Blog

>> EgyébG-Burt // Alfa 155 2,0 ts 8v "GRÉTA" // 2011-08-25

Sikerült teljesen szétszedni az új motort. Egészen korrekt állapotban van, a hengerfejet is sikerült a gépműhelybe eljuttatni némi kompresszió gyűjtésre és felújításra. Látszik, h osztrák autóból volt, mert mindent időben cseréltek. Következő lépés lesz a jelenlegi szív szétszedése és a legózás. Holnapra nálam vannak a tömítések és az apróságok, a hengerfej hétfőn vagy kedden érkezik az új gyűrűkkel és csapágyakkal. Az még nincs eldöntve, h az eredeti blokkba lesznek befűzve a dolgok, vagy az újba, majd szétszedéskor kiderül.

>> SzervizHardy // Alfa 156 1.6 16V // 2011-08-25

Kapott négy új gumit. ContiPremiumContact 2 lett. Igazából SportContactot szerettem volna, de nem volt. Hát mintha egy másik autóba ülnék. Azt hiszem soha többet nem lesz V mintás gumim. Bár itt nem tudom a jobb-bal oldalt megcserélni, ha valamelyik oldala a guminak kicsit jobban kopna, hogy ellensúlyozzam azt.
Igazából a másik bírta volna még egy kicsit, mert a közepe 4mm volt, a széle kettő, de úgy érzem és hát az okos más kárán tanul, hogy esőbe, már nem az igazi. Szoktam is mondani, embereknek, hogy már cserélni kellett volna azt a gumit, mikor esőben elesnek. "De 1,6 fölött van, jó az még" szokott lenni a válasz. Hát magát nem nagyon vigasztalja, hogy felette van szoktam válaszolni a rommá tört autóra mutatva. Ilyenkor néha azért elgondolkodnak.

 

101000 km -el vettem a gépet 2011.07.12.-én
Műszakilag minden rendben,semmit gond vele.
103000 km
Légszűrő: 5700.-
Pollenszűrő:2600.-
Szervó olaj csere: 2.l. DEX3 4600.-
Fékolaj csere: 1.l DOT4 1760.-
Fékek:
Első tárcsák 2.db. Brembo 16000.-/db
Első betét: ATE 20500.-
Hátsó betét: TRW 16852.-
Bal oldal index csere beázás miatt: 2500.-
Első Alfa embléma: 8500.-
Munkadíj: ingyen volt én csináltam

Nagy szervíz :
Motor olaj: 6.liter Castrol Edge 5W30 14236.-
Olajszűrő: 3169.-
Vezérmű szett: 33982.-
Vízpumpa: 15161.-
EGR, MAP szenzor, szívósor tisztítás
(brutál dzsuvás volt minden)
Munkadíj: 40000.-
2011.08.11. öszzesen : 201560.-

 
>> Tuning és extraosee_selespeed // Alfa 156 2.0 TS Selespeed // 2011-08-18

Ystuc ajánlásával rátaláltam egy személyre, aki 2 napos előjegyzéssel lefóliázta a hátsó szélvédőmet, meg a két oldalsó üveget. Nem volt tervben, de végül az új első szélvédőre is felkerült egy csík.

 
>> Egyébosee_selespeed // Alfa 156 2.0 TS Selespeed // 2011-08-16

Újra megvan a vizsga, szélvédő-, forgalmi cserével egybekötve.

 
>> SzervizÁkos // Alfa 166 2,4 20V JTD M-JET // 2011-08-24

Zimmermann

>> SzervizSporter // Alfa GT Q2 1.9 JTD // 2011-08-25

Egyik reggel a garázsból kiállva figyelmes lettem 1 kisebb olajfoltra a kocsi alatt. Megdörzsöltem, megszagoltam....váltóolaj. Na mondom remek, és ebben a pillanatban át is futott az agyamon, hogy pár nappal azelőtt kicsit leért a kocsi alja...megijedtem, hogy esetleg leért a diffi, de mondom az nem lehet, hisz ott az alu védőlemez. De miközben ezeken gondolkdotam már raktam is a kocsi alá az emelőt, hogy okosabb legyek.
Szerencsére nem sérült semmi, hanem a jobb oldali féltengely szimmeringnél szivárgott az olaj.
Mire cserére került a sor (kb. 1 hét) fél liter Tutela olaj távozott a rendszerből, így azt is pótolni kellett, ill. a bal oldali szimmeringet is cseréltem, ahogy illik.

