Blog
kicseréltem!!!
egészen jól hajlik a derekam, kipróbáltam egy-két furcsa testhelyzetet a csere közben
Engem is elkapott a karbon láz... Korábban megtetszett Ronnie és Betonl@b ötlete a pajzzsal kapcsolatban, úgyhogy hasonló dolgon törtem a fejem. Az terv megszületett, elvileg holnapra kész is lesz. Ideje, mert kb 3 hete csúnya lik éktelenkedik a pajzsom helyén.
2007. 08. 11.-én, a gyenesdiási Nagymezőn gyűltek össze először hivatalosan a Sprintesek. A délelőtt esőzéssel, evéssel, ivással telt. Délután már szikrázó napsütésben kirándulgattunk a környéken és fényképeztük a Sprinteket.
2007.08.06-2007.08.12. Trogirban "nyaraltunk" (inkább őszi időjárás volt), megtettünk 1800km-t. Legalább az utazást élveztem. :( Azért két napig sütött a nap!
Sajnos pénteken lezúzták a gépet... Egy Y-kereszteződésben mentem egyenesen tovább (gakorlatilag kanyadodtam balra), ugyanonnan jött egy Niva, a srác elmondása szerint megcsúszott és nem tudott mit csinálni. Este sötét volt, esett az eső... én csak a fény láttam, meg h nekünk jött valami és átrakott a kereszteződés másik ágába. Nem volt jó : (
Szerencsénk, h nem frontálisan, vagy az első ajtón jött. Elég dúrván néz ki, de reménykedem, h az oszlopok és a küszöbök nem mentek el.
Kemény autó! A Niva ellen nem volt esélye : ( Borzasztó mekkora pusztítást tud végezni egy ilyen vaslökhárítós, csövezett elejű orosz tank. A lemez gyűrődött, mint a papír, de látszik, h az ajtóban lévő oldalmerevítés működött. A 10 éves "rozsdaboglyában az övfeszítő belehúzott az ülésbe, semmi bajunk nem nem hála a sorsnak!
Ezt is túl fogja élni, szebb lesz, mint előtte!
116 000 km. Szálszakadt egy gumi. A másik 3 is üt, csere új Fuldákra.
Vásárlás 108 000 km.
Vásárlás után a vezérlés átnézésekor igazolódni látszottak az előző tulaj állításai, de a laposszíj feszítőgörgőjét szervízkor cseréltük, 111 300 km-nél. Ekkor Selenia olaj került bele, olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő.
Hát megint megevett egy másfél liter olajat a kicsike. Itt már baj van...
Szép vasárnapi nap van ma, de az idő nem kedvező, fúj a szél, hűvös van. Ilyenkor a legjobb fogni egy jó könyvet vagy autózni. Igen ám, de autó nélkül nagyon nehéz, kivéve ha megvan az autó, csak éppen a papirokra vár az ember. Az autó ugye gázolajra megy, nem papírra, mondja a régi igazság, és ez a gondolat egyre inkább elkezdett foglalkoztatni... Mi lenne ha... csak egy kicsit... hmmm...
A gondolatokat tettek követték. Felöltöztünk, mintha ünnepségre mennénk és majdnem egy hónap állás után sétálni vittük az Alfa Romeot. Picit aggódtam, sikerül-e a startolás, hiszen az akku nem szereti a hosszú állást, de az ismerős traktoros kerregés megnyugtatott, működik a szerkezet. Méltóságteljesen gurult ki az Alfa a garázsból. Az ideális pillanattól csak a hangkulissza választott el, egy gurgulázó V8 már sok lenne, de egy duruzsoló V6 lenne az igazi. Gondoltam addig, míg vissza nem ültem a kapu bezárása után. Belül már csak halk zakatolás hallatszik, egyáltalán nem tolakodó és zavaró. Még mindig picit aggódva, hiszen rendszám és papirok nélkül nagy a kockázat, tapostam a gázpedált, hogy az autó dühös ordasként felmorduljon és egy kis késlekedéssel vaddisznó módra csörtetni kezdjen. Talán a 16 szelep teszi, talán Luigi hangolta így a rendszert, de ebben a pillanatban csak a fordulatszám mutatója szerint jön rá valaki, hogy dízel agregát repíti előre nyílként az autót. A váltó pontosan kapja el a kettest, az aktuális fogyasztás felurgik 12 literre, ami eszembe juttatja, hogy ideje lenne elintézni az első tankolást. Irány a szomszéd város. A rosszabb úton oroszlánként harapnak a fékek a tárcsába és gyomorszorítóan lassulunk, hogy benzines módon visszaváltva újra repítse a 140 lóerő a majd másfél tonnás gépet. Rövid váltások, a 305 Nm aszfaltszaggató átvitele pár másodperc alatt 120 kilométeres sebességgel repít a az út fölé boruló fák között, mintha a természet egy zöld alagutat készített volna elő, hogy így gyönyörködjön az olasz íveken megcsillanó napfényen. A városba érve óvatosság módba kapcsolok, ma nem szabad hibáznom, se nekem, se másoknak. Szomjas az arany szörnyeteg, hat első lámpájával gonoszul vigyorog, ahogy a tank sorra nyeli az ezreseim. De ma ez valahogy nem nagyon érdekel, sőt kap egy mosást is. A legjobbat. A legdrágábbat. Mert ez nagyon jó érzés. Kapni és adni, mint egy ideális kapcsolatban. A mosóból kigurulva a nap is visszahúzódik a felhők mögé, itt és most csak egy csillagnak van hely. Alfa Romeo - fordulnak meg utánunk az emberek, az autóbusz megállójából villognak az irigy tekintetek. Besimulunk a fekete bőrülésbe, a hűtést automatikára állítva fittyet hányunk a kiváncsian előkandikáló nap forró sugaraira és újra felhörög a JTD, s pillanatok alatt maga mögött hagyjuk a lakott területet. Kanyar kanyart követ, álmodunk vagy ez a valóság? Alig vesszük észre és máris 100 kilométert hagytunk magunk mögött. Nehéz dolog abbahagyni, de nem érdemes többet kockáztatni, mára ennyi volt. Nagyszerű volt. Mint egy élvezeti cikk, mely azonnali függőséget okoz. Mint egy kincs, egy ékszer, mely egyben fegyver is. Egy aranyba foglalt vaddisznó.
UI: nem illene a szövegbe komponálni, de pár dolog aggasztott is a kiruccanás alatt. Az elején rettenetesen nyikorgott a futómű, később halkabb lett, de ez nem az igazi, valóban ideje meglátogatni a Szamosi szentélyt.
Gyönyörűűű! Teljesen gatyába rázva kívül, belül, kis csinosítás miegymás. Részletesen a megjegyzésben :)