Blog
Mivel már elég jól megereszkedett a fejem felett a kárpit, és már zavaróvá volt hogy beszállásnál, néha cirógatta a hajamat. Hát utánna olvastam itt a fórumon, hogy hogyan is lehet orvosolni ezt a dolgot. Így rá szántam magam, és kezdetnek vettem szürke kárpit anyagot, és nekiláttam. A külömböző műanyag elemeket könnyen el lehetett távolítani, de azt senki nem írta le, hogy ez a papírszerű valami oda is van ragasztva a tetőlemezhez, na én ezzel kínlódtam a legtöbbet, mire el sikerült őket választanom egymástól. Maga a kárpit anyag mivel már amúgy is meg volt indulva könnyen levált, és azt a szivacs szerű valamit is elég könnyen le lehetett dörgölni. Tisztítás után palmatextel kenytem le azt a merev papírt, sajna nagyon régi volt a ragasztó így elég nehézkes volt felvinni a felületre. Még az új kárpitot kellett szépen rásimogatni a ragasztóra, még jó, hogy aránylag könnyen lehetett nyújtani, így szépen befeküdt a gödrökbe is. Kicsi száradási idő után Körbevágtam, és kivágtam a különböző alkatrészek helyét. Már csak vissza kellett rakni a helyére a többi alkatrésszel együtt. Ez az egész művelet nekem négy órámba került, és ha már csak egy évet is kibír, azt mondom, megérte, legfeljebb legközelebb veszek friss ragasztót is :)




05.29. Elhoztam a vasat Tiby-től. Meghajlok nagysága előtt! Egy fénykép adott neki némi támpontot,de azt is az én elképzeléseimhez kellett igazítania. Új első lökös,hátsó sárvédő szélesítés,hátsó lökös toldat.




Ma lemostam kiporszívóztam.
Persze nem feltetlen nevezheto annak, mivel nem lesz fullra lebontva az auto es minden egyszerre megcsinalva, de azert motor, valto general is szep dolog.....
A lenyeg hogy megkezdodott a dolog, a motorom tegnap vitte el Kacso Gepmuhely, varom ajanlatukat a motor felujitasra, turelemmel varok, persze addig meg van hatra par dolog, tobbek kozott a valto, futomu felujitasa, csereje. Hetvegen ismet nyakig olajosan a muhelyben leszek!
Hálistennek csak a kartert szakította be valami. 1200 kilcsi volt az olajban csere óta. megitta a jó magyar aszfalt.

9900 km-nél olajcsere.
Most 17300 km van benne. Lassan 20 ezres szervíz.
El volt törve a kondihűtőm a becsatlakozó csonknál, na ezt kellett javítani. Teljesen ki volt száradva, még olaj sem volt benne. Ellenőrizték a szűrőt, ami jónak bizonyult :) egy kicsit feljebb kellett csavarozni a kondihűtőt, mert nagyon feszűlt az egyik tömlő, nyomást, ill. vákumot is ellenőriztek és feltöltötték olajjal, és gázzal, a gyári adatoknak megfelelően.
Az ültetőrugók beszerelésével együtt megejtettük a toronycsapágyak és szilentek cseréjét is! Össze már könnyebben ment minden! :-)




Itt az Amore-n hírdette egy srác ezt az FK ültetőrugó szettet, amit sikerült is megszereznem (15.000,-)! Aztán hosszú várakozás után beszerelésre kerültek végre! Elbíbelődtünk vele egy darabig, mert nagyon össze voltak gyógyulva az elemek! Segítségül is kellett hívnunk a jó öreg flexet, mert a régi toronyszilent nem akarta az igazságot, de aztán jobb belátásra bírtuk! :-)))) Nagyon megérte az erőfeszítéseket! Most sokkal jobban tetszik a gép, ahogy mégjobban hozzásimul az úthoz! És hát menet közben, kanyarban sem gyenge, élvezetesebb vezetni! Nagyon király! :-)







