Blog
A múlt hét végén végre előszedtem a vasat a műhely eldugott kis szegletéből, ahol már 6 hónapja pihent. Akksi ellenőriz és jöhetett az olajcsere ha már úgy is tavasz van. Természetesen Xado Atomic 10W-60 SL/CF ment bele. Minden folyadékszint ellenőriz, rendben is volt minden, így hát indulhat a V6:)
Pöccre, ahogy azt kell egy ilyen motornak és már gurultunk is egy kis tavaszi sétára.
Szép csendben suhantunk csak a V6 duruzsolt, nincs is ennél szebb zene.:)
A Romai part felé vettük az irányt és ahogy az várható volt, megjelentek az első próbálkozók is.:) Persze nem volt sok esélyük és próbáltam magam visszafogni, hogy legyen egy kis sikerélményük a nyálcsorgatóknak.:D Elvégre sétálni jöttünk.:)

Lecseréltettem a téli gumikat. Sajnos a nyári már elég rossz állapotban van, vennem kellett előre újakat. Használt lett, Continental Sportcontact 2. Nem a legjobb, mert iszonyatosan hangos.
Ma kapott új ablaktörlőlapátokat. A régi már csíkozott és kicsit szakadt is volt már. Úgy két évet bírt.
Még tavaly sikerült kideríteni, hogy a jobb első ablak működési problémáját az utólag beépített riasztó okozza, merthogy a riasztó beriasztáskor felhúzza az ablakot és így mindkét elektromos ablak normál vezérlése a is egy külön elektronikán keresztül történik és ebben az elektronikában valami elfáradt. Mivel nem gyári a cucc, valamint a jobbos ablakot nem lehetett felhúzni csak lefele működött, ezért inkább szerettem volna a gyári vezérlést visszaállítani.
A jobbos ablakot gyorsan sikerült is megoldani. Ha már ez megvan, akkor gondoltam állítsuk vissza a balos ablakot is, mert
1. ennél könnyen lehet, hogy nemsokára ez is problémás lesz
2. a riasztónak köszönhetően olyan kábelrengeteg van a kormány alatti burkolat alatt,
amit szerettem volna redukálni.
Szerencsére a balos ablakot is sikerült visszaalakítani viszonylag könnyen.
Eztán a még 1-2 forrasztást szétszedtünk, hogy a szigszalag helyett zsugorcsövet tegyünk rá. Ez meg is volt, gyorsan próba, hogy működik-e minden. Indításgátló nem old.. hmm.. riasztó működik, beriaszt, kp zárakat zárja, nyitni is lehet.
Keresgéltünk-keresgéltünk mígnem találtunk egy szabad kábelvéget, amin látszott, hogy a forrasztásnál eltörött. No, már "csak" azt kell kitalálni, hogy honnan tört ki. :) Na, ezzel együtt vagy egy órát szívtunk, mire a riasztó nem túl informatív leírásából sikerült megtalálni, hogy a riasztó egyik modulcsatlakozájából tört ki a kábel.
Ezt orvosoltuk, és végre sikerült értelmesebben elrendezni a kábeldzsungelt. :)
Az utolsó képen látható a fejfájást okozó modul és a hozzátartozó "minőségi" kötések ill. megcsapolási helyek. Kábelek színhelyességére természetesen sok hangsúlyt nem fektetett a "szaki". :)




Haro-tól egy tanksapka kulccsel, mert az enyém nem volt zárható, egy új szett első ablaktörlő, mert rángattak és egy kormány alatti borítás, mert az egyik "zsanérkampó" le volt törve.
Emellett külső műanyagok és műszerfal ápolás, tisztítás. Szépek lettek, a kissé mattult külső műanyagok ismét újnak tűnnek:)
Tud szépen szólni egy dízel?
Nézd meg a videóm ,és döntsd el te!
Nincs katalizátor, és a hátsó dob is átmenő. A rendszer gyári 60-as.
Én odáig meg vissza vagyok :)
Múlt hétvégén felakadtam egy kapuvasra , így a flexi csövem kifúj ,ez a videón is látszik :D
2,4 JTD sound
Mivel Nagypéntek már elmúlt, jöhet a feltámadás. Igaz, csak nagyon lassan (de talán biztosan?).