Blog
Elkezdődött ez is! Remélem gyorsabban fogok vele haladni, mint a klímával! :-)) Mondjuk ehhez meg van minden, már csak össze kell rakni! El is kezdtem az első féltengelyekkel! Úgy kezdődött, hogy a felújított, 2 éves féltengelyeim porvédői sorban adták meg magukat! A belsők, aztán a külsők is! És mivel a cseréhez ki kell venni őket, így már az ABS-es csuklókkal mentek vissza a helyükre és természetesen az új porvédő gumiharangokkal (6730,-)! Amiket vmaast kollega készletben szerzett be nekem! Köszi neki és Marklar-nak is féltengelyekért!
Folyt. köv.








Ma délután böngészgettük a netet a férjemmel, és találtunk egy olyan autót, amit mindketten nagyon szívesen vezetnénk, így hát nem sokat haboztunk, elmentünk megvenni, Piroska kapott egy testvért (Alfa 145 1.6 TS, 2000.11. havi, faceliftes, TI belsős). Képek hamarosan lesznek róla, most azon veszekszünk, hogy ki melyiket vezesse :)))
Ma egy kicsit foglalkoztunk a férjemmel Piroskával. Kapott új Zender felniket (köszönet Ell!), átesett az aktuális olajcserén (Selénia került bele, természetesen), valamint kicseréltük a tágulási tartályt, mert már egy kicsit koszos volt és fel fagyállóztuk, ez volt délelőtt.
Készen lett. Barátkoznom kell az új kinézettel. Most olyan családiasabb hangulatot sugall, ültetve inkább volt sportos, sőt, nagyon sportos. Az úthibákat klasszisokkal szebben veszi, kanyarba is megmaradt a stabilitása. Úgy mondom, hogy ahol eddig a szr út miatt másodikban mertem hajtani, ott most simán szedi a lábát 4-ikben (városon belül). A nagy teszt estére várat magára, amikoris hazafelé meglátom hogyan viselkedik az agyonra kátyúsodott főúton...remélem sima utam lesz :)
km állás: 148880
2011.08.08. - sima volt az utazás, észrevhető a különbség :)











Mivel eltört a váltót tartó műanyag és az autóm áll, így kicseréltem a felnik közepét. A régi kopott volt, meg az egyik másnak jobban kellett mint nekem. Kapott 4 újat. A ködlámpa is ki volt törve az is cserélve lett, bár ebbe sajnos nincsen Alfa jel. A törött alkatrész is megjött, csak cserélni kéne, de időm nincsen rá. Se hogy cseréljem se hogy elvigyem szervizbe.







Tegnap megvettük a verdát.
130km-t húztuk hazáig! És megcsináltuk!!!
Izgalmak az úton: 1 vontatókötél szakadás, +belekeveredtünk a környék 10 évben egyszer megrendezett bicikli versenyébe :-))
A történet adott. Miután olajat cseréltem selenia 5w-40 wrd szétdölt a motorom:-( Több nagynevü szakival.és egy ig ügyi szakértö konzultácioja után megprobálltam megtalálni az igazságot ,az igazságomat! Elaforgon keresztül eljutott? az olajminta a nagy Petronashoz bevizsgálásra és röpke egy honap után megkaptam a részletes mindenre kiterjedö vizsgálati jegyzökönyvet! Na ezt lessétek meg! http://www.freemail.hu/mail/fm/xmldata?cmd=getattach&tid=i7ega57pDe7shFMxU90F&ulid=cuore.sportivo76@freemail.hu_1288205196&id=19854897&uid=1312282576.25410.fmx09&cid=1&homeid=657&folder=%E9rkezett&cache=1&save=0


Knoxx és én kitaláltuk, hogy egy közös fotózást kéne csinálni a 156-osokkal, mert hogy olyan szépek. :-) Szóltam Cheffnek, hogy társuljon ha van kedve, hiszen elvégzett egy fotós sulit, megmutathatja mit tud. :-D
Így ma elgurultunk a Csepel Művekbe, hogy lőjünk pár hangulatos képet. Szerintem jó fotókat csináltunk, meg vagyok elégedve a csapat mai teljesítményével. :-)












DPF kiiktatva (a jó k..va annyát a mocsoknak aki feltalálta) hasonlóképpen mint ahogy Erhard cartárs csinálta! Át lett fúrva az ECU-ból meg ki lett írva hogy ne sipákoljon! :)
3
584
Fórum
Friss topicok
- Spider
- 4C
- Oldtimer, youngtimer
- Giulia
- Alfa reklám
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Alfa történelem, híres ...
- Coffee - Minden ami kávé
- Virtuális Romeo
- Retrovízió - A '70-es, ...
Tagok
Új tagjaink
- benebp
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki