Blog
Eléggé kivoltak már a kormányösszekötő gömbcsuklók, főleg a külsők, de az egyik belső is igencsak... Úgy döntöttem mennie kell mindnek és jöjjön az új... Albaautó szállította is. :)
Nem volt egyszerű a csere számomra, de meglett, mégha némi telefonos segítséget is kellett kérnem (Ferke), és a komplett kormányművet is kikaptam, bezsíroztam, de a végére minden a helyére került és zajmentes. :)
214060 km





Eljött az ideje, hogy új gumikat kapjon a jószág. Az előző posztban elmeséltem, hogy hogyan kaptam defektet, így az előzményért tessék azt végigolvasni. Eddig a Crosswagon meglévő kerekei voltak fent, de azok túl magyok voltak, így nem volt tartható az állapot. Ma elmentem gumishoz, leszedettem a régi gumikat a 156 felnijéről és felrakattam egy új téli garnitúrát. Megint normálisan megy a kocsi, tavasszal pedig valószinüleg egy új nyári szettre is benevezek, mert az eddig fentlévő szettről mint kiderült, újra volt futózva mindegyik. Így már érthetőbb egy ilyen dúrva defekt egy 2012es guminál.
Apropó, a múltkor írtam, hogy az aksi is az utolsókat rúgja, így beruháztam egy Banner-re és azóta már a motor is pöccre indul!
Már régóta agyaltam némi choppoláson.A váltókar leadott majd 3cm tert hosszban,pluszban az őt ért sérelmekért kappott egy Simoni Racing váltógombot.


Kicsit átvariáltam a csomagtér világításom ,mert a gyári (még leddel is) egy jó nagy nullával egyenértékű.
Két 300mm-es ledcsík került bele.
Nemigazán van választási lehetőség ahova ragasztani lehet, szóval ennek azért hátránya is van, ha odapakolok csomagokat, de akkor ugyan úgy nem fogok látni ,mint eddig :D
Sötétbe még nem teszteltem.
Update : teszteltem, eleg zsir :)

Lecseréltem az emblémákat megint ,mert nem voltam elszállva a 2015-ös színestől ahogy állt az autómon.
Kapott 2015-öst ugyan, de fekete-fehéret. Ez jobban megy hozzá.
A pajzsot újra kell fújnom valamikor a kavicsfelverődések miatt

Van egy pár kamionsofőr ismerősöm, tőlük kérdezgettem leginkább hogy milyen ablaktörlő lapátot javasolnának, mert nem fogom megvenni többezer forintért a bosch-t, ami két hét után szép csíkosra törli az üveget :) Ajánlották ezt a tacskóban kapható TopFlex típusút, mert ők már évek óta ilyet használnak, occcsó és semmi gondjuk nem volt vele. Legyen úgy, egy próbát megér, 550 forintos darabáron akciósan, meg jobban tetszik hogy nem olyan csicsás :D Majd kiderül :)

Idei Alfacityn a jegyemmel nyertem meg egy pofás petronas ajándékcsomagot.Benne egy törölköző,napszeveg,és sapi.Thx Halesznak a postázásért!

pár napja kaptam egy levelet a polgárjenő hivataltól, hogy az ex 146-osom kivonták a forgalomból és visszakapok ötezerpárszáz ft-ot a telejesítményadójából
(aki elvitte egyben megtörve nem iratta át, gondolom rendbe sem szedték)
Ma kicseréltem.
Nem volt egyszerű, de csak mert a múlt héten már nekiálltam, és félbe kellet hagynom. Először a jobb oldalinak álltam neki, mivel a balost már régebben cseréltem, így tudtam, hogy a balosnál könnyebben megfognak indulni a csavarok, (így is lett).
Szépen haladtam a bontással, viszont a gátló alját rögzítő csavar nem volt hajlandó kijönni. Használtam drótkefét is a menetnél, és be volt fújva csavarlazítóval is, egy kicsit megmozdult, de nagyon nagy erőkarral, és attól féltem, nehogy eltépjem. Így inkább összepakoltam, hagytam egy hetet pihenni. Meg is lett az eredménye, most nagyon könnyen ki tudtam hajtani a csavart. Kiszerelésnél megállapításra került, hogy semmi baja nem volt a gátlónak, sem a toronyszilentnek, de érezhetően más a karekterisztikája a két gátlónak, persze az egyik gyári, a másik Lip márkájú.Tulajdonképpen pont azért cseréltem ki, hogy egyformák legyenek bent.
Ha már így megbontottam, úgy is készültem, hogy újra zsírzom a felső lengőkarok szilentjeit, a jobb oldali lengőkarban, a gyári Boog szilentek vannak a tartóssága miatt, ennek volt némi nyüszögése, de a zsírzással ez meg is szűnt, nem lóg. A bal oldali Starline lengőkarban a saját szilentjei vannak, ezek nem nyüszköltek, viszont sajna már van némi lógásuk, hiába voltak már új korukban zsírozva, úgy látszik a persej így is megrágta a gumiszilentet.
Vagy megpróbálok gyári szilenteket beszerezni, vagy majd poliuretán fog bekerülni...
Kép csak azért ennyi, mert melóból hazaérve délután ugrottam neki, és iparkodnom kellett, hogy ne nagyon csússzak bele az éjszakába.


ma megjött az új Bosch légtömegmérőm, ég-és föld, az előző is mérte, gázadásnál amikor kiolvastuk folyamatosan változtak feszültségértékek , mégse ment úgy a keverék túl dús volt. Kicseréltem ma állat lett. megér egy havi minimálbért egy ilyen szenzor.....
Az egész úgy kezdődött, hogy az alapjárat ingadozott, később torpanások is voltak nagy gyorsításkor. Volt persze TPS reset, nem igazán segített. Volt fojtószelep takarítás, de idővel a probléma visszajött.
Később már nagyon alacsony volt az alapjárat, volt hogy belefulladt, a keverék dús volt, 6-7000-es fordulaton úgy füstölt mint egy TDI :)
Kiolvasáskor az LMM mért értékeket, de nem volt a bosch táblázatának értékein belül.
Kicseréltem és a különbség nagyon durva! Most már érezni, hogy megvan mind a 190 ló.



