Blog

A szép újonnan fényezett felnikre felkerültek a nyári gumik, majd az egész a kocsi alá.
Most azonban, mivel a fényezéshez a szelepek is lekerültek, fém szelepeket rakattam fel, mert a tökély a részletekben rejlik :)

 

Mikor sor került az Arkangyal matricázására, már sokan a nyári felniken gurultak, én viszont tudatosan még télin. Cserére várt ugyanis a bal első alsó lengőkar, amire április 15-re voltam előjegyezve a szerelő barátomnál. A gömbfej ugyan még nem lógott, de már ősz óta nyekergett, ezért két hetente fecskendővel spéci zsírzást kapott, így lehetett húzni a dolgot. Igazából csak a porvédő volt kicsit kirepedve, de ugye ez éppen elég, de persze kapkodni sem kell.
Ettől függetlenül erre a futóműre már nem akartam rátenni a 19"-os kerekeket, mert ugye az ördög nem alszik.
Szóval, ha már felkerültek a matt fekete matricák, a 19"-os felnijem pedig nem makulátlanok (kép 1-2), úgy döntöttem lefényeztetem őket.
Eddig ezüstös/nikkeles színük volt, de most a gyári TI antracit színét szerettem volna. De mi a színkód?
Hiába nyomoztam a fórumon, bújtam a netet, nem tudja senki. Végül egy német fórumon bukkantam rá egy fényező bejegyzésére, aki megadta a MiTO QV ötpatkós antracit felnjének (kép 3) a színkódját, ami szerinte ugyanaz, mint a 159 TI felni színe.
A kód: VV658B Titanio-metallic
Március 26-án le is adtam a felniket a fényezőnél, aki mellesleg a szerelő barátom szervízének az egyik hátsó helyiségében dolgozik, és januárban lefestette a segédvázkeretem is a váltócserekor - szóval minden egy helyen :)
Másnap küldte is Messenger-en a fotót a színkártyáról, megvolt tehát a szín is. (kép 4)
Karesz, a fényező aprólékos munkával, lecsiszolta a régi fényezést. Legnagyobb gondot a küllők tövére fordított, mondván a legtöbben ezt rontják el, itt kezd el felválni a fényezés, mert nincs jól kicsiszolva. (kép 5-8)
Ezután alapozás (kép 9-10), majd a szín és a lakk. Na ez utóbbi nagy fejtörést okozott: matt, fényes, vagy selyemfényű? Akárkit kérdeztem, mindenki más véleményen volt.
Végül a selyemfényű mellett döntöttem, és nem bántam meg. Szerintem jó lett az összkép is. (kép 11-12)
Végül lengőkar csere április 16-án délelőttre csúszott, de a felnik már 3 nappal korábban, kikeményedett lakkal a gumisnál vártak felgumizva, hogy április 17-én felkerüljenek az Arkangyalra.

 

Gondoltam egyet és rászántam magam, hogy kicsit egyedibbé tegyem szívem csücskét. Nem akartam viszont túlzásba sem esni! Mégis csak egy Alfa Romeo-ról van szó, nem egy VW-ról.
Szóval felvettem a kapcsolatot GT-vel, hiszen ő már tapasztalt róka ezen a téren.
Meg is tervezett nekem egy szolíd, egyedi dizájnt. Elsőre pirosban, hiszen eddig a "Curoe Sportivo" és az index alatti Bisconti kígyók matricái pirosak voltak. (kép 1)
Pirosban viszont ekkora felület pont az ellenkező hatást váltotta volna ki, a kocsimból paprikajancsit csináltam volna.
Jött pár nap ötletelés és álmatlan éjszaka, majd megszületett a döntés: fekete lesz a matrica, matt fekete. A jó összkép érdekében pedig lecserélem a jelenlegi piros matricákat feketére.
Újabb terv készült.
GT jelezte, hogy a matrica készítő gép nem tud egy darabban ilyen hosszú csíkot gyártani, ezért lemértem neki az egyes elemeket/szakaszokat: géptető, utastár tető, csomagtér ajtó tetőből felnyíló része. Ehhez persze be kellett lőnöm az egyenest is, ahol majd a matrica külső széle fut. Arra is figyelni kellett, mekkora lehet a kocsi tetejére kerülő alfa logo, hogy az elférjen az utastér széléig rendelkezésre álló helyen.
Készítettem is GT-nek számos fotót (kép 2-5), úgy, hogy látszódjon rajta a mérőszalag is, legyen minél több infója, hiszen látatlanban kell legyártania a matricát tőlem 165 km-re, az esetleges hiba pedig csak majd nála az udvaron a felrakáskor derül ki.
Az elküldött infók alapján el is készültek a matricák. (kép 6)
Tekintve, hogy március 21-22-re a cég menedzsmentje egy kétnapos vezetőségi workshop-ot talált ki, helyszínéül pedig Nagybörzsönyt választotta, gondoltam épp itt a kiváló alkalom, hiszen csak 55 km-re van Balassagyarmattól. Meg is beszéltem GT-vel.
Márc. 22-én késő délután vége is lett az agyzsibbasztásnak, így már este 7-kor GT udvarán álltam. Sajnos akkor este nagyon hideg lett, csupán 2-3 fok volt, ami nagyon nem kedvezett a matricázásnak. Személy szerint majdnem szétfagytam, a matricát pedig nem győztük hajszárítóval melegíteni, mert a hidegben megdermedt. Ráadásul, hogy szépen lehessen a helyére illeszteni, vizesen kellett feltegyük. Egy helyen sikerült is beleszakítani, de akkor alig látszott. Most, hogy zsugorodott látszik, éppen ezért GT küldött postán utólag újabb darabot, hogy ha majd szép napos, meleg idő lesz, ki tudjam cserélni. Ezt meg is teszem még Alfa City előtt.
Sajnos a matrica felhelyezés közben készült fotóim valahogy törlődtek a telefonomról, gy csak a végeredményről vannak fotóim, amiket már itthon készítettem. (kép 6-)
Minden esetre akkor este 11 után lettünk készen, hajnali kettőre értem haza.
De megérte!!!
Ezúton is köszönet GT-nek, nemcsak a matricák tervezéséért és elkészítéséért, hanem azért is mert késő este/éjjel kitartóan matricázott nekem és fagyoskodott velem.

