Blog
Frissen ébredtem ma,bár a tegnapi pincebuli némi punnyasztó hatással volt rám de ez csak addig tartott,amíg beültem az Alfába,és útnak eredtünk a megszokott irányba:Zsámbék,Zámoly(kötelező megállás Pedró kocsmájánál házisört venni),Fehérvár,Veszprémbe nem betérve,hanem elkerülve és lekanyarodva,tájnéző tempóban repceföldek és bárányfelhők közepette élményautózás után egy kis megállót megejtve Tapolca városában egészen közel kerültünk Szigligethez.Olyannyira, hogy hamarosan oda is értünk,ahol könnyen odataláltunk a szőlődombhoz,ahol Whiteskull már várt minket.Mivel a nap már hanyatlóban volt,kár is lett volna az utat folytatni,így hát maradtunk,főleg,hogy helyi borkóstolásra nyílt alkalom,minekutána egy kis konyakból merítettünk erőt,bár nem kedvelem de baráti társaságban minden korty jól esik,tehát borozgatásba hajlott az este,sőt volt időnk tüzet rakni és csirkét sütni rajta és miután kilabdáztam magam Zsófival,folytattuk az eszmecserét a világ dolgairól,majd egyszer csak elálmosodtunk és elszenderedtünk csendesen :-)
0517 Beindult, morog, pörög, forog, köszöni jól érzi magát, minden ok, már a futómű is rendben, lábon ment vissza a műhelybe, már nincsenek összekócolódva a kerekek, halad a szekér. [főleg ha húzzák:] Később erről is bővebben.
Admirális cartárstól vásároltam 4 db gyári dísztárcsát 10000 forintért....
Pester kollégának köszönhetően sikerült 4 db Pirelli P Zero Rosso gumihoz hozzájutnom, ami szinte alig futott, így a 205/55 R 16-os gyári váltóméretű papucsok 60.000 ft-ért már az én tulajdonomat képezik..:-))
Ma (0516) lementünk Robival Gödöllőre és kiderült, hogy az álhírek ellenére, az autóval minden oké, pöccre indul, stb, csak még nem 100%-os (hanem 95:), így pár nap haladék még megadatott, aztán el lesz hozva, ha befejezi a Zoli, ha nem, tovább nem várok. Részletesebben, képek, költségek, stb. később..
- hengerfej síkolása
- szelepágy köszörülés
- új szelephézag-pogácsák
- új szimmeringek (Victor Reintz)
- új vezérmű tengelyek
- beszakadt menetek pótlása (Heli-Coil)
Valami csörgőkígyó költözött a kocsimba, a motortérbe, ráadásul valami meleg éghajlatról, mert csak akkor kelt életre, ha felmelegedett az autó. Már nagyon idegesített, és nem tudtam rájönni, hogy mi az. Egészen addig míg le nem csavaroztam a hővédő pajzsot a nívópálca mellől, a kipufogóról. Akkor vettem észre, hogy a legelső kipufogótartó ahol a 4 csonk 2-be folytatódik tovább, a csavar mellett el van repedve. Ki lett véve és Attila barátom meghegesztette, plusz kapott egy erősítést is. Most már nem tud eltörni többet, vagy ha igen akkor ott már a hűtőt is kell cserélni, meg az egész homlokfalat.