Blog
Az idő jó, menni kell!
Indulás előtt még felszereltem a plexi szélfogót.
Tankoltunk 20 liter (már nem látom értelmét teletenni) és elindultunk az orrunk után.
Szigligetnél elértük a Balaton partját. Az útirányt az előttünk menő autós döntötte el. Ő Keszthely irányába jobbra ment, akkor mi balra!
Balatonfüreden a Halász étteremben kötöttünk ki, majd egy fagyi a parton és tovább.
Veszprémet, majd Pápát érintve, 210 km-t kocsikázva értünk haza.
A faluban kerültünk még egyet, hogy kerek számmal érjünk haza.
179.000 km-el gurultunk be a garázsba.




Eljutottam oda is, hogy elvihettem a kocsit remapra. Semmi más lehetőség nem is fordult meg a fejemben. Egy észak-nyugat Szlovákiai kis településen létezik egy cég, RB-digital motorsport a neve, ahová Csehországból és fél Szlovákiáról hordják az olasz autókat izmosítani.
Pár referenciamunkájuk: Lancia Lybra 2.4 JTD 10V (243 Ps/450 Nm); Alfa Romeo 2.4 JTD M-jet 520V (335Ps/646Nm) ennek már víz-metanol befecskendezése is van, meg egy GTB2260VK turboja, és sok más hasonló.
Tegnap eljutottam hozzájuk, majd padra tettük a kocsit. Az utazás nem volt a legkellemesebb, ugyanis ez volt az összerakás óta az első hosszú útja, a fékek a légtelenítés és átmozgatás ellenére elég gyakran betapadtak és érezhetően megnőtt a fogyasztás és rázott az egész autó, majd mikor elengedtek a nyergek, akkor hiába nyomta a fékpedált, nem volt semmi fékhatás. A megbeszélt időhöz képest több, mint egy órát késtem, de végül csak megtaláltuk egymást a szakival. Nem volt egyszerű a hasmagassága és az IC mérete miatt, de kicentizve elfért minden. Kíváncsi voltam arra a teljesítményre, amit leadott úgy, hogy "csak" a turbo-t, az IC-t és a kipufogórendszert piszkáltam meg itthon. Arra számítottam, hogy a gyári teljesítményhez képest csökkent a lovak száma, de a mérés bizonyította, hogy a mechanikai munkák, cserék után is volt kis különbség, mégpedig 198 LE és 460 Nm forgatónyomaték. Aztán pár perc alatt feltöltötte a szaki a módosított programot. Első két mérésnél az első kerekek elforogtak a padon, nem is tudta rendesen megmérni. Szerencsére a WD-40 minden helyzetben megállja a helyét, azzal érték el, hogy a gumi jobban tapadjon a hengerhez. Mérés közben kegyetlenül kormolt, pedig állította a mérnök úr, hogy ez teljesen füstmentes program. Meglett a hiba oka is, a hűtőtartó mellett lévő szilikon cső el volt vágva, hála a hűtőtartónak. Azt ki kell cserélnem és helyreáll a kormolás, valamint lehetséges, hogy még egy kis teljesítménynövekedés ennek is köszönhető lesz. Ha készen van az IC csövezés, nyomáspróba, új összetét... újra felkeresem a műhelyt, ahol további szoftveres változások lesznek várhatóak, így végeredményben füstmentesen kb. 250 LE és 530-540 Nm teljesítményt kaphatok. A fogyasztásom a remap után visszaesett nagyjából 1 litert. Nagyon szeretem ezt a kocsit! :)



Visszavittük a kocsit Zéhez, mivel a bal küszöbspoiler el volt törve és el is állt a kasznitól. Valamint a bal hátsó ablak és hátsó szélvédő is festék-ködös volt.
Az ablakok le lettek tisztítva. Kaptunk másik küszöbspoilert színrefújva, köszönet érte! Azonban nem sikerült visszailleszteni rendesen, ez miatt még egyszer vissza kell mennem Zéhez.
Első futómű átvizsgálásnál kiderült, hogy mindkét első rugó el van törve és a lengéscsillapítók is már fáradtak voltak. Ezenkívül 2 szilent is elfáradt első-felső lengőkarban.
Gyári új rugók, TRW gátlók, és 2 új olasz szilent került be. Nagyon jó lett a kocsi futása. Kormányzás még közvetlenebb, rugózás is finomabb lett.

Első kirándulás Luigival. Bp-Beregszász autópályán. 3 utassal, csomagok, klíma egész úton, 140-es tempóval. Nagyon kényelmes kocsi hosszútávú úton is, vezetés nagyon kellemes, dinamikus motor, finom rugózás és mosoly-faktor :))). Átlagfogyasztás: 6l. Jó választás volt ez a Gép, Kopp-kopp! :)
Öröm és Bódogság!!! Takarítás végére megdöglött az akksi-elnémult a rádió. Próbáltuk bikázni 2 kocsiról is, sikertelenül...800Ah kábel is forrósodott.
Külön élvezetes része a dolognak, hogy vasárnap vagyon! Nagy szerencsénkre a szomszéd utcában van non-stop akkumulátoros. A jófej, idős bácsitól vettünk egy EXIDE 100Ah akksit sok jó magyar forintért :))) Másnap reggel még megmérte nekünk a generátor töltését is...ez rendben!
A régi akksi cellazárlatos lett. A kocsi előző tulaja rakta bele 1 évvel ezelőtt, valami noname volt...eddig bírta szegény.
2 napos NAGYTAKARÍTÁS!!! Autoglym kárpittisztító nálunk jelesre vizsgázott-megtartjuk! :)) Majdnem 2 flakon elment a belső kárpitokra, cserébe tökéletesen kiszedett mindent a kárpitokból (beszáradt kajamaradék, olaj, sár, stb.). Utána bőrtisztítás+bőrápolás szintén Autoglymmel. Itt nem volt szembetűnő változás, még újrapróbálkozunk később (nem volt különösebben szennyeződve a bőr). Köszönet Halesznek a szerekért!
Indulás előtt félig leengedett gumi! Gumisnál kiderül, hogy repedt a felni. Gyors telefonálgatás után sikerült bekérezkedni a Nonstopgumi.hu -hoz, 1,5 óra alatt kész is lett. Köszönet a javításért!
Vezérléscsere és olajcsere, fényezés hibák javítása.
Vezérlés-szett: Rouville, olasz vízpumpával
Olajcsere:
-Motorolaj (Motul 5W40),
-váltóolaj (Tutella 75W80),
-szervóolaj (Dexron III ATF),
-szűrők
Fényezés:
-géptető új telifényt kapott
-mindkét küszöb újrafényezve
-ajtókon kis lakkhibák javítva
Hibák javítás előtt dokumentálva
A műveletekért köszönet Zé-nek és csapatának!
Műszaki- és környezetvédelmi vizsga okmányok pótlása 23€.