Blog
Új akkumulátor. Az előző kiszolgálta az idejét.
Bosch került bele.
Néhány hete a jobb kilincsnél eltört a zsanér, a fórumon segítettek a srácok, hogy ebben az esetben elég csak ezt a zsanért cserélnem nem kell az egész kilincset, mivel a 2006 március utáni 147-eseknél már ez külön cserélhető.
Német ebay "Alfa 147 Türgriff" 4300 HUF, Magyarországon nem is találtam ilyet...
Sajnos ajtó kárpitot is bontani kellett, ezért havertól elkértem az ajtó kárpit leszedő szerszámot (műanyag cuccok), amit ajánlok mindenkinek szépen lehet vele dolgozni.
1, Szóval elektromos ablak vezérlő kipattint, alul 4 csavar kiszed, ajtó fogantyúban 2 csavar volt és a belső kilincsnél egy.
2, Majd a műanyag pöckökkel ki lehet pattintgatni a kárpitot.
3, Aztán a szigetelés ragasztóját hajszárítóval kicsit megmelegítettük és a kilincs körül leszedtük.
4, Zsanér csavarját és a kilincs rögzítő csavart kicsavartuk (az utolsó képen a 2es és az 1es számot kapták).
5, A kilincset így már ki lehet annyira forgatni hogy a zsanért kicseréljük.
6, Csere majd minden vissza.
Féltem hogy szét kell szedni a kilincset de hála istennek pont hozzá lehet férni.






Hát ezt is megértük. Órájában 250ezer, kasztnijában minimum 2-szer, ha nem 3-szor ennyi, figyelembe véve az elfogyasztott motorok számát. Ennek ellenére jól tartja magát. :)

Hosszú hétvégén apával és öcsémmel bíbelődtem kicsit a kocsival.
Mint mindenkinek nekem is kifakult és megkopott a kicsikén az alfa jel, ezért úgy gondoltam cserélni kéne mert így nem szép. :-)
Mivel egy eredeti horror áron van, így gondoltam hogy rendelni kéne Kínából, ezt is tettem. Kemény 950Ft volt 2 darab.
2 lemezdarab egy kis ragasztóval semmi extra, hát mondom ennyit megér, hogy megnézzem milyen.
Mint kiderült számomra a hátsó jelnél ugyanúgy egy ilyen (azért jobb minőségű) lemez van ráragasztva egy műanyag modulra, tehát ezt egyszerűen lehetett cserélni régi leszed új ráragaszt.
Az elején már nem ilyen egyszerű volt a helyzet mert hogy nem tudtuk kiszedni a régi emblémát. Fater segített a vett lemez darab peremét kibővíteni szépen egyenletesen, majd ráragasztotta a régi jelre.
Az eredmények látszanak a képeken. Szép lett.





A múlt héten homok szórt és por festett (RAL 9016) alufelnikre felrakták a Bridgestone Blizzak LM001 téli gumikat. Mától ezeken gurulunk.
Km.:202482







Jobb hátsó izzó kiégett. Cserélve. A csomagtérben kicseréltem a szofita izzót ledesre.
Az utastérben is befejeztem végre a ledesítést, most mindenhol fényözön van.


Letörött a csomagtér teleszkópom alsó feje. Szerencsére Kn[.]xX cartárs éppen hirdetett egyet, úgyhogy megvettem. Cserénél kiderült,hogy a másik is beteg. Alba-autó is küldött
egyet. Ennek már fém feje van, nem műanyag mint a gyári.
Km.: 202420


Le lett mosva az autó, kiporszívózva, műszerfal, gumik, bőr, karosszéria leápolva.
Üvegeket, szélvédőket kívül belül Autoglym Glass Polish-al kezeltem.
Ha valaki azzal kűzd,hogy állandó jelleggel zsíros, maszatos a szélvédő, és nem jön le semmivel, nagyon tudom ajánlani. Nekem semmi más nem segített.
Karosszériát nem políroztam, mert nemrég csináltam Autoglym-el, és nem volt matt,karcok sincsenek, csak WS Platinummal mentünk át rajta .
WS Platinum : A TV-be elég nagy humbuk amiket összehordanak róla, főleg a tartóssággal kapcsolatban, de egy felpolíroztott autó tényleg gyönyörű tud lenni tőle, de azért a havonta , két havonta átkenését javaslom!
Nem hittem benne egyáltalán, de egy fórumba írta egy úr aki igen komoly szinteken políroz,hogy rendszeresen használja, és próbálja ki akinek van lehetősége.
Így is tettem, megvásároltam ,és teljesen elégedett vagyok vele, több barátom vett már. Nem csodaszer, elötte polírozni kell az autót!
Nem, a kézzel való "polírozás" az nem polírozás, és a nagy műanyag két füllel rendelkező dög "polírozógép" sem polírozógép!
Csináltam pár fotót, 1999-s autóról beszéltünk ,szerintem elég korrekt :)
Téli kerekek jövő héten talán felkerülnek.






Alco üzemanyagszűrő csere
Km: 160566
A 18"-os project nem lett feladva, csak keresgélés folyt. Facebookon találtam egy eladó Toora T238-as felnit. Sajnos nincs tökéletes állapotban, kell vele foglalkozni. De ez az árán is látszott, amiből még kicsit alkudtam. Persze ezúttal próba nélkül nem hoztam el, nem akartam úgy járni, mint az előzővel. Mivel nem ér a fékhez, az üzlet megköttetett.
18x8, ET35. Felújítás után szép lesz.
A fotót az előző tulaj készítette, gumik nélkül hoztam el.
