Blog
Kicsit jobbra húzott az autóm, nem tudom mitől, nem nagyon emlékszem arra, hogy megütöttem volna a futóművet. Az Autóház Budaörsnél állították be, most úgy tűnik, hogy jó :)

Egy ingyenes átvizsgálás során hívták fel a figyelmemet arra, hogy a két első gumiabroncsom életveszélyes, mert hosszában mindkettő ki van hasadva szövetig több helyen. Az is kiderült, hogy a bal oldali kormány összekötő karom adta meg magát. Ez szombaton volt, és én már hétfő reggel a futóművesnél voltam a 2 csere abronccsal és a kormány összekötővel.
Most már nagyon jó, és így utólag érzem, hogy eltűnt rengeteg zavaró dobáló, rázó vibráció, és egy furcsa csörgő hang menet közben, ami szép lassan alakult ki kb 2-3E km alatt. Azóta keresem az okát annak, hogy miért torpangat az autó kettes fokozatban olyan 2500-as fordulat körül. A rossz gömbfej miatt nagyon széttartottak a kerekek, tehát hol az egyik ment egyenesen, míg a másik kicsit ferdén, hol pedig fordítva. Valószínűleg ettől voltak a torpanások, illetve a kihasadt gumik nagyon ütöttek. Ezek a jelenségek egyértelműen összefüggésbe hozhatóak a cserélt alkatrészekkel, mert a javítás óta megszűntek. Nem gondoltam volna, hogy a torpanásokra a választ a futómű környékén kell keresni. Sajnos az utóbbi időszakban nagyon sokat foglalkoztam ennek felderítésével feleslegesen. Kínlódás volt így vezetni az autót. Szóval tényleg igazán nem gyengén tropa volt már az összekötő is és a gumik állapota is. Talán még komoly baleset is lehetett volna belőle, ha nem az emelőn derül ki a turpisság.
Még a gyertyákat is kicseréltem idő előtt gyári NGK platinákra.
2009.10.12..
Jobb lengőkar (13k) cserélve,bal gumiharang kiszakadt,azt is kicserélték.8600ft volt a munkadíj....Ha minden igaz jövő héten lesz új kormányművem,illetve a fűtő radiátort is kicserélik..megyek Pirihez Kulcsra.Ennyi.
km állás: 151526
Téligumi vétel/feltétel:14" Hankook Icebear 175/65 52000
Gyári elsőablaktörlőlapát feltétele 9400
A kedves iskolába ment megint és ugyanazon a helyen ahol is tavasszal elhagyta az első kereket,most ugyanoda parkolván,még egy métert tolatva szépen leesett a lökhárító.Egészen konkrétan leszakadt,letépve pajzsot,díszlécet,jelvényt.
Hát,tudtuk,hogy drótozva van,tavaly május óta jól tartotta magát.Eddig tartott.
Mindazonáltal hatás nem érte a lököst.Viszont jobb,ha nem jár a drágám iskolába ezután,mert még a végén nem marad semmi a kocsiból.
Etyekre látogattunk,ahol nagy mulatság volt:Megnyíltak a helyi pincék,ahol helyi borokat lehetett kóstolgatni és mindenféle finom étket kínáltak hozzá :)
Felét sem jártuk be a pincéknek,úgyhogy jövőre folytatjuk :)












Valvoline 10w60 racing olaj
gyári olajszűrő
olajteknő tömítés
Maklárnál jártam hogy beszerezzek néhány fontos dolgot:
Klíma Retrofithoz (R134-esítés)
- klíma kompresszor
- motortéri csövezés
- kímahűtő
Ha már ott voltam hoztam még:
-olajhűtő elé levegő elvezető műanyag
- "B" oszlop takaró műanyag
- Bal oldali biztonsági öv állító mechanika
- hátsó doblemezek belső takaró műanyagjai
- AC takaró műanyag
- lámpamosó
- csomagtérfedél
- fűtőradiátor
- V6 önindító
- AC relé takaró dobozka

Beépítésre kerültek az újonan szerzett alkatrészek.(kipuff dob,irányjelző kar)
Végre lehet beszélgetni is az autóban!!
:-D
Kellemes meglepetés volt a fogyasztás:8.5 l!!!!!!Egész jó,de lehet még lejjebb is vinni,de annyira megy.........!!!!!!!!!!
Időpont: 2009. október 11.
Helyszín: Kaposújlak repülőtere.
Ha úgy vesszük, nem is lett volna különleges dolog, hogy részt veszek a találkozón. Már évek óta járok Esztergomba, Kaposújlakra, a fényképeim a galériákban fellelhetők. De most ez mégis más.
Ez a negyedik kaposi találkozóm volt, de az első is egyben, ugyanis első alkalommal gördülhettem be Lia kerekein a parkolóba, és foglalhattam el a helyem:))
Reggel szokásos helyszínen, az M1M7 melletti Agip kút parkolójából indult a konvoj, mely ezúttal igen csekély létszámú volt. A korábbi 10+ autó helyett most csak 5-en mentünk együtt. De ez is élmény volt :)) Kicsit késtem, mert Lia fürdött még reggel, 20 perccel 8 után viszont indulhatott a csapat:)
Az M7-en még együtt, utána pedig az első előzgetős részen egyszercsak eltűntek a többiek, és ketten maradtunk. Nem könnyen, de végül sikerült felvezetés nélkül megérkezni.
Az élményt mindenki ismeri, akinek volt első találkozója, így nincs is értelme leírni:))
Több, mint 200 kép készült, nemsokára felkerülnek az ftp-re, hogy más is megtalálja magát :))remélem minden autó rákerült, ki kicsiben, ki nagyban :))
Jó volt nagyon, a gyűjteménybe 3 db Formula1-es 1:43-as autó került, melyből 2 világbajnok:) (1953 Ascari, 2002 Schumacher.) -> mellettük Gilles Villeneuve '82-es Ferrarija is helyet kapott (R.I.P.)
Szóval nagyon jó találkozó volt, nagyon szép időnk volt, remélem még sok ilyet átélünk Liával:))
1
357
Fórum
Friss topicok
- Alfa történelem, híres ...
- Spider
- AlfaCity 2025 - július ...
- Giulia
- Filmek
- Szerelőműhely
- Adok-veszek
- 155
- Virtuális Romeo
- Coffee - Minden ami kávé
Tagok
Új tagjaink
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV
- szana8