Blog
Az első szélvédőn lévő Bosch Aerotwin AR 552 S ablaktörlőket ugyanilyenekre cseréltem és a hátsó ablaktörlő gumit is kénytelen voltam már cserélni.
Az első és hátsó fékbetétek, féktárcsák valamint a kézifékkötelek cserére kerültek. A fékhatás brutális módon javult.
Mivel Brigi átlépte a 100.000 kilométert, esedékessé vált a gyújtógyertyák cseréje, amit összekötöttünk az olajcserével.
Kapott hát új olajat, olaj-, pollen- és levegőszűrőket is és kitisztították a klímát. A kipufogó tartó gumi felett is eljárt az idő így az is megújult. Kitisztították a fékeket és az indítómotort (bendixet) is.
Km: 112.625
Brigi műszaki vizsgán vett részt, előtte pedig egy alapos átvizsgálás felderítette, hogy az egyik kézifékkötél cserére szorul. Kapott hát újat és levegőszűrőt is cseréltek.
Az Alba autónál megvettem a Selenia olajat és a szűrőt, amit Olman Zsolték (online-auto.hu) cseréltek ki a Kén utcában.
Km: 93.432
A pajzs és ezzel együtt a problémás tőcsavar cserére is Largékhoz vittem vissza Brigit. Ehhez pedig biztos, ami biztos alapon a vezérműszíjat is ismét kicserélték.
Ha már ott voltam a klímát is kértem, hogy tisztítsák ki, ezért a pollenszűrő is cserére került. Előre pedig felcsavarozták a hivatalos rendszámot, amit eddig egy általam szabályosnak gondolt matrica rendszám helyettesített.
Km: 90.321
Mivel az olajfolyás nem szűnt meg teljesen és feltűnt hogy a porlasztóknál áll a motorolaj, ezért más nem maradt csak a szelepfedél tömítés, így kicseréltem, és hála istennek így két nap után elmondhatom hogy nem csepeg sehonnan az olaj :)

Egy hete számoltam a napokat... A mai szombat volt az átvétel napja.
Csütörtökön, kicsit kalandosan ugyan, de végül megkaptam az autó papírjait (eredeti forgalmi, "törzskönyv", "zöldkártya-papír", és a friss műszaki igazolása. Expressz küldte el a kereskedés amelyiknél az autót vettem. A TNT-s hölgy sajnos egyrészt a cég régi címére vitte, másrészt egyszerűen bedobta a postaládába, ahelyett, hogy aláíratta volna az átvételt valakivel. A lényeg, hogy nagy nehezen megkaptam és odaadtam a német 159 SW-s barátomnak (aki nemrég fertőződött meg igazán), ő pénteken elintézte nekem a bejelentést. Mivel nagyon sok hobbiautója van, elég jóban van az itteni hivatalnokokkal. :)
Tehát már legyártott rendszámmal és új forgalmival indulhattam a 700km-re fekvő Braunschweigba. 12 órás volt a vonatút 3 átszálással. Ezáltal elég fragmentált volt az éjjelem, dehát az élvezetekért meg kell szenvedni...
Vittem magammal minden földi jót, ami egy "új" autó felavatásához szükséges. Nem, nem pezsgőt, hanem ablakmosót, háromszöget, 1 liter olajat, stb. stb. (Nem tudhattam, hogy 1 hétig kint porosodott-e az autó, vagy nem.) Profi a kereskedés, nemcsak, hogy szónélkül a garanciához szükséges átvizsgálás keretén belül lecserélték az olajat és betettek egy új termosztátot (mivel a próbaúton nem ment fel egészen a mutató és ezt jeleztem), hanem tökéletesen kívül belül leápolták az autót.
Megtankoltam a kereskedés udvarán (!) található Aral-kúton, a lehető legjobb Ultimate 102-es benzinnel, elvégre mégiscsak ez az első igazi utunk együtt. A tankbetöltő nyílás kinyitása okozott egy kis fejtörést (mert a vészmadzag nem nyitotta) és kart pedig nem találtam. "Wer lesen kann, ist klar im Vorteil", mondja a német. A manuált a kútoszlop árnyékában végiglapoztam és megtaláltam a megoldást: A GTV-ben egy műszerfalon elhelyezett gomb arab barátaink megsegítésének előfeltétele.
