Blog
~128.000 km-nél ismét felkerültek a Viking nyári gumik. A télibe (Barum) ~11.000 km ment bele az első szezonjában. Egyébként ezekkel is elégedett vagyok, csak ajánlani tudom, a vezetéstechnikai tréningen is jól teljesítettek.
Plusz a vásárlás utáni futóműállítás is beigazolódott hogy jól sikerült, szépen egyenletesen kopnak a gumik, nem nyalja el a belső felét egyiknek sem.
Valamiért itthonról szinte teljesen eltűntek a Nanolex termékek, most épp a motodox.de-ről szerzem be őket. A véleményem továbbra is pozitív róluk, szépen teszik a dolgukat.
Bogároldóból az idei szezonban megpróbálom a Gtechniq PH semleges termékét. A Nanolex bogároldójára habár az van írva, hogy nem bántja a bevonatokat, de erősen lúgos, úgyhogy azzal nem kockáztatok.


Hétvégén már nem indult el az autó, feltöltöttem az akksit, de ez sem segített. Ma újra nem akart elindulni, lassan is forgatta az önindítót. Mielőtt valahol ott ragadnék, vettem az Obi-ban egy újat. Az autó könyve alapján 70 Ah-s kell bele, pont akkora nem volt, így lett 72 Ah-s. Megérte a csere, újra könnyen és gyorsan indul a motor.



Már korábban meguntam a két din-es fejegység hangzását. Nagyon szép, meg nagyon sok funkciót tud, amihez kell is a nagy kijelző, de vezetés közben úgy sem azt nézem. Inkább a zenei élmény kihasználását részesítem előnyben, ezért beraktam a régi fejegységemet. Sokkal-sokkal jobb a hangzás. Csak egy beéptő keretet kellett hozzá beszereznem. A tolató kamerát még bent hagytam, hátha lesz a közeljövőben olyan 2dines fejegységem, ami hangzásban is megfelel...

Nagy intercooler+ csövezés
GT2260V + kipufogó
308-s injektorok
alu szívósor
egyedi erősített féltengelyek
330 Brembo + körbe fék csere
billstein futómű
Kezdődött az alapjárat erős ingadozásával meg nyegergő hangal a hosszbordás szíj felől. Magasnyomásúra gondoltam, hosszbordás szíjat levettem, a generátor szabadonfutója feladta. Ki-be mozgott a tárcsa 1 centit. Leszereltem, elvittem és kicseréltettem.
Az alapjárat ingadozás pedig az üzemanyag nyomásérzékelő hibát hozta, kerestem majd meglett hogy az utólagos chiptuning kábelje leszakadt ezért hol érintkezett hol nem. Evvel vettük az autót, így ez gyors javítás volt mert csak ki kellett venni belőle.
Szerelő aknából láttam hogy szivárog minimálisan a kuplung alsó munkahengerje, rendeltem belőle újat (Magneti Marelli).
Picit gyengébb csak az autó ereje de nem nagy a változás. Így újra csak a gyári erősségű, nekünk elég bőven :) szépen megy így is :)




Úton hazafelé elment a fékrásegítő, először csak hol volt hol nem volt, aztán már nem is volt. Előbb szivattyú lett megnézve, az fel lett hegesztve, majd miután nem volt jó így jött a cső csere, majd egy másik szivattyú. Már féktök csere jött volna mire meglett hogy a csatlakozásnál tudott levegőt szívni. Jó kis kör volt :)





Pár ragacsos belső műanyag takaró, küszöbök és behúzó hátsó lámpakeretek, motortakaró megkapták a karbon bevonatot.






Olaj és szűrők cseréje 18900 km. Az első olajcseréje az autónak Az előző tulaj elhitte, hogy elég 30ezernél az első. Motul 5W40 X-Clean. Tudom nem selenia, de elkötelezett vagyok a Motul iránt. Ha nem válik be akkor marad a Selenia.