Blog
2005. július 16-án eljutottam életem első Alfa talijára. Volt felvonulás Sopron utcáin, ami nagyon tetszett, az egész nap folyamán remekül éreztem magam. A K&T rallye-n nem indultam, helyette a vezess.hu készített velem egy használtautó tesztet.
http://www.vezess.hu/ha_tanacsado/hasznalt_auto_alfa_romeo/6155/
Keszthely
Keszthely az istenek városa. Nehezen tudnám másként, vagy egyszerűbben megfogalmazni viszonyom a városhoz. A város, ami öt évig otthont adott nekem, ahol életem legjobb, legemlékezetesebb öt évét töltöttem el. Tudom, soha nem fogok olyan gondtalanul élni mint ott. A hivatalos verzió szerint én egyetemre jártam Keszthelyen. Mégis ez szinte semmit sem árul el a valóságról, hogy mit éltem át, mennyi embert zártam örökre a szívembe és mennyire elszeparált kis világ jött létre körülöttem akarva akaratlanul.
De hadd kezdjek bele. A Balaton. Amikor kicsi voltam utáltam a Balatont. Az egyedüli szüleimmel töltött nyaralás, ami úgy hét éves koromban lehetett valamelyik györöki szocreál munkásüdülőben, ahová csak beutalóval lehetett érkezni és mindenki aki bejutott megpróbálta az utolsó cseppig kifacsarni a komplexum által nyújtott lehetőségeket, ami igen csak sovány repertoárral bírt. Szerelmes lettem egy lányba, aki úgy tizennyolc lehetett és folyamatosan szédítette a pasikat a strandon. Egyszer sem nézett rám, pedig sokszor már a szemem is kiesett annyira stíröltem. Bámultam a reggelinél, a strandon, a vacsoránál, tulajdonképpen mindenhol. Sírtam, amikor haza mentünk; apám persze azt hitte a nyaralás végét siratom és miközben a könnyeim törölgette, megígérte jövőre is elmegyünk nyaralni, sőt ezentúl minden évben elmegyünk a Balatonhoz. Mint említettem az első és az utolsó családi nyaralás volt és persze fogalma sem volt, hogy nem azt a hülye tavat siratom, hanem azt a lányt. Akkor megfogadtam, utálni fogom a Balatont.
Aztán ahogyan cseperedtem, egyre inkább tudtam ész érveket is felsorakoztatni a magyar tenger utálata mellett, melyek szerint tele van elhízott, hangoskodó, nagyképű német turistákkal, a pofátlan és megalázó drágaság, a koszos víz, a tömeg, vagy csak egyszerűen az, hogy mindenki a Balatonra megy nyáron, hogy áztassa a testét és elmondhassa magáról: igen a Balatonon nyaraltam.
Így aztán nagyon elkerültem a magyar tengert, még csak a közelébe sem mentem, pedig az ősi családi fészektől igazán nincs messze. Amikor szóba került az utálatos tó, vagy mélán hallgattam, vagy próbáltam terelni a beszélgetést; persze vesztemre előfordult, hogy nem volt menekvés, ki kellett fejtenem meredek álláspontomat, amiért aztán mindenkitől megkaptam válaszul az ugyancsak hatásos érveket, amiket egyáltalán nem voltam hajlandó sem megérteni, de még csak elfogadni sem. Nem hallottam meg őket. Ráadásul még hivatkozni is tudtam egy fontos fegyvertényre, mely szerint halláskárosult vagyok. Ez nem vicc, véresen komoly ügy. Olyannyira, hogy a Magyar Honvédség sem tartott rám igényt, sejtésem szerint azért, mert nem hallom meg a puska ropogását, vagy a mellettem felrobbanó bomba hangját. Úgy születtem, hogy a bal fülemből Isten valami miatt kihagyta a hallócsontokat. Aztán egy éves koromban fény derült a turpisságra és gyorsan megműtöttek, a koponyámból kimetszettek egy darabot és alapos munka eredményeként megszületett az új üllő és kalapács. Aztán pár év múlva korrigálni kellett ezt az általam méltán dicsért kézműves alkotást a fülemben, mígnem a mai napig hallok, de sosem lesz tökéletes ezen érzékszervem. A gyakorlatban (az életben) semmi hátrányt nem érzek, sztereóban hibátlanul hallok. Csak akkor történik meg a szörnyű felismerés, mégis valami baj van, amikor az egyik fülemet befogom, majd hirtelen megcserélem a kezem. Olyankor nyilvánvalóvá válik ez a kis hiba.
