Blog
Eljött az esős évszak így nyár derekán :-( Kellemesen enyhe telünk van ezen a héten. Csak a Sz.V.A.T.-os hétvégén kétszer is megtettem Velence-Paks -Velence távot. Ennek köszönhetően gyűjtöttem több mint 500km-t nedves körülmények közt, javarészt autópályán.
Nos a 30.000 Ft-ig terjedő büntetési határt nem túllépve, nagyon stabilan halad az autó közepesen erős esőben is. Gyengébb esőben jóval nagyobb tempónál is jó volt.
Jól fékezhető, stabilan vált irányt a vizes felületeken is.
Egy alkalommal kellett feladni a "harcot" de nem a gumik miatt, hanem olyan mennyiségű víz érkezett fentről, hogy már az ablaktörlők sem bírták, látni se lehetett már, nagyjából 40-50km/h volt csak biztonságos a haladás azon a szakaszon. Hát nem autópálya tempó az egyszer biztos, jó hogy csak ritkán adódik ekkora eső nálunk...
Felúszás egyszer-egyszer fordult csak elő de akkor is csak pillanatokra, és ott ahol komolyabb mennyiség volt az úton a nyomvályúba. Eddig azt kell állítanom, hogy az esős körülmények közt is állja a sarat a Pirelli-kel szemben ez a Michelin.
Páran javasolták ,hogy néha érdemes az EGR szelepet kitakarítani így én is megtettem:)
Volt meglepetés mikor szétszedtem,hogy mennyire is kormos.... a képek magukért beszélnek:)





Autó este bezár másnap reggel próbálnám nyitni,de semmit nem csinál,mivel késésben voltam a melóhelyről így kulccsal kinyit és irány dolgozni.
Délután újra próbálkoztam,de szintén semmi,hallom hogy a kulcsban valami zörög ,otthon szétszed aztán az egyik kis kapcsoló leszakadva a panelról. Visszaforrasztás és működik:))) Valószínűleg leeshetett a kulcs és ezért történt ez a kis baleset:)))





Dokinál volt.
- Olajcsere (Selenia Gold)
- Olaj, levegő, pollenszűrő csere
- Kipufogócső foltozása
- J.e. ajtó tömítésének cseréje, ha nem jó szögben álltam, beázott
- Xenon maradjon, menjen? Kivettük, de a betett izzó a xenon mellett mintha helyzetjelző lett volna, gyorsan visszaraktuk. Valószínűleg a vetítőlencse már öreg, így majd vmi mókolás fog történni vele. Egyre többen mondják, hogy büntetnek a nem gyári xenon miatt, így előbb-utóbb kivesszük. Nagyon fogom sajnálni, mert nagyon hasznos dolog, s az elmúlt három évben még senki nem villantott rám, hogy vakítom - gondolom a projektoros lámpa miatt.
- Tartalék olaj vételezése. Igen, 1-2 litert megiszik olajcserék között, bár a szelepszár-szimering cseréje óta nem figyeltem pontosan, talán javult a helyzet.
- Ktg.: 25.000
- Megint köszönet Zének.
- 197.000 km
- Az autóm továbbra is nagyon jó, nagyon elégedett vagyok vele!
Érdemes írnom a fogyasztásról. Kb. 20% város, többi országút, max.25% klíma, lyukas kipufogó miatt viszonylag óvatos gázadások, 688 km 49,07 L., 7,13L/100km. Mi lesz, ha nem lesz lyukas a cső, s nem kell ennyi klíma sem? Minek ide dízel? :-) A 155-ösben ez a motor képes volt 6,25-ös fogyasztásra is, amit nem hittem volna el, ha nem én csináltam volna tele tanktól tele tankig. Igaz, az egyenletes 100-110 volt, még kevesebb várossal, két személlyel.
Erhard cartárstól vásárolt jóárasított motortartó bak és féltengely gumiharang beszerelésre kerültek.
Most is a szőregi mester intézte a munkát, tegnap vittem, ma hoztam, teljesen rendben volt minden.
Kiderült hogy a következő projekt vezérlés szett+vízpumpa vagy 2 féltengely cseréje lesz.
Addig megmaradok a megszokott óvatos vezetésnél, nem esik majd nehezemre. :)
Végre megoldódott a kopogó futómű rejtélye!
Mindenki kapaszkodjon: fordítva (180fok) volt beépítve a stab rúd,így belevert a kormányösszekötőkbe ... igen tényleg!
Kapott két kormányösszekötő gumi harangot,mivel a régieket kirongyolta a "szakszerűen" beépített alkatrész
Kicsit "in medias res" leszek, nem mesélek arról, hogy került hozzám az autó, hogy mennyi rohangászás volt magyar rendszámot tenni rá, hogy milyen állapotban volt amikor hozzám került.
Inkább ott kezdem, hogy tegnap este kaptam végre kézhez a kis piroskát a fényezőtől.
Másfél hét várakozás után öröm volt ránézni az autóra! Az ütött kopott állapot már csak rossz emlék, a nehezén túl vagyunk. 2 hét múlva a felnik lesznek soron, ők is újra tiszta fehérben fognak pompázni.
Már csak azt kell kitalálnunk hogy a másfél hetes, újonnan vásárolt rádió vajon magától füstölt el (szó szerint füst jött ki a pendrive és az SD kártya helyén), vagy esetleg a kábelek rosszak.
100e km-es platina gyertyák, illetve a kicsi gyertyákra bontott pipa (by Phon, thx)
El volt törve a teteje, valaki nekieshetett valahol... :(
Voltam tegnap Tatán, hoztam egykét lim-lomot az autóhoz. Vettem egy színhelyes, hibátlan gyári sárvédőt az utángyártott vacak helyére, hamarosan fel is rakatom. Hoztam még egy frissen újrabőrözött kormányt (a kétféle bőrrel bevont változatú), valamit egy hibátlan légszűrőházat is, mert az enyémnek mostanra már az összes füle letört, a csavarok se mind fognak már. Plusz rendeltem a szalonban két gyári kézifékkötelet, ezt ma rakjuk be. Kíváncsi vagyok ez kibír e egy telet. Az utángyártott az 1 hónapig volt jó, még néhányig tűrhető, azóta meg csak két berohadt használhatatlan drót...
Elvitték. Kiskunfélegyházára került egy másik 33 mellé. Remélem jó kezekbe került.