Költségek: 2 db szimmering + 1L Tutela 75W-80 = 7800 FT

>> Szervizslideshow // Alfa 156 SW 2.5V6 // 2011-08-25

Tegnap befejezodott a fekeszulesi szakasz a Meatball Run 2011-re. Holnap start :))

Hofeherke komplett kipufogo rendszert kapott: lambda szonda, katalizator potlas, uj kozep es hatso dob. Bar teljesen gyari a rendszer, megis nagyon kellemes mely hangja lett. Remeljuk hosszu tavon sem lesz zavaro...
Hogy ne unatkozzunk a hosszu uton, bekerult (igeiglenesen) egy Kenwood erosito es elore egy Morel Maximo komponens szett. Csodalatosan szol, pedig csak a picike gyari subwoofer segiti a hangkepet... Nightwish es Tarja egeszen borzongato elmeny lesz a havas tajban...
Az elmeny vizualis reszet pedig H1 es H7-es Night Breaker-ek segitik mostmar...
Az utolso fazis oljcserevel (6l Selenia Racing), valamint egy gyors fek es futomu vizsgalattal zarult. Km allas: 155700. Minden rendben. Ready to go...

Hungaroring pályanap 2011 augusztus 23.

Sok minden amellett szólt, hogy ki kellene hagyni ezt a pályanapot. Az autóm sajnos jelenleg napi használatban van munkahelyi okok miatt, és még így is marad szeptember elejéig, továbbá az első futóművem ebben a melegben folyamatosan kopog és nyikorog, bár ez vezetés közben nem jelent problémát mégis zavar (valószínűleg a stabszilentek nem szeretik a +30 Celsiust :-)
A nagy meleg sem tetszett, én mindig kényes vagyok az autó termikus egyensúlyára, ez a meleg pedig nem jó sem a hűtésnek, sem az olajnak, sem a guminak, illetve az autó teljesítménye sem optimális.
Az már csak hab a tortán, hogy a korábbi RaceChrono telemetriámat sem tudom használni készülék csere miatt, az új meg nem működik túl megbízhatóan, és még nem találtam rá az „igazira” :-)

Másrészt azonban nem hagynék ki egy ilyen bulit, mert lehet, hogy idén már nem lesz újabb alkalom a Hringen menni, továbbá kedvelem azokat a srácokat akik ki járnak (nem csak alfások) és jó velük egy napot végigdumálni, még vezetés nélkül is.

Megszületett a terv, mindenképpen kimegyek futómű tesztelésre és örömautózásra, dumálgatásra, azaz próbálgatom az új Bilstein rendszert és aki akar az beülhet mellém egy etapra, egy kis „pályataxizásra”, csapatásra. :-DDDD

Reggel 7.30-kor találkoztunk az M3 kivezetőjén lévő Shell kúton, jó volt látni az Alfákat egy csoportban kivonulni a Hringre, A szokásos ugratások és viccelődés meg adta az alaphangot egy jó kis naphoz, de már ekkor éreztük, hogy bitang meleg lesz ez a nap.

A regisztrációnál megbeszéltük, hogy a futamokat a nap elejére próbáljuk időzíteni, ez az én esetemben két korábbi délelőtti és egy délutáni futamot jelentett.

Az első futam nem a szokásos módon alakult, mert mindjárt a második körben „valaki” beleállt a korlátba fent a 10 kanyart követően, én csak a piros zászlót láttam. Gondoltam magamban valami „hülyegyerek” nem bírt magával és már az első körben pályacsúcsot akart futni. Akkor értem a 10-eshez és majdnem állóra fékeztem az autót, a korlát mellett Ollah álldogált, a GTV6 pedig merőlegesen állt ki a korlátból. Látszott, hogy az eleje odavan :-(
Nagyon sajnáltam, 1,5 kör után összetörni az autót az nagyon-nagyon elkeserítő, tudom a legutolsó alkalommal én is hasonlót éltem át maikor 2 kör után meghalt az LMM-em. Ekkor még elviselhető volt a meleg 26-27 C, de folyamatosan melegedett.
A futam megszakítását követően felmehettünk még 10 percere, futottam 2 gyors kört és már vége is volt.
Most jön a meglepi: nem hajtottam, élveztem, még lassúnak is mondanám, mert nem mindenhol fogtam rövid féktávot, de azt éreztem, hogy kanyarban és kigyorsításnál nagyon jó a Bilstein. Az eddigi legjobb köröm a Hringen 2.25.9 volt. Most már az első gyorsabb körömben futottam 2.23.8-at több mint 2 másodperccel jobbat. Na itt már nekem megérte kimenni. Madarat lehetett volna fogatni velem :-)

