Blog
A turbó mögötti két légtelenítő csavar típushiba. Műanyagból vannak, és a nagy hő hatására amit ott kapnak, szépen idővel elporladnak. Jó esetben csak a fejük törik le, rossz esetben a hűtőfolyadékot is elengedi.
Van több utólagos "tuning" csavar, többek között az Alfissimo féle nagyon szép, feliratos. Szállítással, ÁFÁ-val húszon párezer forint. Egy pár csavarért túl volt az ingerküszöbömön.
Gondoltam teszek a kisebbikbe sima rozsdamentes csavart, az van, a nagyobb 8-as helyére pedig valamit majd a csavarboltból. Aztán megláttam Aliexpressen egy készletet ami elbizonytalanított. Kb 100Ft-ból megoldható, ám látványosan olyan kókány..
Soha az életben nem gondoltam, hogy két csavarért adok 8e Ft-ot, de a kínai áruházfüggőség befűzött. Addig kuponoztam közel 10e-ről, hogy nyolcér' már nem bírtam otthagyni XD
Főleg a nagyobbik csavar miatt vettem meg, mert olyan széles fejű 8-as csavart nem feltétlenül egyszerű találni. Itt pedig azzal kecsegtettek, hogy oda való, pont jó.
Ráadásul titán csavar, rainbow coating-al. Ilyesmit biciklinél már használtam, és ott valóban titán csavar jött.
És úgy tűnik, hogy ez is valóban az lehet. Nem mutat rosszul, fogjuk fel optikai tuningnak egy olyan helyen, ami nem látszik. Sok értelme van, nyilván.
Viszont. Ahogy az Alfissimo féle, ez is alul sima fejű. Ugyanakkor a gyári M6-os csavarnak egy profil van kiképezve a tömítés számára. Vagyis minden olyan utólagos csavar, aminek alulról sima a feje és 11mm-nél nagyobb fejátmérővel rendelkezik, műszakilag nem korrekt megoldás. Annak ellenére, hogy jelen esetben gond nélkül működik.
Valószínűleg a kisebbik légtelenítőnél egy normál hengeresfejű imbusz csavar M6x12mm méretben pont megfelelne, tökéletesen illeszkedik rá a tömítés.
Összességében eddig a kínai tuning készlet is rendben van, jól bemelegítettem az autót, mentem egy tesztkört, nem cseppen, nem ereszt.






A szezon nagyobb részén már túl vagyunk, de most következik még a nagy, külföldi túránk a Dolomitokba. Oda mindenképp friss, új abroncsokkal akartam elindulni, hogy semmi ne kompromittálja az élményt.
A tavaly felrakott szettből a hátsókat már júniusban cserélni kellett, annyira elkoptak. Azóta kb. 3500 km-t tettünk meg, szóval az elsők már bőven megfutották a futásteljesítményüket, valamint a hátulra felkerült használt gumijaim és kaptak annyit, hogy most már nyugdíjazni lehetett azokat.
Szokás szerint Szekszárdon, Béda Lacinál történt a csere. Természetesen az autóra homologizált, gyári gumikat kapott a gép: Pirelli P Zero Corsa Asimmetrico 2 (AR).
Km: 47350
1-3. kép: az új abroncsok
4. kép: bal első fék
5-6. kép: a használt első abroncs felülete és profilmélysége
7. kép: az új első abroncs és profilmélysége
8-9. kép: a használt hátsó abroncs belső és külső profilmélysége









Mi más lehetett volna az esküvői autónk, mint a Giuliánk? Természetesen én vezettem, feleségem pedig a királynői helyén utazott (:



Tegnap a műszaki vizsgán egyetlen komoly hibát állapítottak meg, a 18-as kerék az új, átmérőben és szélességben helyes gumikkal nem megfelelő. Mára ezt kijavítottam és a kopott pályanapos 17-esekkel simán átment az autó. Ezen kívül szerintük is műszakilag nagyon jó állapotban van.
Motul 5w30 X-Clean
-olajszűrő
-gázolaj szűrő
-levegő szűrő
-pollen szűrő
Km:346600
A műszaki felkészítés keretében átnéztem az autót és a bal hátsó stabilizátor összekötő egy ici-picit mintha lógott volna, ezért rendeltem egy újat. Hát nem biztos hogy ki kellett volna cserélni, de már mindegy.

Augusztus közepén lejárt a műszaki és elkezdtem felkészíteni az autót a vizsgára. Mondjuk túl sok dolog nem volt vele, a legproblémásabb az alján 2 nagy és 2 kicsi folt volt. Érdekes mert a gyári alvázvédőn keresztül nem látszott hogy ekkora, csak miután a drótkoronggal leszedtem. A hátsó taposólemezen mindkét oldalt a külső domború rész volt elrohadva és bel oldalon találtam még köröm nagyságú lyukat egymástól nem messze. Mintha itt lett volna csavarhúzóval megsértve az alvázvédő valamikor....
Kivágtam a hibás részeket, hajtottam milis lemezből javítóívet, lekezeltem koranttal és rozsdagátló alapozóval az érintett részeket, majd felhegesztettem. Végül az egész alját letakarítottam, a gyári alvázvédőt ahol minimális hibát láttam leszedtem, lekezeltem és végül az egész kapott egy alvázvédőt. Remélem ezzel már többet nem lesz baj, mivel havat és sót abszolut nem, esőt is csak évente 1-2szer lát az autó.