Visszatérve a Balatonra, ilyen érzelmekkel telítve érkeztem Keszthely városába ’97 őszén. Bulektábor; mert a híres Georgikonban nem gólyatábort szerveztek az elsőéveseknek, hanem evvel is hangsúlyozván a többi mezei felsőoktatási intézménytől való éles elkülönülést, bulektábor volt a helyes nomenklatúra. Igazán nem célom felidézni a történetet, hogyan is indult el öt éves pályafutásom az istenek városában, csak az a furcsa érzés, ami nem hagy nyugodni valószínűleg halálom napjáig, mitől ez a máig is olthatatlanul égető hiány, amit szinte minden nap érzek, amikor erre az időszakra gondolok. Próbálom keresni a magyarázatot, de nincs egy nagy horderejű, átütő és minden tekintetben helytálló válasz az örök kérdésre. Miért ez az egész? A felhőtlen, gondnélküli élet hiánya, ahol talán az egyetlen aprócska kis problémát a tanulás jelentette, de az is igazán kiküszöbölhető és túlélhető foglalatosság volt. Azt hiszem, mégis csak igazuk van azoknak, akik szerint felnőttnek lenni sokkal nehezebb.
Keszthelyen alapvetően idióta emberek élnek. Talán a Balaton tette azzá őket, vagy éppen annak a tudatnak a hiánya, hogy a Balaton partján élnek. A legtöbbjüknek csak kolonc a hátukon a tó, nem értik és érzik át azt, amit bennem keltett; igazán semmi misztikumot nem tudnak felfedezni benn. Nekem még a Don Corleone pizzéria is valami megfogalmazhatatlan okkult hangulatot árasztott, nem csoda, ma a helyén a globalizmus és a fogyasztás undorító bálványa terpeszkedik, amit én tesco - hatásnak neveztem el, bár ez interspar feliratot hordoz magán, végül is mindegy, nincs különbség a végeredményben. Aztán az sem mellékes, hogy Keszthelyen mindenki agrármérnök. A bankárok, a bolti eladók, piaci kofák, a vizibicikli kölcsönzős srácok a Helikon strandon – és persze az agrármérnökök is agrármérnökök, ami nem kis szó szeretett szakmámban. Úgy látszik, mindenhol el lehet helyezkedni, csak épp a mezőgazdaságban nem.
Amikor el kell veszíteni mindent, hogy megtalálj egyetlen egy dolgot, mindig Keszthely jut eszembe. Sokszor annyira távoliak az emlékek, mintha nem is léteznének, vagy csupán arról van szó, az előző élet itt maradt szilánkjai karcolgatják az emlékezőképesség megannyi furcsa kis csatornáját; izgatják emlék receptorokat, szűnni nem akaró gyenge fájdalmat produkálva. Mert a fájdalom ott kúszik az istenek városában is.
Megismerni a város ezerarcúságát persze nem volt nehéz feladat. Akármennyi arca is volt, mindig csak az egyiket mutatta meg egy nap, így volt idő ízlelgetni, megtanulni, a magamévá tenni minden titkát, minden rejtekét. Otthonosan mozogtam az biztos. Mintha nem is létezett volna más város, Keszthelyen állt az idő, és mégis mennyire rohant. Csak hangok, képek, érzések, és minden nap más, minden áldott és átkozott nap más
07.06.01 Tesztvezetés 12.40-kor AR 159 2.4 JTDm.
Az a nyomaték! :) Ide még több Húúúúúú meg egy ha!
07.06.01 Reggel 9.30-kor tesztvezetés AR 159 2.2 JTS SW. Húúúúúú!
Aztán persze volt negatívum is...de ez nem a kocsi hibája volt.2005 Szeptemberében orrbatolattak.....elrepedt a gépháztető...szivárog a hűtő..(szerencsére már nem sokáig).
A biztosító kamura vette az egészet...bepereltem őket.Közel másfél éve pereskedem velük.
Rücsispré, bitumenes alvázvédő, üregvédő spré.
Ma velük játszottam, hátsó kerékdob belseje, küszöbök lettek fújva-ecsetelve. A karom és a lábszáram pedig nem fog elrozsdásodni soha, annyi került a bőrömre...
Csomagtartónál pár helyre fújtam az üregvédővel, egész jópofa folyadék.
Ja, és befejeztem a vonóhorog festését is.
Péntek este volt.
Szokásos edzésemre siettem, éreztem, hogy ez más lesz, mint a többi.
Felültem a spinningbringára és csak járt az agyam, vajon miért nem gépeltem eddig egyetlen blog bejegyzést sem, pedig...
Írtam én már sok mindenről, sokfélét.
Kislányként emlékkönyvbe verseket; tízévesként rózsaszín füzetecskébe oldalakat a srácról, aki virágot tűzött a piros biciklim kormányára; felnőtt kor hajnalán szakdolgozatot a diákszigetről, de most érzem itt az idő, hogy elkezdjek valami egészen újat, valami igazán nőciset, blogot írni az autómról, igen az autómról, s nem a legújabb körömlakk divatról és az ahhoz illő retikülről.
Igazi blog bejegyzéshez fénykép is jár.
Mit lehet Pünkösd hétfőjén tenni, ha nem mást, mint fényképezni.
Amatőr módon, amatőr géppel szép autót, jó környezetben.
Járgány és fotóápárát adott, napsütés és borús idő is egyben, a helyszín pedig?
Majd csak találok valamit.
Ráleltem.
Betolattam a repceföldre, virágporos voltam mindenütt, térdeltem vasúti sín közepén s onnan fényképeztem, autóval is álltam vasúti átjárón vagy fél órát, bányatónál gyönyörködtem az autómban s a végeredmény több mint két órával és százvalahány normálisnak mondható fényképpel később egészen elfogadható lett.
S most ide is töltsek fel? Na jó, talán egyet. Többi saját, illetve néhány felkerül az oldalamra a fotóalbumba, valamint a jelenlegi autóm alá, melynél sajnálatos módon csak a „továbbgomb” megnyomásával lehet hozzáférni, mármint a képekhez...szóvá is tettem már :)
Hogy írok-e még blog bejegyzést, nem tudom, mindenesetre az autóm a 88.000 km-nél tart, tegnap megvettem az 5 liter Selénia 20K olajat s ma viszem annak tízezrenkénti cseréjére, emellett kap néhány szűrőt is, mert hát manapság már mindent szűrni kell, levegőt, pollent...
Lehet, hogy elmúlik az allergiám is?
A kora reggeli diagnosztika szerint (jól esett erre ébredni) elszállt egy hajtókar és kiütötte a motorblokk oldalát.
Innen "A" terv, motorblokk javítás, 4 új hajtókar, 4 új hajtókar-csapágy, új tömítésgarnitúra, olaj, szűrő, stb.
"B" terv, komplett új motorblokk.
Ha bárki tud bármelyikben segíteni, nagyon hálás lennék :((
A paripa ma megadta magát :( A gyöngyösi talira tartva egy veszett hangos kerregő hang kíséretében elnémult a bestia és kiömlött minden hűtővíze. A talira már nem ért oda. A tréler elvitte a szerelőműhelyhez, bennünket meg Scold cartárs teleportált a talira... szomorú este ez a mai, amit a megnyitón levő elbűvölő hosztesszek sem tudtak azért elfeledtetni...
Remélem sikerül életet lehelni bele hamar :(((
80510 km
Olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő, olaj csere (Selenia WRD)
Kézifék bovden csere ismét...
Klíma tisztítás.