Elindultunk... Kb. 300km-be tellett mire elkezdtem kiismerni az autót. A jobb hátsó holttérre nagyon kell figyelni, simán megbújhat ott egy autó. Oké... majd fejlesztem a memóriámat, hogy még jobban figyeljek a lehagyott autókra.
Eleinte laza 140-es tempóval jöttünk. Sajnos az autópálya azon a részen sok helyen van egy sáv szélességben foltozva. Ekkor az jutott az eszembe, hogy a javítás átvételekor egy GTV-vel kéne végigmennie a műszaki ellenőrnek... Jól van, forszírozott tempóban megerősítettem a nyakizmomat és bukdácsoltunk szépen dél irányába. Ami nagyon feltűnő volt, hogy 1. nem merik/akarják megelőzni az autót és ha valakit beérek, azonnal lemennek előle. Ez meglepett, mert bár a 156-nak is van tekintélye, valahogy mégsem emlékeztem ennyire erős reakciókra. Gondolom a 4 kerek lámpa és a pajzs együttesen eredményezik.
Az út (kb. 700km) vége felé bizony kigyulladt a szegénységjelző-lámpa, ám ekkor még volt hátra 50km, nem akartam kockáztatni. Tankoltam bele még egy kicsit. A városban, ahol ezt megtettem, úgy néztek az emberek mintha UFO-t láttak volna. Pininfarináék formabontását egyszerűen tudták hovatenni. :)
Mivel ekkor már garantáltan volt elég benzin a hazaérkezéshez "plusz egy pici", kicsit jobban megkergettem az autót. Teljesen egykedvűen gyorsít fel akármennyire, akármelyik fokozatból indulva. 190-ig próbáltam (GPS-szerint). Érdekes módon alig lesz zajosabb, mint pl. 130-nál. Apropó hangerő: 130-nál szinte nincs motorhang - ami beszűrődik, az persze nagyon kellemes -, csak gyorsításkor, de akkor sem tolakodó. A szélzaj a keretnélküli ablakokhoz mérten meglehetősen alacsony. A rövid városozáskor, szinte semmi nyöszörgést nem hallottam belül. Leszámítva a gyári "hifi" hangját...
Most gyorsan beteszek a motortérbe 1-2 nyestriasztó rudacskát és holnap megrendelem az ultrahangos riasztót a motortérbe. Holnap megnézem, hogy olajból mennyi fogyott. No meg keresek valami indokot, hogy megjárassam. :)
És elkezdődik az autó belakása is... :) Persze a "nagyot" sem fogom elfelejteni, remélem megbarátkozik majd a km-ek megosztásának ötletével. A két autó természetesen komplett ellentéte egymásnak. A 156 egy étvágytalan hajó a GTV-hez képest. Ami közös bennük, az az Alfaság: az ember belezúg és szinte örül a kopó alkatrészek cseréjének, mert ezáltal viszonozza négykerekű társának a kellemes perceket. (Ugye, hogy így van?) Ezt egy offos autó tulaja azt hiszem sosem fogja megérteni. Maximum akkor, ha őt is elkapja az Alfa-vírus. (Úgy, mint a német barátomat, aki éppen most csinál Edizione Ferrari-t a rosso SW-jéből.)
Folyt. köv.!
Elég gyorsan pörögnek a kilométerek az autóba, így meg kellett látogatni Csörit, hogy megejtse a kötelező olajcserét. Gyári szűrő, és olaj, meg kicserélte a nívópálcának a tömítését, mert szivárgott mellette az olaj elég rendesen. Természetesen minden gyorsan precízen!


160 000km - Csörinél jártam:
2 db felső lengőkar elöl
Féltengely gumiharang, bal első
Kerékcsapágy, bal első
Jobb oldali elektromos ablak
Kormány csere
Ablakmosó spirális cső
Hamarosan megint mennem kell:
Szervócső
Bal oldali ablakemelő
Hátsó ablaktörlő motor
Hátsó stabilizátor szilentek