Tegnap elvitték a Velocét :( Nagyon sokáig hirdettem, majdnem egy évig, ezalatt volt két érdeklődő - a marketplace-es csalókat nem számítva. Fáj a szívem, de most ez volt a racionális döntés. Svájcba költöztünk és vámot-áfát kellett volna fizetni, mert még nem volt fél éves - két hét hiányzott, de a szabál, az szabál. Pedig már elterveztem, hogy a kicsi első svájci rendszámmal fogok vagánykodni :) Lett helyette offos nagy dízel kombi. Kényelmesen és olcsón autópályázni és cuccolni. Ez van. Most jó ideig nem lesz Alfám, az is benne van a pakliban, hogy soha többé. Meglátjuk milyen lesz az új Giulia...
Alant pedig az utolsó közös kép - tavaly késő őszről, mikor meghirdettem.

Márciusban ejtettük meg az előző olajcserét, amolyan szezonindítóként. Így augusztus végére bele is szaladt a 10 ezer km a gépbe. Hát na, ha tehetem, hajtom. Páratlan élmény. De tényleg!
Egy hét múlva indulunk a Dolomitokba, túl lesznek stimulálva az érzékszerveim... Biztos, hogy sokat fog tiltásba forogni a Ferrari derivatíva motor, úgyhogy mindenképp friss olajat akartam a gépszívben tudni, mielőtt útra kelünk.
Az éves revízió többi részét már megejtettük júliusban.

Tipikus hiba a Giulia-knál, hogy a motorháztető zárjai úgy vannak beállítva, hogy csukott állapotban nem simul szépen hozzá az autó orrához, hanem elölről nézve - a szépérzéket bántóan - túl nagy rés van. Az enyémmel ez nem igazán volt probléma, valamint rémlik, hogy évekkel ezelőtt is állítottam rajta valamit.
Ami miatt most mégis újra belekezdtem az elem állítgatásába az az, hogy észrevettem, hogy a motorháztető alján, elöl, folyton bogártetemek vannak (1. kép). Megkérdeztem más Q tulajokat is, de nem tudtak hasonló tapasztalatokról beszámolni. Kézenfekvőnek tűnt a magyarázat, hogy nagyobb sebességnél elemelkedik kicsit a gépháztető és besüvít alá egy kis levegő. Ez bogarakat is visz magával, amik a karbon-kompozit anyagon szétkenődve végzik.
Az állításhoz egy 13-as villáskulcsra van szükség (2. kép), ezzel mozgathatók a zárba bekattanó U-vasak (3. kép). Ezen kívül az elöl lévő 2 gumibak gondoskodik arról, hogy ne csak felfelé, de lefelé se tudjon elmozdulni zárt pozícióban az elem (4. kép). Ezeket viszont simán lehet csak kézzel tekergetni.
Gondoltam, ha már belekezdtem, akkor ne csak jó, de szép is legyen. Állítsunk minden élt tökéletesen egymáshoz. Pofonegyszerűnek tűnt a feladat... Amíg rá nem jöttem, hogy nem az :) Ugyanis a környező elemek nincsenek olyan tökéletesen pozícionálva egymáshoz képest is, hogy egy bizonyos motorháztető állásnál minden klappol egymással. Ha az egyik oldali sárvédő felső éléhez állítom hozzá a motorháztető szélét, akkor a másik oldalon alatta lesz. Ha meg az orr résznél azt próbálom beállítani, hogy a motorháztető és a lökös teteje egy ívre illeszkedjen, akkor elölről nézve, optikailag túl nagy lesz köztük a hézag. Szuper...
Innen egy kis kísérletezés következett, ugyanis ki kellett találni, hogy melyik ujjamat harapjam meg. Végül arra jutottam, hogy az orr rész a legszembetűnőbb, az kapja meg leginkább a szemet. Ezért azt kell úgy beállítani, hogy minél jobban nézzen ki és minél simább átmenetet nyújtson optikailag a motorháztető és a lökös teteje között. Ehhez a motorháztetőt kicsit mélyebbre kellett állítani, a lökös felső részének képzeletben meghosszabbított íve alá.
A végeredmény így az lett, hogy minden ívből nézve kellő esztétikát nyújt az autó eleje. Bónuszpontként a bogarak is eltűntek a motorháztető aljáról.





2
499
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Forma-1
- Zenebutik
- Csevegés (Á la Alfa Rom...
- Tonale
- Spider
- Filmek
- Coffee - Minden ami kávé
- Oldtimer, youngtimer
- Retrovízió - A '70-es, ...
Tagok
Új tagjaink
- Kaccsa
- ramirez001
- “ Kevin “
- Rókus
- benebp
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas