Blog

>> Tuning és extraSzabeee // Alfa 156 Sportwagon 2.4 JTD M-Jet 20V TI // 2019-03-15

2 év után elköszöntem a vérvörös tetőtől. Több oka is volt, sajnos nem sikerült túl jól az előkészítése sem a fújása 2017-ben, illetve szerettem volna ha egy kicsit jobban beolvad az autók közé, piros tetővel eléggé egyénre szabott volt. Nem volt kis munka lekaparni a festéket a tetőről, mivel előző munkáim csiszolásának nyomai látszottak mindenhol, így úgy döntöttem, hogy fémig csiszolom, minden szart leszedek a tetőről, amit eddig ráfújtam. 10 réteg anyagot szedtem le róla... 10-et! Nem is volt hozzá elegendő a P80-as csiszoló korong :D Egy hétvégém ment erre a munkára. Majd következett az előkészítés... egy kis gitt, majd csiszolás csiszolás csiszolás, majd wash primer és 2 réteg 4:1 filler. A fényező kollégám mondta, hogy ne siettessem nagyon a filler visszacsiszolását, mert egy ideig eltart neki, amíg beül rendesen, így egy hét pihenés után sikerült visszacsiszolnom és előkészítenem a fényezéshez. Jobb lett, mint volt, teljesen más élmény fényezőkamrában fújni, mint otthon a garázsban. Hátra van még egy polír és az összeszerelés, illetve a két küszöb javítása, de egyre közelebb vagyok a célhoz.

 

Nézzük mi lett kiszerelve PHuBi-ból:
1. Kipufogó tömítés
2. Hengerfej tömítés
3. Szívósor tömítés
4. Karter tömítés
5. Vezérműtengely szimering
6-7. Szelepszár szimering
8. Vízpumpa (látni a piros víz nyomát)
9. Hengerfej csavarok
10. Hajtókar csapágyak
11-12. Dugattyúgyűrűk

 
>> SzervizGeorge1990 // Alfa 159 1.75TBI // 2019-03-15

A vezérlés csere alkalmával szerelöm látta hogy ereszt a tömítés, én tudtam de nem szántam még rá időt.
Alex rendelt nekem gyári tömitést, és ma elvittem hozzá az autót, és megcsinálta. Kb 1,5 óra volt. Addig jót beszélgettünk az Alfákrol.

 
>> SzervizLexy és Laci // Alfa 147 1.9jtdm // 2019-03-14

Hátsó fékpofa csere segítséggel megtörtént. A fékpofák ajándékok voltak :) Vár még rá egy bölcsőcsere.

 
>> SzervizBardo146 // Alfa 146 1.6 T.S. // 2019-03-14

A kormánykerék 5-10 fokban jobbra állt egyenesben, így ezt az AKH-nál helyre rakták. És ha már ott voltunk, a nyári gumis telefon tárcsák is centírozva felugrottak. Nagy örömömre az egyik nyári gumi oldalából hiányzott egy 0,5cm3 darabka. Beleharapott egy patka az előző tulajnál. Szerencsére volt ua. mintázatú gumi a műhelynél, és így 1 gumival megúsztam a cserét....persze ez sem volt tervezve. :(

 

4 nap távollét után hazatértünk Csöritől.
Ami ki lett cserélve:
- dugattyúgyűrűk (egyértelműen el voltak kopva, gyűrűhézag nagy, felfújt mellette az olaj),
- hajtókarcsapágyak (látható nyomok),
- szelepszár szimmeringek (szívószelepen jól kivehető olajnyomok)
- vezérműtengely szimmering (ha már ki volt szedve),
- vízpumpa (sajnos szivárgott ezért nem került vissza a régi),
- hengerfej csavarok (a régi nem rakható vissza),
- tömítések - hengerfej, kipufogó, szívósor, karter (ezeket se illik visszatenni),
- motorolaj - Selenia Racing (visszaállt az eredeti rend),
- olajszűrő,
+
- Szelepcsiszolás (ha már le lett véve a hengerfej),
- motor belső tisztítása,
- kipufogó tőcsavarok beragasztása (ez az én kérésem volt, mert a régivel sokat kínlódtam, levett hengerfejnél könnyebben megy),

A költségeket nem írom le, mert úriember pénzről nem beszél :-DD

Szóval van egy 69.848 km-t futott autóm bejáratós motorral :-)
Hazafelé vígan gurultunk, talán még csendesebb lett a motor.

Köszönet a Csörgő Autószerviznek a lelkiismeretes, gyors és precíz munkáért!

 
>> SzervizSporter // Alfa 156 Crosswagon Q4 // 2019-03-14

Csak a kötelező olajcsere:
Selenia WR 5W-40 (még a Selenia Rally nyereményem)
Szűrők: olaj, üzemanyag, pollen, levegő

>> AutóápolásWebM // Alfa Giulia 2.0 Super // 2019-03-14

Még korábban autópályán keletkezett egy kavicsnyom a jobb tükörházon, úgyhogy szereztem be gyári javítófestéket. Igazából eddig sem nagyon látszott, mosáskor tűnt csak fel, de mostmár szinte teljesen észrevehetetlen.

A fényezés ismét kapott egy Nanolex SiFinish bevonatot a kerámia frissítésére, a szélvédőn pedig a Glass Guard réteget frissítettem. Utóbbi úgy tűnik, alacsonyabb hőmérsékleten hamarabb köt, és nehezebb visszatörölni, de egy újabb applikálás és korábbi visszatörlés után szép lett. A lámpákon kipróbálom a Soft99 Glaco Blave-et, ez egy plexikre optimalizált termék, szintén hidrofóbitást ígér. Felrakni gyerekjáték volt, a hatásossága majd elválik.

újra mozgásképtelen a Brera, nulla turbónyomás, füst, nincs jártányi ereje sem ezért újra autómentés

 
>> EgyébWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2019-03-14

A minap olvastam egy elektromos vs belsőégésű autók karbon lábnyomáról szóló cikket. A cikk konklúziója sem volt egyértelmű, de a számok elgondolkodtatóak. Tényleg akkor vagyunk zöldek, ha villanyautót veszünk? Kétlem...
A cikk szerint 5t CO2 egy belsőégésű motoros autó legyártása, míg 8.5t egy elektromosé. És itt álljunk is meg. Ez pontosan azt jelenti, hogy csak a városi fogyasztással számolva, 4 év (25e km) napi városozás alatt, kb egy hónapnyi időt az autóban ücsörögve eregetek a levegőbe annyi CO2-t, mint ami egy új benzines legyártásával(!!) jár.
Egy új villanyautónál ugyanez közel 7 év! És akkor még csak legyártódott, nem ment egy métert sem. Ennyit arról, hogy mennyire "zöld" magatartás városi rohangálásra új villanyost venni.
Persze, ott a korom és a NOx. Nem bíztatok én senkit, hogy öreg dízelt vegyen. Csak jó néha elgondolkodni, hogy mit is nevezünk környezettudatosságnak. Mi a kisebb rossz, és biztos e, hogy a divatot követve tényleg "zöldek" vagyunk? És biztos e, hogy a huszonéves közutálatnak örvendő dízel a fekete bárány? Az enyém az zöld, ez tuti biztos :-D