A második futamra 10:50-kor került sor, ekkor már 30 C felett járt a hőmérséklet. Melegedett minden, de két gyors kör még belefért egymást követően 1-2-1-2-1 volt a hűtő és a gyors körök aránya Wéber Gabi tanácsára ( egy felvezető, két gyors..stb).

Itt már szarakodott az időmérőm, néha random szerűen nem állt meg a kör végén a mérés, hanem egybe mért két kört, ez egy kicsit megzavart, de a szektoridők alapján elemezve utólag így is mentem egy 2.21.7 kört, ami lényegesen jobb mint amire az adott körülmények között számítottam.

A harmadik etapra utassal mentem, az volt a cél, hogy vessük össze a gyári Alfa és a Bilstein futómű tulajdonságait pályán, megnézzük a féktávokat, és lehetőség legyen néhány jó fotó elkészítésére :-)
Ebben a futamban (14:50-kor) a levegő 35 C míg az aszfalt 52 C volt. Gyanús volt, hogy hullnak az autók a páylán mint a legyek, nem balesetek voltak elsősorban, hanem lassú, leálló, füstölő, gőzölgő autók, illetve elő jött a tumultus effektus, azaz egyre több lett az autó a pályán egy-egy futamban. Ez sosem jó azoknak, akik tiszta gyors kört akarnak futni.
Nem is tudtunk igazán tiszta gyors kört menni, a féktávokat kissé hosszabbra vettem mind a meleg mind az utasom testi épsége miatt és a rázókat sem támadtam olyan agresszíven, mint egyedül tettem volna. Na ekkor már minden melegedett egy gyors kör után a gumi már nagyon csúszott, a víz 103-105 C fok között. Itt már csak az 1-1-1-1-1 felállás működött volna a hűtő és gyors körök tekintetében, de az autó épsége és a tömeg miatt inkább egy körrel előbb befejeztük a futamot.

Sok tanulsága volt a napnak:

1. Nem kell sietni ahhoz, hogy falhoz csapd a kocsidat.
2. Nem mindig akkor mész gyorsan, ha gyorsnak tűnik.
3. A jó futómű több másodpercet hozhat, mint gondoltam (az én esetemben 4.2-t)
4. Az autók nem szeretik a kánikulát.
5. Napernyő kell, mert nincs árnyék :-)
6. Bár jó a Kumho-m, de az R-es gumik (Toyo R888, Yokohama 048) és slickek kb 1-2 másodperccel jobbak ugyan azon az autón.

 
>> Tuning és extraRolee156 // Alfa 156 1.6 TS // 2011-08-24

Rátaláltam A felnire! Ugyan úgy 8x18-as mint a jelenlegi Alessio... de sokkal mutatósabb és strapabíróbb!!! Annyi a különbség, hogy ez ET32-es...
Immáron fent a kerék, elfér, semmi gond az ET miatt.
Sajnos két gumi kuka volt, így rendelnem kellett kettőt... Így most elől vannak az új 215/35 ZR18-asok, hátul pedig a régi 225/40 R18-asok.
Gumikból sajnos nem tudtam a nívósabb márkák közül választani, így a legolcsóbb kategória jöhetett szóba csak... a felni elvitte a pénzt, és a gumik amúgy sem voltak tervben, nem tudtam, hogy ezt a nyarat sem húznák ki...
Tehát a gumik márkája Sunny SN3970. Darabja 19.000 Ft.- volt.
A felnikhez mozgó kúpos csavarokat kellett vásárolnom, ami 10.000 Ft.-ba került.
Volt még egy futómű beállítás is 4.500 Ft-ért.
Plusz a gumis díja.