 
>> Szervizmizooo // Alfa 159 1.9 JTDm 16v Turismo // 2016-05-17

Amióta megvettem az autót búgott bal oldalon elöl valami kanyarban.
Most kicseréltem a kerékcsapágyat, remélem jó lesz :)
A tengelycsonk anyát iszonyú nehéz volt lelazítani, elvágtunk egy csillag kulcsot + 1m cső és fater 100+ kilója az indította meg.
A kerékagy jól be volt gyógyulva a csonk állványba úgy kellet kivésni amit utána reszelővel és csiszolópapírral javítottam.

 
>> Szervizmizooo // Alfa 159 1.9 JTDm 16v Turismo // 2016-05-17

Szombaton a vásárlásból hazafelé karistoló hang hallatszott jobb hátulról. Hazaérve láttam, hogy az amúgy is avétos betétről leszakadt a ferodol réteg.
Kölcsönautó autósbolt és sikerült textar betét garnitúrát vennem.
A hátsó nyergeknél pillanat szorítóval megszorítottam a dugattyúkat egy közdarab segítségével és papagáj fogóval betekertem a dugattyúkat.
Az alkatrészek tisztítása után az új betétek és a féknyereg érintkező felületeinek rézpasztázása történt és mehet össze.

Ha már lent volt a kerék megnéztem mi nyekereg bal hátul, hát elért engem is a rugótörés. Erhardtól várom az új rugót + az összehúzót.

 
>> Tuning és extraPZ147 // Alfa 147 1.6 TS // 2016-05-15

Mivel amikor vettem a bőrbelsőt, akkor a könyöklőjét már eladták, így beszereztem egy könyöklőt az egyik Pesti bontóból.
Cserélnem kellett a teljes középső boxot, így lett hátsó lég befújom ja és a hátsó láb befújó csövezése szét volt esve, szóval az is meg lett javítva.
A színe még elüt de megyek majd úgyis kárpitoshoz aztán remélem az is megoldódik.

>> Szervizmesa // Alfa GT 1.9 JTDm 16v // 2016-05-16

Elértem a jubileumi 125 ezret óra szerint, ennek örömére egy kieső fél órámban EGR szelep és MAP szenzor tisztítókúrát kapott az autó. Háztartási konyhai Auchan-os zsíroldó segített az EGR-nek, Féktisztító pedig a MAP szenzornak.

>> Tuning és extramesa // Alfa GT 1.9 JTDm 16v // 2016-05-18

A gyári ezüst színű motortér burkolat a sárga betöltővel hervasztóan nézett ki. Vettem piros festéket, zsírtalanítottam, maszkoltam, festettem spray-vel, majd ezüsttel kiemeltem a feliratokat. Szerintem így már elég jól néz ki a motortér, talán egy piros toronymerevítő elférne még... ;)

1. kép - motortér burkolat (OE)

2. kép - a készre festett saját motorburkolatom

>> Eseménytolobiker // Alfa 156 1.9 jtd 8V 110Le, SW // 2016-05-07

Bejelentkezett egy komoly vevő az autóért, aki próba és átnézés után alku nélkül megadta érte az árat…
Kértem pár napot, hogy tudjak venni vmit helyette
DE
5 nap intenzív keresés után nem sikerült még cssak hasonlót sem találni(még pár 100ezerrel többért sem), így a vevő elment, Alfika maradt…
srácok, olyan autókat próbáltam, illetve olyan eladókkal beszéltem, hogy el sem hiszitek:
- pl.: villog a hőfokjelző…kb 20fokban…kérdem ez i? …csak kontakthiba…okés, akkor próba…pár km utánvisszaálva…v.tartály sapka le…tipikus barna lötty benne, és forr a víz..mondom neki: te ez hengerfejes, ne mondd h nem tudtad?!…ez nem , én nem értek hozzá…mondom nincs ezzel baj, csak így nem 1milla a vwt4 multivan, hanem max 600e, ha minden más oké lenne…rá 2 nappal levette a hírdetést…nekem meg szólt a haverom, hogy látta, amikor behúzták a faluba, és tiszta barna volt az eleje….
na ilyenek voltak, meg még furcsábbak….
lehet én vagyok hülye, hogy miközben eladó az autóm, még költökrá, de nekem így tiszta a dolog, és ráadásul közben én járok vele, tehát magammal baszok ki, ha baja lenne, amior épp úton vagyok,nem?

 
>> SzervizForró // Alfa 155 2.0 ts 16v sport // 2016-05-16

Ismét elértük a csereintervallum végét.
Cserélve a szokásosak:
- olaj (Selénia Racing 10w60)
- olajszűrő (Sofima)
- légszűrő (Sofima)
- pollenszűrő (Kristal)

km óra: 263750