Blog
Csöpögni kezdett a munkahenger,így megérett a cserére!A pót alkatrész cifam lett 5000-Ft.Csere után olyan finom lett mintha vajba lépnék!
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026573t.jpg)
2009.08.27. én átvettem a GT-t! Megvolt a papírmunka és átesett az esedékes nagyszervízen( Vezérműszíj,görgök,olajcsere,szűrők,vízpumpa,fékbetétek)
Most már csak előre kell elintéznem a "kocka" rendszámot...A folyamatról írok még később!
Közreadom az első lökhárító leszerelésének menetét, tekintettel arra, hogy nem találtam ehhez kapcsolódó anyagot és hátha jól jöhet másnak. Az egyik alsó rögzítő fülnél korábban felakadhatott az autó és ennek sérülése miatt eldeformálódott és el is szakadt a műanyag. Itt csak a lökhárító leszerelésére térek ki.
A motortér felnyitása után a zárhídon van három torx csavar, melyet oldani kell. Ezután levehető a lámpák közti műanyag elem. Az autó alján ugyanilyen csavarok vannak, a kerékjárati ívnél lévőket óvatosan kell kihajtani mert a lerakódások miatt erősen szorulhat. Érdemes WD-40-el kezelni előtte. Alól van még két csavar ezen a kettőn kívül. Ezek után érdemes a ködlámpákat kiszerelni. Ezek műanyag takaróinak lepattintása után találhatók meg a rögzítő csavarok, és hozzáférhető a csatlakozó is.
Ezután jön a leggázosabb művelet. A kerékjárati műanyag takarólemezek csavarjait kell oldani. Kettő az ív szélén, egy bent a kerék mögött, egy pedig a kerék előtt. A kerék előtti csavarok kihajtásához a kerekeket el kell fordítani. A takarólemez némi finom erőszak árán a fém kerékjárati ív mögül kipattintható és kissé félrehúzható. Minderre azért van szükség mert a műanyag dob mögött belölről a kerékív vízszintes része és a lökhárító műanyag itt is össze van csavarozva. Sajnos ez is eltömődhet sárral, így elég nehezen jön ki, annak ellenére, hogy műanyag tipliben mozog. Ezek után szépen lecsúszik a helyéről a lökhárító.
A lökárító javítása így egyszerűen megoldható volt. A visszaszerelés természetesen fordított sorrendben adja magát. A leszerelés kényelmesen egy óra hossza alatt elvégezhető, a felrakás szintén. Maga a műanyag javítása került 3000 forintba.
Ma végre megoldódott az ajtónyitási probléma :)
Ki lett cserélva a két hete eltört kilincs.Szerncsére Marklar kollégától idejében beszerztem az alkatrészt,mivel már régóta láttam,hogy el van repedve.
Egy kis plusz szerelést igényelt a manőver,mivel a hozott anyagba bele volt törve a torz csavar.Ari barátom úgy oldotta meg,hogy szétszerelte mindkettőt és egyet alkotott belőle :) Hála néki :)
Sajnos fényezési hiba van az beszerelt kilincsen de hát az a lényeg,hogy most patentül nyitódik :))
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026561t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026562t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026563t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026564t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026565t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026566t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026567t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026568t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026569t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026570t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026571t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026572t.jpg)
A sors úgy hozta,hogy Piliscsév községben tegye meg az Alfa a harmincötezredik kilóméterét.Isten éltesse :))
Már hagyományos módon megjelentünk Füreden,ahol véletlenül pont most volt megint borhetek :)Szerencsére mindig van bort nem kedvelő sofőr :)
De még előtte felmásztunk a fülöp hegyi kilátóra,ahonnan szép kilátás nyílott a tóra.kicsit szenvedni kellet érte,mert csak egy darabig lehetett felmenni kocsival,onnan az apostolok lova várt minket és kisebb Himaláját kellett leküzdeni a 35 fokos kiváló időben de simán megérte :)
Füred meg olyan volt,mint szokott:sok ember,sok bor,csinos lányok :)
Kóstolgattunk finom borokat,majd hazatértünk.Egy kis alvás után egészen haza,mert ez volt a nyaralás utolsó napja :(
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026549t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026550t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026551t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026552t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026553t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026554t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026555t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026556t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026557t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026558t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026559t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026560t.jpg)
Nem mentünk ma messzire,csak ide Szigligetre.Kedves kis vár ez,gyönyörű kilátással.Hamarost igyekeztünk azonban,mivel,hogy az előző nap bepácolt húst szándékoztunk megsütni.Meg is tettük ezt és igencsak finomra sikeredett,illett hozzá a héjában sült krumpli.A nagy étkezésben elfáradván este pókereztünk egyet, amiben viszont ismét kifáradtunk,így hát ismét grilleztünk egyet,ezúttal virslit és cukkinit.No,ez is elfogyott :))
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026537t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026538t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026539t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026540t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026541t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026542t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026543t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026544t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026545t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026546t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026547t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026548t.jpg)
Ma ismét szép helyeken jártunk.Megnéztük például a salföldi pálos kolostorromot az erdőben,majd a falut is,ahol gyönyörű házakat láttunk és rövid időn belül felbukkant egy Ferrari és egy Aston Martin.Kb 100 lakosa van a falunak.Mi csak a falu szélére mertünk parkolni az Alfával :)
Persze a strand sem maradhatott ki,lemosni az út porát mintegy :))
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026525t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026526t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026527t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026528t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026529t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026530t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026531t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026532t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026533t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026534t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026535t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026536t.jpg)
Ma arra keltem,hogy nekem kell főzni.Állítólag előző este megígértem de szerintem ily könnyelmű igéretet nem tettem de azért helyt álltam a fakanálnál ésm perrrrsze mindenki más,aki részt vett a paprika és paradicsom felaprításában :)
Ebből már ki is derülhetett,hogy lecsó lesz a menü,aminél egyszerűbb kaja nemigen van de azért nem volt egyszerű a bogrács alá a megfelelő hőséget biztosítani,mivel hogy az éjjel valaki összevizezte az összes fát.Na de ez nem lehet akadály ,úgyhogy csak elkészült az étel :)
Hosszas ejtőzés után felkerekedtünk,hogy idén is megszemléljük a Káli medencét,ami szerintem gyönyörűséges :)
Szentbékkállán elmentünk a kőtengerhez,majd ezután a magyar tengerhez :)
Nem mellékesen este megünnepeltük Solo barátunk szülinapját :)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026517t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026518t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026519t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026520t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026521t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026522t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026523t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026524t.jpg)
Nincs is jobb annál,mint amikor az ember induuuuuuuuuul a Balatonra és eltörik a bal első ajtón a kilincs :)De mit nekem,hiszen az ablak úgyis le van tekerve és különben is nyaralunk és nem adunk kicsiségekre :)
Még az sem rontotta el a kedvem,hogy dugó volt a 71-esen,úgysem sietünk sehova,mert nyaralunk de azért már jó volt odaérni.Mint rendesen,most is Rendesen voltunk :)
Ja és ittunk rendesen :)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026505t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026506t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026507t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026508t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026509t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026510t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026511t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026512t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026513t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026514t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026515t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000026/0000026516t.jpg)