Blog
Elérkezett a nagy nap, mikor is elhoztuk a szalonból az autót! Elhozhattuk volna körülbelül 2 héttel hamarabb is de külföldre kellett mennünk barátnőmmel, így itthon kellett még várnia ránk egy kicsit. Kicsit?! Beszélek itt hülyeségeket, te jó ég de lassan teltek a napok, az órák, a percek de még azok a fránya másodpercek is. Nem úgy, mint mikor benne ül az ember persze :D.
Az első saját teljesen új autóm és Alfám is egyben. Nem volt soha családban ezelőtt, ismerősöm se nagyon volt akinek lett volna alfája, de valahogy mindig is kedveltem ezt a márkát. Ahogy kedvelték és tisztelték az autóikat, az összetartás, integetés stb... Végre a részese leszek hamarosan, fogott el ez az érzés. Semmit nem tudtam aludni kb az átvétel előtti estén. Délután 2 előtt nem sokkal tudtunk elindulni Szegedről, család is jött velem. Én vezettem, édesapám Mazda 6-val mentünk fel Budaörsre, rekord idő alatt értünk fel :D. Ott várt minket letakarva. Nem is tudom mihez hasonlítható érzés fogott el, talán ez a szerelem? Mikor beindítottuk a motorral együtt morgott a gyomrom és éreztem valami zsigeri zümmögést magamban is. Mikor az autó átadásnál magyarázták a dolgokat (teszem hozzá finoman "feleslegesen", mert a kézikönyvét addigra már visszafelé is elolvastam), becsukta az ajtót de a barátnőm és édesapám is odaugrott, hogy márpedig ők is meghallgatják, mert bizony ők is vezetni akarják és fogják. Büszkeség!
Persze kb. el kellett tolni a legközelebbi benzinkútig, de soha életemben nem tankoltam még el 27ezer erős magyar forintot olyan boldogan és nagy vigyorral az arcomon, mint akkor (és azóta még kétszer :D)
775 km van benne egy hét alatt, minden métert imádunk vele de még bőven az ismerkedés időszaka van. Jelentkeztünk is vele a vezetéstechnikai tréningre, ha csinálunk valamit csináljuk rendesen! :)







Korábban már nézegettem, mintha hiányozna onnan valami. Aztán Frusciante cartárs említette, hogy talált Angliában 2 db ilyen tartót, nem gyári, de legalább saválló. Az övéből hiányzik. Kérdeztem tőle mi az, hova van fogatva. Azt mondta, hogy az enyémben tuti van, mert ezt mindegyik autón lecsekkolja, aminek látja a motorterét és tuti szólt volna, ha nekem nincsen. Hát valamit elnézett, mert nem volt az enyémben sem. Ennek örömére az egyik példányt felajánlotta nekem. Köszönöm neki!


Immár 3 éves Julis, pedig mintha tegnap lett volna mikor átvettem.
Szerviz tekintetében csak a kötelezőt kapta: olaj, olajszűrő, fékfolyadék csere.
Ez az év negatív rekord volt Alfázás szempontjából: gyerek, építkezés, COVID, boka törés, volt itt minden, 4 ezer km is alig volt meg.
Tegnap elértük a 200ezret, ezért ma lecseréltem az olajat, szűrőket. Gyárit vettem, Selenia 0w20
Átcseréltem a nyári kerekekre (Giulia Q), kitakarítottam a küszöbök belsejét, és megigazítottam a dobbetéteket, mert elég furán álltak. Főként csak hosszabb utakra használom, kirándulási és üzleti célra, rövid távra vannak egyéb autók. Parádésan jól fogyaszt hosszú úton :)





Rendeltem 4 db Kumho PS71-et. Szerencsére a győri Marosi guminál volt a legolcsóbb az országban és így személyesen át is tudtam venni. DOT 2021 és 1221-es darabok.
Azért ezt a típust választottam, mert ezzel már van pozitív tapasztalatom. Ugyanilyennel vettem az autót és szerintem jobb száraz tapadásban mint a Spideren levő Hankook, pedig mindkettő UHP és ez olcsóbb nála. Elvileg a keverék tavaly tovább fejlődött, kíváncsi leszek hogy ez észrevehető-e. Az oldalfala elég puha XL-es gumihoz képest, talán ezért komfortos, viszont a tapadással az előző szettnél sem volt probléma.



Régóta nem tudtam felhajtani a tükröket, a balos amúgy is kékszínű volt, szétszedtem őket, tükörlapot kipattintottam, a mögötte lévő burkolat csavarjait kiszedtem, burkolatot leszedtem a tükör konzol csavarját beáztattam csavarlazítóval és hagytam egynapot állni , másnap villáskulccsal probálkoztam, felesleges volt. Ütvecsavarozóval sikerült lelazítani. Rozsdaátalakítóba hagytam egy napot ázni, ma letisztítottam őket és bőzsirral összeszereltem. A kék burkolatott lecseréltem a régi gyári színazonos tükör burkolatra. Tökéletes beugrik a poziciókba és könnyen fel-le lehet hajtani.



A kocsi megvételét követően kaptam pár jó tanácsot, amit igyekeznem kellene betartani, hogy gondmentesebb jövőt biztosítsak mind magamnak, mind a Giu-nak. Ebbe beletartozott a vezérlés, olaj és filterek cseréje (mindez persze csak preventív jelleggel), illetve pár apróbb dolog orvoslása - bárhonnan is nézzük ez egy 11 éves kocsi, engedjük meg, hogy legyen pár apróbb hibája.
Mivel a szerelőm árulta a kocsit, ezért kaptam egy remek ajánlatot: az első olajcserém díjmentes, amennyiben az olajat és filtereket én hozom. Neki is futottam lerendelni a dolgokat, de sajnos egyetlen hazai oldalon sem találtam UFI szűrőket. Egyedül az Autodoc oldalán. Nem maradt más, mint lerendeltem innen és lenyelni a +10Eurós szállítási költséget. Másfél hét után meg is jöttek a lerendelt dolgok, a csomagtérbe pakoltam őket és irány Turpihoz. A szerviz tartalmazta az olajat (Selenia Quadrifoglio 5W40) illetve a szűrőket (UFI - olajfilter, olaj leengedő csavar, légszűrő, kabinfilter).
Ám mikor már minden túlságosan simán ment és már került volna vissza az olajfilter feltűnt, hogy sajnos nem QV-hoz valót küldtek le, hanem 1.6JTD-hez. A kocsi már félig szétszedve, olaj leengedve és én pedig ott álltam egy nem kompatibilis filterrel. Na mondom szuper, akkor itt alszom, vagy nem tudom.... Ekkor Turpi az egyik polc legeldugottabb sarkából előhúzott egy kompatibilis filtert. Eddig nem hittem a fekete-mágiában, sem a varázslatban, de ekkor csak pislogtam mint hal a szatyorban. HÁT MÉGIS HONNAN AZ ELDUGOTT VAKOND BELSŐZSEBÉBŐL KERÜLT EZ ELŐ ?!?!?! Ennek az embernek tényleg mindene van, amire éppen szükséged van, hihetetlen....
Ezzel a filterrel megmentve bajbajutott seggem már gond nélkül sikerült befejezni a szervizelést. Ami a következő szervizelést illeti a cooler egyre inkább mászik kifele a helyéről. Ez eléggé aggaszt, mert nem tudom mi okozhatja, illetve meddig bírja. Figyelni fogom és remélhetőleg nem hagy cserben.


