis alfa jeleket, amiket az ülés tekerőre szántam.
Teljesen elfeledkeztem róla!
4C-n van ilyen (na jó kicsit vagányabb) onnan az ötlet. Azt a képet nem találtam meg, hiába kértem, nem kaptam meg senkitől.
Tehát akinek megvan a kép a 4C ülésén lévó logoról az küldje el, mert be szeretném rakni ide!
Köszi!
Matricáért,mint fenntebb is említettem GT cartárs a felelős. Lehet bombázni, minden hülyeséget megold :PPP

Az idei nyaralásunk Ritával: Budapest-Balatonfüred-Pécs-Sarajevo-Mostar-Dubrovnik-Cavtat-Sibenik-Letenye-Budapest. Összesen 2148 km (ebből 600-at Rita vezetett)
Kicsit izgultam az autó miatt, mert az utóbbi időben rendetlenkedett párszor, de úgy látszik csak ki kell vele menni a városból, és nincs is semmi baj :) Szóval a nyaralás neki is tetszett, semmi műszaki hiba nem állt az utunkba. Utolsó nap kaptunk egy defektet, de ezt nem az autó hibájaként könyvelem el.
(Lehet majd külön blogposzt lesz belőle, de a lényeg az, hogy Sibenikben vennem kellett egy új Michelint, 72.329 km-nél. A Michlenekben eddig csak 4000 km volt, így szerencsére nem kellett két újat vásárolnom.)
Szóval az Alfa remek futamot produkált. Dubrovnikig szinte alig mentünk autópályán, sikerült is egy 6,5-ös átlagot csinálni, visszafelé viszont szinte végig a sztrádán autóztunk, de így is csak 6,8-ra rontottuk le az átlagot.
A Sarajevo és Mostar közötti utat pedig mindenkinek ajánlom, gyönyörű!
Első fotó: kötelező kép Dubrovnikkal
Második: majdnem az óváros bejáratához legközelebbi parkolóhelyen
Harmadik: kilátás a szállásunkról
Negyedik: Mostar fölött a hegyen
Csak egy tényközlés a végére: Boszniában és Horvátországban is 400 forint alatt van a dízel üzemanyag...




Hétvégére nagyon meleget mondtak, így úgy döntöttünk hogy meglátogatjuk a magyar tengert. Nagyon kellemes volt az idő pár felhő volt de annyi keeeell :) :) (Bár volt pár ami elég ijesztő volt , de nemvolt eső ) Az utat nagyon élveztük Balatonalmádiig, főleg a Bakonyi szerpentint! de azt szerintem sokan közülünk :)
Ui: Ja és vigyázzon mindenki az Almádi strandon, mert sikerült lenyúznom a kocsi alját a padkával. Mert ilyen hülyén ferdén kell beállni , láttam hogy magas , és azt is tudtam hogy a kocsi alacsony , de nem hittem hogy már olyan közel van... Béna voltam. Fájt :D De legalább nem látszik csak ha aláfekszek.







Szerencsére eddig nem volt mit írjak ,a traktor csak ment és ment, bár túl sokat nem is autóztam a sajátommal.Eljött a nagy szerviz ideje 175000-km
Cserélve:- Komplett vezérlés ( a főtengely tárcsáját érdemes levenni mert az ék majdnem teljesen elnyíródott,az okát is megtaláltuk valamikor minimálisan de fellazult a főtengely szíjtárcsa)
- Olaj+ szűrő Castrol
- Jobb felső lengőkar (fasza utak miatt)
- Jobb felső motortartó
- Hosszbordásszíj szett
- Főtengely alsó bordás kerék




158500 km-nél hosszbordás szett csere SKFre. (Előző tulaj ezt valahogy elfelejtette a vezérléssel.)Ismerősön keresztül ez is féláras. Házon belüli szervíz, így annak nincs költsége.

157.200 km-nél első tárcsa és betét csere. (Még jó, hogy házon belül van autószerelő :P)
Szigorúan Brembo-ra (Max) kedves alkatrészes ismerős révén majdnem féláron.
Természetesen akkor már a nyergeket is festeni kellett pirosra, hogy menjen a Rosso Alfához :D

Szigorúan kacskaringós utakon elindultunk a következő állomáshoz, a túra legmagasabb pontja felé. Cél a 2.500 méter magas Hochalpenstrasse!
Első pihenőnk egy fizetős szerpentin tetején 1.384 méteren volt, a Steinplatte egyik részén. Innen némi hegyi túrával értük el a feljebb lévő pihenőt, ahol megebédeltünk.
A következő megálló Zell am See. Itt egy vidám fesztiválba csöppentünk. Érdekes volt a felvonulás. Magunkhoz vettünk egy kis fagyit, és tovább indultunk.
A magashegyi szerpentint ma "csak" megmásztuk, mert a szállás (Tauernalm) a túlsó végén van.
Maga az út 47,8 km hosszú, és két hágó van rajta. Az egyik 2.428 méteren van, és egyszerűen csak CÉL-nak hívják. A másik a "Hochtor"-nak nevezett alagút, mi 2.504 méteren van. A szakasz fizetős, a belépő 33 Euro. Minden további nap még 10 Euro. A szállást már eleve azért választottam, mert jár hozzá egy ingyenes belépő a szakaszra.
A nap élményeihez hozzá tartozik:
A Hochalpenstrasse több helyén is hatalmas plakátok hívják fel a motorosok figyelmét, hogy nem versenypályán vannak, vezessenek normális ember módjára. A harmadik kanyar után már ott is volt az első motoros, aki az úton feküdt. Láthatóan a mentőt várták. A motorostársai próbálták figyelmeztetni a közlekedőket. Ha jól vettem ki a szitut, motoros egy kicsit szűken előzött egy autót, és a bal elejét eltalálta. A kocsi meg fellökte.
Szóval ennyit a táblákról...











